e-gépész szaklap

Növekedés és jövőkép a HAJDU-nál

Frissítve: 2017. május 10.

Hasznos volt Eddig 14 látogatónak tetszett

Az állandó fejlődés, a folyamatos beruházások viszik előre Kelet-Magyarország egyik legnagyobb munkáltatóját.

A HAJDU Cégcsoport árbevétele a 2015. évhez hasonlóan 2016-ban is 13,5 mrd Ft volt. Míg 2015-ben az árbevételéhez mindkét termelő cég (HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. és HAJDU Autotechnika Ipari Zrt.) azonos mértékben járult hozzá, addig 2016-ban az HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. árbevétele 10%-kal nőtt, ezzel a cégcsoport árbevételének 55%-át generálta. Fennállásának 65. évében a cégcsoport 10% feletti növekedést tervez.

A HAJDU cégcsoport a térség jelentős munkáltatója, immár 65 éve biztosít számos család számára biztos megélhetést. A dolgozói létszám is évről-évre bővült, jelenleg mintegy 750 fő veszi fel reggelente a munkát a téglási telephelyen. 

A cégcsoport jövedelmezősége stabil, a 2015-ben realizált 500 millió forintos eredményt 2016-ban is sikerült tartani; ezzel együtt a HAJDU Cégcsoport az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket fordított beruházásokra, az elmúlt években megtöbbszörözte a beruházásokra fordított forintokat – a termékfejlesztéssel és gyártással foglalkozó HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. számos új termék fejlesztésébe vág bele, az Autotechnikai üzletágban pedig újabb kapacitás-bővítésre készül.

HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. 

Az üzletágban egy 400 millió forintos fejlesztést hajtottak végre, amely 7 új termék bevezetését szolgálja. A hazai és külföldi piacokon egyaránt egyre sikeresebben mozgó HAJDU Zrt. termékértékesítésből keletkező árbevétele jelentősen emelkedett; az értékesítés döntő többsége a hazai piacon realizálódik, de a cég több, mint 30 országba exportál.

Az export értékesítés erősödése elsősorban a kelet-európai piacoknak, azon belül is elsősorban az orosz és román vevői kör bővülésének köszönhető. A kivitelt a cég igyekszik tovább erősíteni, szeretné az export piacokon kereskedelmi partnereinek körét tovább szélesíteni.

Jó hír a magyar vásárlóknak, hogy az itthon piacvezető vállalat szélesebb termékskálán akar tovább erősödni – ehhez kapcsolódóan pedig bizakodásra ad okot, hogy a megújuló energiák használatához kapcsolódó termékeik forgalma jelentősen nőtt.

(x)


Hasznos volt Eddig 14 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: