Egy kis történelem
2009. augusztus 19. | Galambos Éva, Kovács Csilla, Szabó Péter, Tóth Alexandra | | 0 |
Magyarország átélt már néhány gazdasági válságot - többek között mi dicsekedhetünk a világ két legnagyobb arányú inflációjával is. A manapság megszenvedett krízist sokan sokféleképpen magyarázzák, úgyhogy inkább mi kísérletet sem teszünk rá. Inkább egy a közelmúltban a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola négy hallgatója - közülük kettő épületgépész - által alkotott diplomamunkából szemezgetünk: hogyan, milyen módszerekkel lábaltak ki eleink a maguk válságából?
A kiegyezés után Magyarország gazdasági fejlődése nagy iramban megkezdődött, a tőkebeáramlás megteremtette a tőkés gazdálkodás kialakulását. Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt valutareformot vitt végbe, liberális egyházpolitikai törvényeket szavaztatott meg, a nagytőkések, vezető iparosok érdekeit próbálta érvényre juttatni. Az agrárius beállítottságú kabinetben Wekerle képviseli az ipari köröket és a finánctőke érdekeit.
A Monarchia megtartása mellett állt ki. Wekerle Sándor hitvallása: összeegyeztetni a mindennapi szükségleteket az állam politikai és nemzetei érdekeivel. A századforduló után Magyarországot egy közepesen fejlett agrár-ipari országgá változtatta a liberalizmus jogrendjében, mindezt az után, hogy egy erős gazdasági válság és egy eladósodott ország romjaiból adóreformokkal és gazdaságpolitikával egy egészséges gazdaságot alkotott meg.
Az 1880-as években, kissé késve, de Magyarországon is beköszöntött az ipari forradalom. Az ipari fejlődés magával hozta a legkorszerűbb technikai találmányokat is, így a gépesítést és a modern gyáripart. Az ország meghatározó ágazata az élelmiszeripar volt. Ugyanakkor a nehézipar is fellendült, különösképpen az alapanyag-termelés – a szén- és vasércbányászat. Az építőipar, összhangban a lakosság gyarapodásával, hatalmas fejlődésnek indult. Bár a középszintű vállalkozások hiányoztak, az alacsonyabb technológiát alkalmazó kisüzemek nagy arányban működtek.
A legjelentősebb fejlődést a bankok mutatták, az ipari és banki tőke összeolvadása után létrejött a finánctőke. Megalakult a Magyar Általános Hitelbank, a Pesti Magyar Kereskedelmi Hitelbank és az Angol–Magyar Bank, és a legtöbb magyar tőkét tartó Magyar Jelzálog Hitelbank. Létrejött az Országos MÁV és az Adriai Tengerhajózási Rt. A külkereskedelem 20%-át a mezőgazdaság, 30%-át az élelmiszeripar nyújtotta.
A XIX. század végén megvalósult gazdasági fejlődés átalakította a társadalom szerkezetét is, ez pedig a népességnövekedésben mutatkozott meg a legdrasztikusabban: Magyarország lakossága 1851-ben 15 millió volt, 1910-re pedig elérte a 21 milliót annak ellenére, hogy a kivándorlások száma elérte az 1 500 000 főt.
Ekkora alakult egységessé a munkásság, a gyáriparban foglalkoztattak száma magasabb volt a kisiparban dolgozókénál, és ez a tendencia egészen az I. világháborúig megmaradt.
Az 1873-as gazdasági válság előszelei átmenetileg érezhetők voltak már 1869-ben is. Ekkor a pénzügyminiszter állami pénzekkel próbálja megmenteni a vállalatokat, felvásárolja a nagy külföldi gyárak egy részét, amelyekből állami gépgyár lesz a későbbiekben. Az 1873-as válság számos nagyvállalatot söpört el, a bankok sorban jelentettek csődöt, a budapesti tőzsdén jegyzett értékpapíroknál az 1872-i árfolyammal szemben 55,3 millió forint veszteség mutatkozik. Lónyai pénzügyminiszter egymás után veszi fel a hiteleket, köztük a legdrasztikusabbat, a 153 milliós kölcsönt.
