e-gépész online szaklap

A mérnöki erkölcs és felelősség szerepe

2011. december 5. | Dr. Bujalosné dr. Kóczán Éva főiskolai adjunktus, DE Műszaki Kar | |  1 |

A cikk eredeti címe, amelyet informatikai okok miatt a címsorban nem tudtunk teljes hosszában leközölni: A mérnöki erkölcs és felelősség szerepe és alakulása a fejlődés megtorpanása és a gazdasági válságok idején.

Abstract:
Engineers may make a lot for realisation of economic and technological development. Their work may help to increase the well-being of individuals and communities. The high level moral sense and responsibility of engineers is important not only in the period pf economic growth but in the period of economic crisis as well. There is no economic development without morally conscious and responsible engineers.

1. A fejlődés és a jólét

Az értelmiségi csoportok közül a „mérnöktársadalom” munkája kiemelkedő jelentőségű a fejlődés és a jólét előidézésében, megteremtésében. Ezzel a megállapítással mindenki egyetért. Ugyanakkor a mérnök munkájának sajátosságai fokozott felelősséget is rónak a mérnökre. Természetes, hogy a mérnökkel kapcsolatosan is elmondható az – ami bármely embertársunkra is érvényes -, hogy a társadalmi változások, tehát a külső környezet változásai megváltoztatják az emberi erkölcsöt. Változik tehát a mérnöki erkölcs is, és az erkölcs egyik lényeges eleme a felelősségtudat is. Érdemes megvizsgálni, hogy a fejlődés és a jólét időszakában, illetve a fejlődés megtorpanásakor és az életszínvonal csökkenésekor mi jellemzi a mérnöki magatartást.

1.1. A fejlődés fogalmának a meghatározása

A fejlődés fogalmát először a német felvilágosodás filozófusai (Kant, Hegel) értelmezték és használták, és tették az európai kultúrában kikerülhetetlenül fontos fogalommá. Számukra a fejlődés az ellentmondásos létezés által fenntartott állandó folyamat, melyben az ember mint racionális lény kiteljesítheti önmagát, növelheti a szabadságfokát, ésszerűbbé, jobbá teheti a körülötte lévő világot.

Ez a fogalom általánosan elterjedt, más tudományterületek és a mindennapi élet is előszeretettel használja. Mindegyik szóhasználatban feladataként a világban felvetődő problémák orvoslását tételezik fel. Napjainkban számos olyan problémánk van (pl. környezetünk veszélyeztetettsége), amelyet bár individuálisan élünk át, de az egész emberiség problémájaként létezik, ezért jött létre a fenntartható fejlődés fogalma.

Amartya Sen, amikor a fejlődést elemzi, a fogalmat filozófiai alapokról közelíti meg. Ez azt jelenti, hogy a fejlődést eszköznek tekinti a létünk kiteljesítésében és jobbá tételében. Ezért sokat foglalkozik bizonyos általa kulcsfontosságúnak tartott szabadságjogok szerepével, és a fejlődésre gyakorolt hatásukkal. Ezek a szabadságjogok: „például a gazdasági lehetőségek, a politikai szabadság, a szociális juttatások, az átláthatóság garanciái és a létbiztonság.” (Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság.) Ő is, mint más filozófusok, az egyéneket tartja a változás aktív előmozdítóinak, és a társadalmi szerződési formákat csak annyiban és olyan szempontból tartja fontosnak, hogy azok mennyiben járulnak hozzá az egyéni szabadságjogok alakulásához. A társadalomban élő ember az állam által biztosított szabadságjogainak használata során társadalmi lehetőséget kap arra, hogy kilábaljon a nélkülözésből. Cselekvő részvétele a gazdasági és politikai életben lehetővé teszi a számára, hogy lényegi szabadsághiányait megszüntesse, és ezáltal életét jobbá tegye. Az emberi nélkülözésnek sokféle formája van: lehet éhezés, lakáshiány, tudáshiány, egészségügyi ellátás hiánya, szabad mozgás hiánya, a közösségi ügyek intézéséből való kirekesztettség, vagy akár az egészséges környezet hiánya. A különféle szabadságjogoknak más és más szerepük van a bajok leküzdésében, de mindig fontos az, hogy az egyén a szabadságjogaival úgy éljen, hogy társadalmi elkötelezettséget is érezzen a bajok leküzdése iránt.

Sen szerint modern korunkban a fejlődést szűkebben is lehet értelmezni. Ilyenkor a GNP (GDP) növekedését, a személyes jövedelmek növekedését, iparosodást, technológiai haladást, vagy a társadalom modernizációját értik rajta. Ezt teszi Benjamin M. Friedman is. (Benjamin M. Friedman: Jólét és erkölcsösség.)

