e-gépész online szaklap

Egy tisztújítás széljegyzetének helyreigazítása

2014. június 30. | e-gépész | |  2 |

Tisztelt HKVSZ Tagok, Szakmatársak!2014. május 22-én a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének Tisztújító Közgyűlésén a 9 főt számláló Elnökségbe három új elnökségi tag került be. A változás nem nevezhető drasztikusnak, annál is ink...

Tisztelt HKVSZ Tagok, Szakmatársak!

2014. május 22-én a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének Tisztújító Közgyűlésén a 9 főt számláló Elnökségbe három új elnökségi tag került be. A változás nem nevezhető drasztikusnak, annál is inkább, mivel az egyik szakosztályvezető elnökké lépett elő, valamint egy korábbi szakosztályvezető nem indult a választáson, tehát helyükre értelemszerűen új személyek kerültek. A választás a HKVSZ egyik alapító tagvállalatának képviselőjére, illetve egy nemzetközileg elismert szakértőre esett.

Elismerve Soós Árpád leköszönt elnök 20 éves munkáját, meg kell jegyezni, hogy a Szövetség egybetartásán túl vannak más, fontos célok, feladatok egy szakmai érdekvédelmi szervezet életében. Megérett az idő a szemléletváltásra, a megújulásra, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy elnökké választásakor, 2005. áprilisában 319 tagcéget számlálhattunk, míg leköszönésének időpontjában, 2014. áprilisában a taglétszám 257-es mélypontra süllyedt. Ennek a szomorú tendenciának tükrében felettébb érthetetlen Soós Árpád „keresztes hadjárata”, amelyet a Közgyűlést megelőző elnökségi ülésen szabályosan felvett tagok legitimitásának megtorpedózása érdekében folytatott, és a mai napig folytat.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az új tagok felvétele a Szövetség Alapszabályában leírtaknak, a korábbi sok éves gyakorlatnak megfelelően, szabályosan zajlott le. A Tisztújító Közgyűlés lebonyolítása pontról pontra megfelelt az érvényben lévő Alapszabály, Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Választási Szabályzat rendelkezéseinek.

A volt elnök úr által kifogásolt meghatalmazásokat az Iroda dolgozói a résztvevők regisztrációja alkalmával a szabályzatok, valamint a Ptk. előírásai szerint kivétel nélkül ellenőrizték. A viszonylag nagy számú, szabályos meghatalmazás annak a fáradságos munkának az eredménye, amely során a később megválasztott elnök, Marton Károly (Eszkimó Magyarország Kft.) személyesen felkereste a vidéki tagcégeket, részt vett a régiókban szervezett F-gáz kreditpontos rendezvényeken, ezáltal is jelezve, hogy a jövőben emberközelibb, interaktívabb vezetési módszereket kíván bevezetni a Szövetség irányításában.
Meggyőződésünk, hogy az új irányvonalat követve tudunk olyan programokat, szolgáltatásokat nyújtani tagjainknak és a hűtős-klímás szakmában dolgozóknak, hogy mind több és több szakmatársunk látja majd értelmét a HKVSZ tagságnak. A májusban felvett 26 új belépő már ezt a pozitív folyamatot jelzi.

Budapest, 2014. június 23.

a HKVSZ Elnöksége

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Ollé Kálmán | 2014. júl. 5.

Sok igazság van Kiss Tibor írásában! Bárki találta ki nagy buli a HLH! De csak neki! Nekünk púp a hátunkra, a megrendelők meg igyekeznek semmit sem tenni. Meg is tehetik, mert mi van, ha nem csinál semmit? De ha nekem lenne egy kötelezett hűtőköröm én sem szorgalmaznám a szivárgás ellenőrzést, mert egyáltalán nem felhasználó barát a felület, bonyolult és értelmezhetetlen a leírása, de ami a legfőbb gond az, hogy még fizetnie is kell érte, de nem is keveset! Mitől lesz érdekelt? Az egész kukába való! Az, hogy csak azért kell fizetnünk évi 37 ezer Ft-ot, hogy gázt vásárolhassak, az megint csak a lehúzás netovábbja! Sok ismerősöm egyáltalán nem fizet és még még a gázgyárat is el tudná látni! Régi közmondás, hogy a kevesebb az a több! Tehát tűz kell ahhoz, hogy leégjen a kóró, hogy a friss zöld fű ki tudjon hajtani, különben éhen halnak a tehenek! Ollé Kálmán Klíma-Coop Kft


Kiss Tibor István | 2014. júl. 2.