Ekkorra az államadóság 315 millióról 626 millióra emelkedik, az állam tiszta vagyona 255 millióról 166 millió forintra, a pénztári készletek pedig 53 millióról 12 millió forintra csökkentek. A helyzet stabilitására csak 13 évvel később került sor, amikor is Wekerle Sándor államtitkárrá, majd pénzügyminiszterré válik. 3 évre szóló olyan pénzügy programot határoz meg, miszerint 1890-re megszűnik a hiány. 1889. október 15-én Wekerle előterjeszti az 1890-es költségvetést 404 000 forintos hiánnyal, és hozzáteszi, hogy ez az összeg a 350 milliós hiánnyal szemben aránytalan csekélység. Az 1889. november 20-án tartott 1890. évi állami költségvetés tárgyalásán így válaszol Wekerle a támadásokra:
„Azt a kritikát nem fogadom el, a melyet a t. képviselő urak felállítottak, mint hogyha ez a budget csak számszerű javulást képezne, mintha a kormány e számszerű javulással, ezzel a számszerűleg kisebb deficittel óhajtaná beérni. Én azt hiszem, az igazgatás minden ágára kiterjedőleg, részint általános vonásokban, részben pedig a részletekre kiterjeszkedőleg is előadatott már a kormány programmja, és azt hiszem, hogy az az expósé, a melyet a költségvetés alkalmával tartottam, szintén nem egy egyszerű számszerű kritikája, nem egy egyszerű számszerű feltüntetése a kormány működésének. Én ott nemcsak felemlítettem, hanem hangsúlyoztam is, hogy én egyoldalú financiális intézkedések által a mi államháztartásunk rendezését biztosítottnak nem tekinthetem, hanem közgazdasági intézkedések által földmívelési ügyünknek hatványozottabb fejlesztésére kell gondolni; sőt nem zárkóztam el azon mindenesetre jelentős s a mi viszonyaink közt igényelt nagyobb reformok felemlítéséről sem, melyek elől ki nem fogunk térhetni, mint a minők a közigazgatás reformja, az igazságügy reformálása, sőt a valutaügy szabályozása is.
…Magyarországot pénzügyi viszonyainak teljes rendezése, gazdasági állapotainak fokozatos, biztosított és nézetem szerint elmaradhatatlan fejlődésében semmi nem képes megakadályozni, ha csak nem az, hogy ha félreismerve a helyzetet, nem a gazdasági és culturális fejlődés criteriumait, hanem más, személyes motívumokat keverünk a vitákba, ez által akasztjuk meg a fejlődés különben elmaradhatatlan előhaladását.”
Ettől kezdve pénzügyi egyensúly valósul meg egészen az első világháborúig. Ezt az egyensúlyt Wekerle az egyenes adók, illetékek és a dohányjövedéki cikkek árainak emelése által, a szesz- és cukoradó megváltoztatásával, az italmérési regále megváltásával és az óriási állami kölcsönök részbeni konverziójával érte el.
Wekerle meg volt győződve róla, hogy az ipar fejlődését állami támogatások által lehet fellendíteni. Ezt az állami kedvezményekről hozott törvények és szubvenciók, valamint az ipari oktatásra kiadott összegek tükrözik:
A két legjelentősebb állami beavatkozás az állami gyárak állandó fejlesztése, valamint a közszállítások biztosítása volt, amit miután sikeresnek mutatkozott, 1907-ben törvénybe is iktatott. Ez utóbbi által az állam, a törvényhatóságok, községek, intézeteik, és intézményeik megrendeléseire, valamint a közforgalomban alkalmazott közlekedési vállalatok csak a hazai ipart alkalmazzák még akkor is, ha ez drágább, mint a külföldi. Ezek a kormány által bevezetett intézkedések 200 milliós bevételt hoztak a hazai iparnak, valamint új iparágakat honosítottak meg. Bár Wekerle magas szinten vonta be az államot a magániparba, mégis óvakodott attól, hogy megnehezítse a magánvállalkozások fejlődését, sőt.
Az állami megrendelések és a szubvenciók alkalmazása fent tartotta a piacot. A dualizmus ideje alatt végbement lendületes gazdasági fejlődést az állam közvetett és hatékony beavatkozása hozta meg, az infrastruktúra és a modern pénzintézeti rendszerek kifejlődése húzta a gazdaságot maga után. Bár a kereskedelmi egyezmény 1897-ben lejárt, az angol, francia, majd német tőke beáramlása pedig erőteljes konjunktúrát idézett elő.
Az állam iparpártoló politikájának köszönhetően 1881-ben, majd 1890-ben létrejött az ipartámogatási törvény, amely 1907-ig még kétszer módosult. Ez a törvény lehetővé tette a vállalkozások részére az adómentességét, a kamatmentes kölcsönök és segélyek felvételét. Ezeknek az ipartámogatási törvényeknek köszönhetően kialakult a nagyipar - az ipari termelés a századfordulóig 6,2%, majd 1913-ig 5,1%-os növekedést ért el. Az ezredfordulón a nagyipar állította elő az ipari termékek háromnegyedét. Bár a nagyipar a kisipar eltűnéséhez vezetett, a gyáripar igényeinek kielégítésére szolgáló új iparágak jöttek létre.
Az ezredfordulót követően kezdtek nagyobb számban létrejönni a Magyarországi monopolszervezetek, melyek főként kartellként valósultak meg: izzólámpa-kartell, szeszipari, malomipari, söripari, tégla- és bányaipari kartellek. Az első világháborúig ezek száma megközelítette a százat.
Az 1895-ben megalkotott, 1896-ban megvalósult szabadalmi törvény alapján létrejött a korszerű és működőképes magyar szabadalmi rendszer és annak intézményei. A szabadalmi törvény javítása érdekében 1906-ig többször módosult a bejelentésen alapuló rendszer.
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