A mérnöktársadalomban a szakma sajátosságai miatt a fejlődés fogalmának a szűkebb értelmezése terjedt el. Sen elfogadja a létjogosultságát ennek a szűkebb értelmezésnek is, de a teljes leszűkítését a fejlődésnek a gazdagodásra és a vagyonosodásra elutasítja - akárcsak Arisztotelesz -, mert ezeket ő is csak eszköznek tartja céljaink eléréséhez. A fő célja ugyanis minden embernek az, hogy sokáig és jól éljen. Ebben a gazdasági növekedésnek fontos szerepe van (mert életkörülményeink és életminőségünk javulása nélküle nem létezhet), de mellette más tényezők, más szabadságjogok is fontos jelentőségűek. Ez elméleti síkon szerintem is elfogadható álláspont. Más kérdés az, hogy az egyén kiélezett helyzetben inkább választja a munkahelyet vagy az egészséges környezetet, mint a szólásszabadságot, vagy a szavazati jogot.

Sen véleménye szerint: „a szabadság nemcsak elsődleges célja a fejlődésnek, hanem legfőbb eszköze is” (Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság ), hiszen a haladást aszerint vizsgáljuk, hogy növekedett-e az emberek szabadsága ( tehát a változás értékét ez adja meg), ugyanakkor a fejlődés döntő mértékben az emberek cselekvőerejétől függ (tehát hatékonysága a cselekvő ember szabadságfokától függ). A szegénységet is az elemi életlehetőségek hiányaként értelmezi, nem pusztán alacsony jövedelemként. A szegénységben élő egyén korai halála, állandó betegsége, vagy munkanélküliségének eredményeként kialakuló pszichés kirekesztettség érzete, önállóság és önbizalomvesztése saját cselekvésének hiányából és társadalmi körülményeiből is eredeztethető. A jövedelem növelése, az egyéni képességek fokozása, a társadalmi korlátozottságok csökkentése egyaránt szükséges a szabadság bővüléséhez általában, és ezáltal a fejlődéshez.

1.2. A fejlődés célja és eszköze: a szabadságjogok

Sen a szabadságjogokat 5 típusba sorolja és eszközként értelmezi az emberek lehetőségeinek javításában. Ezek a szabadságjogok egymást nemcsak kiegészítik, hanem erősítik is. A politikai szabadságjogok révén az ember eldöntheti, hogy ki kormányozzon, és milyen elvek alapján. A gazdasági feltételek révén az egyének a gazdasági erőforrásokat szükségleteik kielégítésére felhasználják. A szociális lehetőségek biztosítják az egyéb egyéni életfeltételeket (pl. oktatás, egészségügyi ellátás). Az átláthatósági garanciák olyan egyéni előfeltevések a társadalmi kapcsolatokban, melyek a nyílt és őszinte, tehát a bizalomra épülő együttműködést jelentik. A létbiztonság alapja az a szociális háló, mely a veszélyeztetett népességet megvédi a nyomortól, egyes esetekben az éhezéstől és a haláltól. Sen ezeket a szabadságjogokat univerzális értékekként kezeli. Nem tulajdonít azonban az egészséges környezetnek olyan szerepet, hogy hatodik szabadságjog típusként nevesítse, pedig művében többször is kitér arra, hogy modern korunkban milyen fontos a környezetvédelem. A más gondolkodók által használt fenntartható fejlődés fogalma kiküszöböli viszont ezt a hiányosságot.

Az egyének életének megítélésében fontos megvizsgálni azt is, az elsődleges javak birtoklását képes volt-e céljai elérésének szolgálatába állítani, képességekké konvertálni. A képesség egyfajta szabadság arra, hogy megvalósítsuk a tevékenységek alternatív kombinációját, cselekedeteinkben éljünk azokkal az alternatív lehetőségekkel, amelyeket az egyén értékesnek tart. „Valódi kérdés az, használhatunk-e értéklelési célból a közösség támogatását élvező kritériumokat az olyan nyers mutatók helyett, mint például a reáljövedelem-mutatók, amelyeket gyakran javasolnak állítólagos technológiai alapokra hivatkozva”(Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság) Amíg a közgazdaságtanban az egyenlőtlenségek közül a jövedelmi egyenlőtlenségekre koncentrálnak, és elhanyagolnak más hátrányokat alaposabban vizsgálni (pl.munkanélküliség, halandóság, egészségügyi ellátás hiánya, erőszak, nemek közötti egyenlőtlenség, analfabétizmus, alultápláltság), addig a filozófiában ez kevés, amikor az egyén eredményeit és szabadságát vizsgáljuk. Nem azt kell vizsgáljuk, hogy az egyén szabadságával milyen hasznosságot ért el, hanem azt, hogy az egyén számára biztosítottak-e a társadalomban a megfelelő lehetőségek, mik ezek, és ha választ közülük, akkor melyiket választja és valósítja meg. Ez értékelési paradigmaváltást jelent azzal az előfeltevéssel kapcsolatban, hogy csak az jó az egyénnek, amit az önérdeke által vezérelt jövedelemnövekedése jelent. Napjainkból hozható példa erre az önérdekű hasznossági szemléletre környezetet károsító és szennyező magánvállalatok működése.