A HKVSZ Elnöksége aláírású nyilatkozatra az alábbiakban szeretnék reagálni - mint a tisztújításban érdekelt - az elnöki pozícióért ugyanis én is indultam. Az egyik korábbi E-Gépész-ben megjelent - szintén ezzel a témával foglalkozó cikk után azt kértem,- hogy a szerkesztőség jelentesse meg a tisztújító közgyűlésen - a választás után Réti Pál úr nyilatkozatát amelyben egyértelműen elhangzott a "puccs..." kifejezés. Sajnos erre eddig nem került sor. Mint a HKVSZ korábbi főtitkára - 2010-2011-ben - egy kicsit másképp látok egy pár dolgot. A folyamatos tag létszám csökkenés oka nem volt más mint a 2010-ben megszervezett HLH Monitoring KFT. A kollégák véleménye az volt - és most is az,- hogy minek legyek HKVSZ tag -amikor a HLH Monitoringba úgyis be kell lépni. Gurdon Ferenc korábbi instruktor azt mondta egyszer,- hogy "mit tud adni a HKVSZ? Örülök neki,- hogy az új elnökség határozott a szemlélet váltásban amire szükség is van. Nem kell messzire menni csak a szomszédba a Szlovák Hűtős Szövetséghez - és ott szétnézni www.szchkt.org - a főlap angolul is elérhető.. Ott nincs külön monitoring szervezet hanem a szövetség kereteiben működik az is. Talán ezért az 1993-ban alakult szövetségnek 1997-ben már 400 tagja volt most 500 fölött tartanak. Az irodán összesen 3 ember van alkalmazásban. Az elnök,- a főtitkár és egy mindenes hölgy. Nálunk összesen HLH+HKVSZ 17 fő! Semmi szükség egyszerre Főtitkárra és Irodavezetőre pld,! Nem beszélve a "külső szakértőkről. Először tehát a HLH Monitoring KFT-vel való viszonyt kellene tisztázni - amiben a HKVSZ 60%-os tulajdonos. A 2012-s árbevétel pld. 113 mio. Ft volt. Ezt a szervezetet túlhaladta az idő - és jogilag is nonszensz a helyzete. Állami feladatot lát el - majdnem hatósági jogkörrel - de magán cég - nem véletlen tehát,- hogy az új Kormány is változtatni akar ezen. Mivel az én véleményemet is kikérték - szerintem is megoldás lenne ha a HKVSZ 60%-os üzletrészét állami tulajdonba vennék - hasonlóan a korábbi magán nyugdíj pénztár esethez. A fő bevételi forrást úgyis kiszervezték 2010-ben a HLH Monitoringba. Ezen kívül létre lehetne hozni egy másik monitoring szervezet is - amely esetleg olcsóbban dolgozna a mostaninál. A jelenlegi helyzet ugyanis ellentétes az EU versenyjoggal - mivel nincs választási lehetősége az ügyfélnek. Több nyugati országban így van. Sőt - nagy részükben a gépjármű klíma nem is tartozik az F-gázas ügyintézés alá. Még egy megjegyzés: jó lenne névvel ellátott nyilatkozatokat tenni - mert a testületi aláírás elmossa a felelős személyt. Korábban volt divat ez az aláírási forma: "MSZMP KB...." Ma az a szokás,- hogy XY a....szervezet nevében. Tisztelettel: Kiss Tibor www.hitech-sol.hu

Facebook-hozzászólásmodul