e-gépész online szaklap

Elnökjelölt: a Demokrata

2009. április 21. | szerkesztő | |  0 |

Zarándy Pál különleges személy számunkra, már csak azért is, mert ő élvezi az Épületgépészeti Tagozat támogatását. A másik ok sem mellékes: ő teljesen más oldalról fogja meg az elnöki pozíció dolgát, mint a többi jelölt.

Ez persze túlzás; inkább a hangsúlyokban jelentkezik a különbségtétel. Mindegyik elnökjelölt hasonlóan látja a Kamara jövőjét, a kijelölt út egyfelé vezet, viszont más és más járműbe ülnének, hogy célhoz érjenek. Maradva a hasonlatoknál: Zarándy Pál nem a kocsi márkájával kezdené, hanem utat építene...
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Mindössze annyit, hogy Zarándy Pálnak megvan a maga programja, ami előremutató és konstruktív, de azon szerinte csak akkor érdemes gondolkodni, amikor felállt az elnökség. Mert mi is, illetve mi lehet az MMK elnöke? Javaslattevő, előterjesztő, irányszabó – de nem egyszemélyi döntő. Nem is szabad annak lennie, hiszen egy demokratikus rendszerben a vezetőség mindig a tagság igényeinek formába öntője és végrehajtója.


A majdani elnökség különböző habitusú és irányultságú emberekből fog állni. Zarándy Pál legfontosabb feladatának azt tartja – úgy érezve, hogy vezetői tapasztalata erre alkalmassá teszi -, hogy az elnökségből egy működőképes egységet formáljon. Ez az első feladat, aztán jöhetnek a szerkezeti és egyéb változások.
Egyszerűen hangzik, talán annyira, hogy említeni is felesleges? Nem gondolom. Egy ad hoc jelleggel működgető, nem hatékony vezetőségben a témafelvetések általában a részletek, mellékes dolgok megvitatásában, vagy inkább egyéni felszólamlásokban halnak el. Meg kell teremteni a célratörő együttműködés légkörét és ki kell dolgozni egy működő struktúrát, ami nem is olyan könnyű. Ugyanez vonatkozik az elnökség és környezete közti, a területiekkel és tagozatokkal való interaktív kapcsolattartásra is. Zarándy Pál ebben nagyon fontosnak tartja az Internet adta lehetőségek kihasználását, a fórumokat.
Jelen pillanatban, tapasztalata szerint, a tagság számára idegen a Kamara – azt a vezetőkkel, egy-egy névvel azonosítják, mintegy tőlük függetlenül létezőként. Meg kell teremteni a megfelelő, alkotó légkört, párbeszédet indítani, és hagyni, hogy egy-egy felvetés kiforrja magát.
A szellemiséghez tartozik a szintén mindenki által tárgyalt kapcsolat a politikával, az állammal is. Itt Zarándy Pál mértéktartásra int; a hangzatos személyes kapcsolatok helyett kapcsolati körök kiépítését javasolja. Ugyanígy a közmédiával kapcsolatban is a botrányok, bulvárhírek elkerülését tartja fontosnak. (Értsd: a Kamarának nem szabad – és nem is tud – szenzációkkal szolgálni, anélkül pedig nehéz, de nem lehetetlen megjelenni a mértékadó médiumokban.)
Végül még egy lényeges kérdést emelnénk ki a Zarándy Pállal folytatott beszélgetésből: a ”minden mérnök kamarája” tételt. Zarándy Pál ezt – mint ahogy a szakosztályok A, B és C kategóriába osztását is – absztrakt elképzelésnek tartja. Ha ténylegesen a ”minden mérnök” halmazt tekintjük, nehezen találhatók meg a közös igények, egyszerre, parancsszerűen kimondható vonzások, együttes, minden tevékenységet és érdeket átfogó etika. A Kamara lássa el feladatát, tegye a dolgát, és akkor az élet hozza magával a bővülést.

Milyen elnökjelölt hát Zarándy Pál? Attól függ, milyen lesz az elnökség. Mert ha csupa tetterős, tenni vágyó ember ül majd ott, akkor Zarándy Pál ideális személy a posztra, hiszen ő lesz az, aki energiáikat közös mederbe tereli. De mi van, ha nem lesz terelhető energia? Akkor egy vezér kell, aki egyedül mindent kitalál, megcsinál és megfellebbezhetetlen? Van, kell ilyen személy?
Egyelőre annyit mondhatunk: reméljük, elnök és elnökség, no és persze tagság is egymásra talál.

Zarándy Pál
Születési dátum: 1942. július 22.
Születési hely: Budapest
Szakterületek: Nagyfeszültségű villamos berendezések és rendszerek tervezése, fejlesztése, tervezési, mérnökszolgálati és fõvállalkozási szerzõdések lebonyolítása, mérnökirodai tevékenység szervezése és irányítása.
Végzettségek:
Okleveles villamosmérnök (Budapesti Műszaki Egyetem)
Okleveles mérnök fõvállalkozó (Marx Károly Közgazdaság tudományegyetem Továbbképzõ Intézete
Euromérnöki diploma
Nyelvismeret:
Angol tárgyalási és levelezési szint (felsõfokú állami nyelvvizsga)
Német tárgyalási és levelezési szint (felsõfokú állami nyelvvizsga)


Munkahelyek:
2002-től nyugdíjas,
1996. 04. – 2002. ERÕTERV Rt. ügyvezetõ vezérigazgatója, az igazgatóság tagja
1993 - 1996. 04. ERÕTERV Rt. vezérigazgató-helyettese és műszaki igazgatója, az igazgatóság tagja, 1994 decemberétől 1995 júniusáig a TITÁSZ igazgatóságának tagja
1991-1993 ERÕTERV Rt. műszaki igazgatója
1990-1990 ERÕTERV Vállalat II. Hálózati Berendezéseket Tervezõ Iroda vezetõje
1989-1990 ERÕTERV Vállalat II. Hálózati Berendezéseket Tervezõ Iroda, Létesítményi és Műszaki Fejlesztés Fõosztá¬lyának vezetõje
1968-1989 ERÕTERV Vállalat tervezõ- és fejlesztõmérnök, különféle középvezetõi beosztások, Fejlesztési Osztály vezetõje
1965-1968 Középülettervezõ Vállalat, tervezõmérnök


Szakmai gyakorlat/tapasztalat:
Transzformátorállomások és nagyfeszültségű berendezések tervezése. Fejlesztõként részvétel többek között a kénhexafluorid- (SF6) szigetelésű berendezések hazai bevezetésében. Részvétel a 750 kV-os transzformátorállomás tervezésében. Ajánlati kiírások, ajánlatok értékelése.
Exporttervezési és vállalkozási ajánlatok kidolgozása. Részvétel az ETV-ERÕTERV Rt. érdekkörébe tartozó külföldi tagokkal közös alapítású vegyesvállalatok létrehozásában és felügyeletében.
A különféle beosztásokban szerzett vezetői tapasztalatok. Kiemelkedő az a vezérigazgatói tapasztalat, amit egy nemzetközi energetikai vállalat többségi tulajdonában lévő mérnökiroda élén, illetve igazgatóságában szereztem.
Egyesületi tagság:
Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) tagja és szakértõje, az Ellenőrző Bizottság tagja
Magyar Energetikai Társaság tagja, ügyvezető elnök
Alapításától (1999) 2006-ig elnöke voltam a Magyar Atomfórum Egyesületnek.
Egy cikluson át Magyar Mérnökkamara Villamos és Hőenergia Tagozata elnöke, jelenleg az elnökség tagja. A BPMK és a HŐVIT tagja. Az MMK elnökségébe póttagként kerültem be, előtte a BPMK elnökségének a tagja voltam.

Program:

A Hő- és Villamosenergia Tagozat, valamint az Elektrotechnikai Tagozat elnökségeinek javaslatára efogadom a jelölést a MMK elnöki tisztségére. Amennyiben a jelölőbizottság elnökjelölt listájára nem kerülök fel, akkor fogadok el alelnöki jelölést, ha a az engem jelölő szervezeteknek a jelölőbizottságba delegált képviselői ezt határozottan javasolják, és javslatukat a jelölőbizottság meggyőző többséggel támogatja.
Az elnöki tisztséggel járó, az alapszabályban rögzítetett feladatok maradéktalan ellátásának általános, természetszerű vállalása mellett, az alábbiakat emelem ki, illetve tartom időszerűnek az MMK jelenlegi helyzetében:


- Az elnökség munkájának irányítása, összefogása és támogatása. Elnökként elő kívánom segíteni, hogy az elnökség testületként hatékonyan dolgozzon, és hozza meg az általa szükségesnek tartott döntéseket. Az elnökség döntéseire támaszokodva szándékozom elérni az alábbiakat.

- Az MMK határozott, összpontosított, tudatos szakmai közéleti megjelenítése.

- Az MMK célzott, szakértő háttérre támaszkodó közrehatása azokban a jogszabályalkotási és államigazgatási folyamatokban, amelyek a kamarai tagság számára fontosak.

- Az MMK és az őt létrehozó önálló jogi személyű területi kamarák vezetői közti együttműködés intézményesítése, nem feladva az elnöki, illetve elnökségi hatáskörökkkel járó döntési felelősséget és jogokat.

- A szakmai tagozatok szakmai működésének serkentése és támogatása az elnökség rendelkezésére álló eszközökkel és forrásokkal.

- Az MMK gazdálkodása átláthatóságának biztosítása, a tudatos tervezés az erőforrások célszerű felhasználása érdekében.

- A tagsággal való aktív, kétirányú kommunikáció fejlesztése, az informatikai lehetőségekre alapozva.

- A jogosultsághoz kötött mérnöki tevékenységeket szabályozó, kamarai ügyrendek és adminisztratív eljárások felülvizsgálata a tapasztalatok elemzésével, szükség szerint javító intézkedések.

- A tudás- és tapasztalatközvetítés, mint különleges kamarai kihívás lehetőségeinek feltárása és kezdeményező lépések megtétele.

- Az MMK munkaszervezete hatékonyságának és professzionális színvonalának fejlesztése.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul