e-gépész online szaklap

Azok a fránya nyílászárók!

2016. április 19. | e-gépész | |  8 |

Szabó Sándor kollégát gyakran hívja a Katasztrófavédelem szén-monoxid-mérgezéses esetek után, hogy nézze meg a helyszínt, a tüzelőberendezést, füstgáz-elvezetéseket, és mondja meg, szerinte mi okozta a balesetet. Sokszor ismétlődő ok a légellátás hiánya.

Idén kora tavasszal a Budapest XI. kerületi családi házban sem volt ez másként.
A kéményes, bár nem tragikusan, de elkoszolódott, láthatóan hanyagolt karbantartású fali cirkó szerencsére nem okozott tragédiát – érdekes módon a legtöbb szén-monoxidot beszívott apuka volt a legjobb állapotban a kis családból, ami megint azt bizonyítja, hogy a dohányosok kevésbé érzékenyek a CO-ra (de csak pár százalékkal, azaz nem lesznek CO-szuperemberek ők sem!).

A piszkos, elégtelen minőségű égést produkáló égő önmagában még el is működgethetett volna kihordási idejének végéig, csakhogy a rosszul kommunikált épületenergetikai racionalizálás keretében a házban kicserélték az összes nyílászárót fokozott légzárásúra, és így már elég volt egy kicsit erősebb szél rossz irányból, és megtörtént a baj.

Az eset több tanulsággal is szolgál, és nem csak „civilek” számára.

A kazán, a rendszer anno szabályosan és jól lett megtervezve, -szerelve és átadva, most, az incidens után mégis lezárta a szolgáltató a gázt, amit újra kell tervezni (légellátás), kivitelezni és átadni. A ház tulajdonosa, aki, úgy tűnik, szabálykövető típus, hiszen nem feketén szereltette fel a kazánját, miért nem tudott arról, hogy az égéshez (meg úgy egyébként is) levegő is kell? Mert valószínűleg nem veszélyeztette volna kisgyermeke életét a kontroll nélküli nyílászárócserével, ha e ténynek birtokában van? Vajon azt tudta-e egyáltalán, hogy neki nyílt égésterű készüléke van, és hogy ez mit jelent? És miért nem tudta, hogy a kazánját évente ildomos karbantartatnia? Pénze lett volna rá, ha már ablakot tudott cserélni!

Mindezt megtanulhatta volna az iskolában – nem tanították meg rá. Láthatta volna a tévében, hallhatta volna a rádióban, mondjuk állami hirdetések, ismeretterjesztés formájában – nem látta és nem hallotta. Elmondhatta volna a kazánt felszerelő kolléga – vagy nem mondta el, vagy nem is találkoztak. És elmondhatta volna a nyílászárók forgalmazója, illetve beépítője – na ők aztán biztos, hogy nem mondták el, majd hülyék lesznek jelezni a kuncsaftnak, hogy ha megveszi az ablakukat, akkor pluszköltségekkel számolhat levegőügyben!

A magyar átlagpolgár épületgépészeti általános műveltsége sajnos minimális! Ám hasonló szinten áll – tisztelet a kivételnek – a magyar épületgépész kivitelező kommunikációja, tájékoztatása is. Itt kell fejlődnie a szakmának! És félreértés ne essék; nem a hasba lyukat beszélésben, hanem a korrekt tájékoztatásban, amiért hálás lesz a megrendelőnk.

És akkor egy csütörtöki esemény, ahol érdemes lenne épületgépész részről feltenni néhány kérdést, és megfogalmazni egy-két javaslatot:

Tisztelt Partnerünk!

Küldöm tagszövetségünk, a Minőségi Magyar Ablakgyártók Egyesülete meghívóját szakmai rendezvényére, ahol többek között szó esik majd
• az építőipar lehetőségeiről, feladatairól
• a minőségi magyar ablakokon a tudatos, minőségi termékválasztást segítő jelzés bevezetéséről

Időpont: 2016.04.21. 10.00-15.30

Helyszín: ÉMI Tudásközpont Szentendre, Konferenciaterem (H-2000 Szentendre, Dózsa György út 26.)

Részvételi visszajelzését várom és köszönöm.

Részletes program:

9.30-10.00 Érkezés
10.00-10.15 Megnyitó - Prohászka Rajmund MMAE Elnök
10.15-10.45 Az építőipar lehetőségei és feladata 2016-ban - Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség Helyettes Államtitkára
10.45.11.30 Épületfizikai előírások és a közeljövőben várható változások, valamint azok hatásai az ablakgyártókra nézve - Sólyomi Péter Szabványügyi Ig. ÉMI
11.30-12.30 OKJ-tanfolyam az ablakbeépítők számára - Kocsis Lajos MMAE/GEALAN Fenstersysteme, Bognár-Szabó Lídia DEKRA Akademie

13.15-14.00 Pályázati lehetőségek az ablakgyártók számára, pályázatok lebonyolítása - Knyihár Krisztián Ügyvez. Eubility Group Kft.
14.00-14.20 Kávészünet
14.20-15.20 Független minőségjel a minöségi magyar ablakokra - Prohászka Rajmund MMAE elnök, Tóth Balázs Irodavezetö ÉMI Kft., Mühlbert Kornél Értékesítési Vezető ÉMI Kft.
15.20-15.40 Kérdések, vita, rendezvény zárása

Jelentkezés: ugyvezeto@measz.hu

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Fazakas Miklós Feren | 2016. máj. 13.

Szerintem mi hiába írnánk elő, hogy ha az ablakok 1/3-át cserélik, akkor szellőztetési tervet kell készíteni, a tulajdonosokhoz el sem jutna ennek az előírásnak a híre. Másrészt a nyugati szakemberek hihetetlenül naivak még a Közép-európai mentalitással szemben is, amikor megemlítem, hogy a gáztüzelő berendezések telepítse során 60 - 70%-ban nem tarják be az előírásokat, akkor ez egyszerűen elképzelhetetlen a számukra. Viszont igazat kellett adnom abban kérdésben, hogy hibásan gondolkodunk, akkor amikor megakarjuk változtatni az embereket, ahelyett, hogy olyan műszaki megoldásokat javasolnánk, amelyek akkor is biztonságosak, ha nem változtatjuk meg az embereket. Ez persze nem vonatkozik a megfelelő szellőztetés kialakítására vonatkozó ösztönzésre, például akkor amikor a "B" típusú készülék kéményének huzata a továbbiakban már nem segíti a légcserét,mert áttértek a biztonságos zárt égésterű megoldásokra.


Perneky Antal | 2016. ápr. 27.

Olvasva a fenntieket, nem tudom, hogy mi az akadálya annak, hogy az MMK rendelethozatali javaslat kidolgozásában jeleskedjen, amely végérvényesen rendezné a kérdést az építőiparban valamennyi tervező és kivitelező részére. Sok kellmetlenség félreértés és tragédia lenne elkerülhető. "Csak ócsó legyen" szemléletet pedig ki kell űzni innen is. Hiába papolnak a hozzáértők, amíg ezt a kérdést rendelet nem szabályozza sem a jogászok, sem a gazdasági emberek nem fogják fel, mert egyszerűen nemértik a jelentőségét és a következményeit. Kérdéses, hogy az MMK képes-e erre?


Nagy Gábor | 2016. ápr. 22.

Kedves Gyuri! Minden előírás csak annyit ér, amennyit betartanak ill. amennyit betartatnak belőle. Ez az egy betű pedig de sok bonyodalom forrása.... NG


Chiovini György | 2016. ápr. 22.

"Für Neubauten ist grundsätzlich ein Lüftungskonzept erforderlich. Aber auch bei der Instandsetzung/Modernisierung eines Gebäudes wird in den folgenden Fällen ein Lüftungskonzept erforderlich: in einem Mehrfamilienhaus (MFH) werden mehr als 1/3 der Fenster einer Nutzungseinheit ausgetauscht in einem Einfamilienhaus (EFH) werden mehr als 1/3 der Fenster ausgetauscht." A németek szeretik a dolgokat "leszabályozni." Ha egy új épületet építenek, vagy egy meglévőben az ablakok egyharmadánál többet kicserélnek, szellőzési koncepciót kell készíteni. Ebben aztán kellő szakmaisággal lehet meghatározni, hogy legyen az adott épület szellőztetve. Betartják, nem - ezt nem tudom. Ahogy előírják, hogy az eladott termékhez kezelési útmutatót köteles a kereskedő adni, ez vonatkozhatna a fokozott légzárású ablakokra is. Nehéz megvalósítani?


Nagy Gábor | 2016. ápr. 21.

