e-gépész online szaklap

Még mindig a választásról

2009. május 25. | szerkesztő | |  4 |

Megválasztottuk a tisztségviselőket, indulhat a munka. Némileg megemésztve a szombati történéseket, lássuk, mi történt, és kik fogják képviselni a Kamarát a következő időszakban.

Még egyszer felelevenítve az elnökválasztás végeredményét: Barsiné Pataky Etelka az utolsó fordulóban szerzett 134 szavazatával megelőzte Mecsi Józsefet, akire 117-en voksoltak. Érdekes dolgok történtek ezután. Mindjárt elsőként megemlíthető, hogy az új elnök felkérte (azaz jelölését javasolta) alelnöknek Hajtó Ödönt, azzal indokolva ezt, hogy a most kidolgozás alatt lévő két törvényjavaslat megalkotásában nagy szükség van tapasztalatára, tudására. Hajtó Ödön jelezte, hogy 4 évre nem akar visszatérni, viszont az említett dokumentumokkal kapcsolatban, ha igénylik, szívesen segít. A kompromisszumos megoldás szerint végül Hajtó Ödön elnöki különmegbízottként fog tevékenykedni a következő időkben.

Ez a momentum - Hajtó Ödönnek a Barsiné Pataky Etelka általi felkérése - viszont arra ösztönözte Mecsi Józsefet, hogy visszautasítsa a jelölését mind az alelnöki, mind pedig az elnökségi tagi pozíciókra. Indoklása szerint Barsiné gesztusával megtagadta a bizalmat az eredeti alelnökjelöltektől, így inkább félreállt, hogy zavartalanul hagyja dolgozni az új vezetőséget. Aki aktív, "minden rossz" jellegű ellenzékiséget vár Mecsi Józseftől, az csalódni fog - ő nem akar egy ma dívó akció-reakció spirálba beszállni, bár annyit megjegyzett, hogy a hangulati elem a beszivárgása a választásba, a félelem attól, hogy a politika letapossa a Kamarát, és ezért egy "erős politikus" kell nekünk, a napi helyzet szerinti gondolkodás eltorzította a szavazást. Ezenkívül kritikával illette a választási bizottságot, amely véleménye szerint nem kommunikálta megfelelően az eseményt, a jelölteket és nézeteiket, így nem tudták kiforrni magukat a különféle irányvonalak. Hibaként említette még a választási felvezetés elnökcentrikusságát, ami a többi pozícióra jelöltek bemutatást hanyagolta. Mecsi József - aki aposztofálása szerint az "elnökségi" vonalat képviselte Barsiné Pataky Etelka "elnöki", személyesebb vezetésével szemben, beszélgetésünk végén sok sikert kívánt az új MMK-vezetésnek.

Mi is sok sikert kívánunk az elnök asszonynak, akit reméljük, sokszor tudunk majd szóra bírni lapunk hasábjain. Lesz dolga elég, és itt nem csak a törvénytervezetekre, az alapszabályra, a megyékre és a tagozatokra gondolunk, de olyan kérdésekre is, mint a küldöttgyűlésen nem túl szépen felmerült főiskolai-egyetemi diplomás mérnök viszonyra.

És most lássuk az MMK tisztségviselőinek listáját:

Az egyfordulós szavazás után alelnökök:
Holló Csaba, Kassai Ferenc, Kovács István, Zarándy Pál


Az MMK 12 fős megválasztott elnöksége a 24 jelölt közül:
Dr. Bánhidi László, Csenke Zoltánné, Dr. Csete Jenő, Dr. Farkas György, Feilné Győry Zsuzsanna, Karsa Álmos, Némethy Zoltán, Reich Gyula, Rónay István, Dr. Scharle Péter, Sipos László, Szigetiné László Erika. Póttag: Tuczai Attila


5 fős Felügyelő Bizottság (11 jelölt)
Dr. Barna Lajos, Denk András, Dr. Dévényi László, Kiss Sándor, Lengyel Tamás

9 fős Etikai Bizottság (12 jelölt)
Dr. Chappon Miklós, Czakó László, Csejtei György, Ferencz Judit, Dr. Greschik Gyula, Dr. Hankó András, Kaleta Jánosné, Dr. Karvaly Elemér, Sebestyén Gyula

Az utóbbi két bizottság elnökét saját hatáskörben első ülésükön döntik el a bizottsági tagok.
Az aláhúzás az épületgépészeket jelöli (kissé alul vagyunk reprezentálva). Viszont örömteli, hogy aki pályázott valamilyen tisztségre, azt általában nagy fölénnyel választották meg; Denk Anrdás és Chappon Miklós is a legtöbb szavazatot kapta kategóriájában.


Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Székelyhidi István | 2009. máj. 22.

GRATULÁLOK A MEGVÁLASZTOTT VEZETőSÉGNEK,EREDMÉNYEKBEN GAZDAG MUNKAVÉGZÉST KÍVÁNOK. AZ ETIKAI BIZOTTSÁGBAN CZAKÓ LÁSZLÓ KOLLÉGÁNK IS ÉPÜLETGÉPÉSZ KÉREM A JELZÉST KORRIGÁLNI. JAVASLOM ,HOGY A VEZETőSÉGBőL AZ ILLETÉKES ÜLJÖN LE TÁRGYALNI DR MECSI JÓZSEFFEL ANNAK ÉRDEKÉBEN ,HOGY MILYEN LEHETőSÉG LENNE ARRA VONATKOZÓAN ,HOGY ő SZAKTUDÁSÁVAL,EDDIG SZERZETT TAPASZTALÁVAL SEGÍTSE A VEZETőSÉG MUNKÁJÁT


Zöhls András | 2009. máj. 20.

Hát, ha most még az is kiderül, hogy a kamarai képviselők nem csak a kor, hanem a munkakörük szerint sem reprezentálják a tagság összetételét, akkor felmerül a kérdés, miért pont őket választottuk, hogy képviseljenek bennünket.


Polgár | 2009. máj. 20.

Tévedés, én ott voltam, és a küldöttek 90%-a tisztán 60-on felül volt. Hogy ez mit jelent, nem tudom...


Zöhls András | 2009. máj. 19.

Nézem az MMK küldöttek tarkóját. Gondolom szakterület és életkor szerint a tagságot reprezentálják. Ezek szerint átlag 45 éves tervezőket látunk. Nehéz szakma a mienk. Amelyik úr nem ősz, mint 80%-ban sajnos magam is, az erősen kopaszodik. Szerintem az új elnökség kérhetné ránk is a korkedvezményes nyugdíjra jogosultak körének kiterjesztését.

Facebook-hozzászólásmodul