Abban teljesen egyetértek a nyílászárósokkal, hogy A NYÍLÁSZÁRÓ NEM SZELLőZÉSI ELEME az épületnek. Persze jó lenne, ha ezt végre a beruházók és építész tervezők is tudomásul vennék. A nyílászárók elsődleges feladata - mivel épülethatároló szerkezet - hogy a komfort tér energetikai feltételeinek megfeleljen. Ez pedig azt jelenti tisztelt kollégák, hogy a komfort terek használatnak megfelelő levegő-, így oxigén- utánpótlását a megszokottól eltérő módon, más szemlélettel kell kezelni, és minden ellenkező híreszteléssel szemben elsődlegesen épületgépészeti szemlélettel és eszközrendszerrel. Mégis nekünk épületgépészeknek kell megszólítanunk az építészeket és a nyílászárósokat, mert különben a jelenlegi helyzet nem fog változni: Az építészeket és rajtuk keresztül a beruházókat azért, mert az ők a fejükben sajnos a szellőzés és az ablaknyitás között egyenlőségjel van, fel sem merül (tisztelet a kevés kivételnek), hogy a szellőzésnek ez a módja és az energetikai elvárások betartási kényszere kizárják egymást. Elkeserítő ellentmondás, hogy az épületeneregetikában görcsölünk a hőhidakon meg a háromrétegű üvegezésen, és ugyanakkor csuklás nélkül tudomásul vesszük, hogy a nagyságrenddel nagyobb energiaveszteséget jelentő szellőzési energiaigényt pedig hagyjuk elveszni, mert az a beruházó vagy az építész, vagy mindkettő szemében csak felesleges beruházási többletköltség. Pedig ez messze nem így van, ráadásul az üzemeltető becsapása, mert a többlet költségeket ami jóval magasabb, mint az egyszeri beruházási költség, ő fizeti meg, csak ezt így senki nem tárja elé. A nyílászárósokat pedig azért kell megszólítanunk, mert az épületkorszerűsítések során ők avatkoznak be a nyílászáró cserékkel az épületek szellőzési rendszerébe, anélkül, hogy a legelemibb egészségvédelmi és biztonságtechnikai beavatkozások szükségességéről egyetlen szót is ejtenének. No ennek a jéghegynek a csúcsa a CO mérgezések rohamos növekedése, de a baj, amit okoznak sokkal nagyobb: A "korszerűsített" ingatlanok leromlott szellőzése nagy számban okozza az épületszerkezetek penészesedését, hosszabb távon akár tönkremenetelét, de ezen túl komfortcsökkenés is. Az utóbbi ugyanis akár, súlyos egészségkárosodást okoz a benne élőknek, nem véletlenül egyre több orvos jelzi a lakosság főleg a gyerekek és az idősek egészségromlását. Az oxigénhiányos légtérben élő emberek egészségkárosodása sokkal nagyobb költsége az országnak, mint a megelőzéséhez szükséges lakásszellőzések költsége. Erre pedig úgy gondolom, kötelességünk felhívni a figyelmüket. A közelmúltban volt egy vitám egy jónevű építész tervezővel az általa tervezett 148 új lakás tervei felett. A lakásszellőzéseket le akarta tudni a külső nyílászárókba beépített légbevezető szerelvénnyel és fürdőszobai elszívó ventilátorral, valamint a konyhai páraelszívóval. Felhívtam a figyelmét arra, hogy ilyen - hővisszanyerési lehetőség nélküli és szakaszos - szellőzést már az EU országok döntő többségében tilos létesíteni. A válasza az volt, hogy ha az átlag lakás 25 milliós költségéhez képest a hővisszanyerős szellőzés miatt ugyanaz a lakás 26 millióba kerül, akkor a beruházó őt elzavarja. Na ez a baj: nincs ma Magyarországon egy olyan OTÉK, amelyik összhangban lenne az energetikai elvárásokkal, és amely érvényt szerezhetne a jogos komfort elvárásoknak. Amíg ez meg nem változik, meg nem változtatjuk, addig mondhatunk mi bármilyen okosakat a pénzügyi döntéshozók csak legyintenek ránk és fütyülnek a véleményünkre. Egy-egy épületgépész mérnök véleményét könnyedén félresöprik. Ha azonban a szakmánk összefogna, és kikényszerítené a változásokat, akkor már érvényt lehetne szerezni a szakma jogos igényeinek is. Feladatunk tehát lenne bőven, de miért nem tudunk kiállnunk az igazunkért? Nem a magunk, hanem a magyar emberek érdekében? NG


Németh Szabó László | 2016. ápr. 20.

Én egyszer úgy jártam, hogy korrektül tájékoztattam a feleket a tanúsítás során a veszélyhelyzetről. Az ingatlan leendő vevője erre úgy megijedt, hogy visszalépett a vásárlástól. Nyilván az eladó pedig rám lett mérges. Nagyon kellemetlen helyzet volt.


Fázmán József | 2016. ápr. 20.

Épületenergetikai tanúsítóként végzett munkám során rengeteg ilyen helyen járok, a légellátási problémákra - bár elvileg nem vagyok rá kötelezve - mindig felhívom a figyelmet. Ablakcsere javaslat esetén a követendő eljárásra a tanúsítvány megjegyzés rovatát kihasználva ezt írásban is rögzíteni szoktam. Ezúton bátorítanék minden ugyanerre minden épületgépész végzettségű tanúsító kollégát. Talán intézményesíteni is lehetne a dolgot abban az esetben, ha a tagozat mögé(m) állna.


belaacs | 2016. ápr. 20.

Talán még nem késő az Ablakgyártók figyelmének felhívása, a beépítés következményeinek ismertetésére. A fent hirdetett konferencia erre kiváló lehetőség, kapcsolódhatna hozzá pld. az AERECO, akik kiváló, ablakba építhető légbeeresztőket forgalmaznak. Javasolnám a konferenciára őket is, de legalább a Kamara épületgépészeti tagozatától valakit meghívni. Hasonló jelenséget már régebben tapasztaltam, de az ablakszigetelő (légzáró) társaság volt. Amikor felhívtam a figyelmüket erre a körülményre, még ők voltak megsértődve.

Facebook-hozzászólásmodul