1.3. A demokrácia jelentősége

Sen úgy gondolja, hogy „a politikai és polgári jogok biztosítják a lehetőséget az embereknek, hogy felhívják a figyelmet az általános szükségleteikre, és kicsikarják a megfelelő állami intézkedést.”( Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság) Világosan látja azonban azt is, hogy a demokrácia által felkínált lehetőségeket tevőlegesen kell megragadni ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjük. A tényleges cselekvés viszont a polgári erkölccsel bíró egyén felelőssége! A fejlődési folyamat lényeges részének tekinti a demokratikus rendszer kialakítását és megerősítését, hiszen a fejlődésnek egyaránt feladata a tartós és állandó nélkülözés megszüntetése és a hírtelen jött és súlyos nyomor megelőzése, mert így lehet növelni a várható élettartamot és életminőséget. Mindkét esetben fontos az olyan szabadságjogoknak eszközként való alkalmazása, mint a nyílt vita, a nyilvános vizsgálódás, a választási politika és a cenzúramentes média. A társadalomban egy adott jog birtoklásából és gyakorlásából fakadó következményeknek végső soron a szóban forgó jog társadalmi elfogadottságát is befolyásolniuk kell. Sen szerint a fejlődés segít a népesedési problémák megoldásában is: „népesedés problémáját éppen hogy a további szabadságjogok megteremtésével tudjuk megoldani, s nem a meglévők csökkentésével.” (Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság) A népesedési probléma mellett az emberi jogok kérdésével is foglalkozik. Sen fontosnak tartja, az emberi jogok kapcsán, hogy nem születünk emberi jogokkal, hanem jogokhoz a törvényhozás útján, állampolgárként jutunk, hogy a jogok olyan jogosultságok, amelyekhez kötelezettségeknek is kell társulniuk, és hogy rögzíteni kell azt is, hogy az államban kinek kell ezeket a jogokat a jogosultak felé biztosítani. Úgy gondolja, hogy amennyiben az emberi jognak morális tartalmat tulajdonítunk, akkor az a kor társadalmilag elfogadott erkölcsétől függ, tehát kultúrafüggő. A kötelesség mellé, amit a jogszabályi normaszöveg fogalmaz meg, a segítség kategóriáját is belépteti Sen. Fontosnak tartja azt is, hogy legyenek a társadalmi döntések is érzékenyek az egyéni preferenciák és normák iránt, tehát nyilvános vita legyen az emberek között a közös érdekek és elkötelezettségek kialakításában.

1.4. Jólét és erkölcsösség

1.4.1 A gazdasági növekedés és következményei

Friedman világhírű amerikai közgazdászt, az utóbbi időben az a kérdés izgatja, hogy hogyan befolyásolja a gazdasági növekedés –vagy stagnálás- egy társadalom erkölcsi jellemzőit. Szerinte a lehetőségek nyitottsága, a tolerancia, a gazdasági és társadalmi mobilitás, a tisztesség és a demokrácia megléte esetén nevezhető egy társadalom erkölcsösnek. Az egyének erkölcsösségét pedig a becsület, a tisztességes kereskedés, a családi kötelék, a barátokhoz és a munkához való hűség jelenti. A gazdasági növekedés, az anyagi megfontolásokat szembe szoktuk állítani az erkölcsiekkel, és úgy gondoljuk, hogy az emberi életben az anyagi jólét növekedése erkölcsi süllyedéssel jár. A fenntartható fejlődés kérdése világít rá először arra, hogy a termelésben nemcsak a racionális és haszonelvű döntéseknek kell szerepet kapniuk, hanem az erkölcsi motívumoknak is. Friedman alapállítása:„ A növekvő életszínvonal-érték nem pusztán abban áll, hogy ténylegesen javítja az egyének életkörülményeit, hanem abban is, ahogyan egy nép társadalmi, politikai és végső soron morális jellemzőit alakítja”.(Benjamin Friedman: Jólét és erkölcsösség) Ilyenkor döntéseinkben nemcsak a racionális és haszonelvű elemeknek kell szerepet kapniuk, hanem az erkölcsieknek is. Ha viszont az életszínvonal stagnál vagy csökken, akkor csökken a felelősségtudat az erkölcsi értékek iránt, visszafejlődés van a társadalom morális állapotában. Ilyenkor ugyanis a polgárok közül sokan elveszítik a hitüket a javulásban, ezért a rugalmatlanság, az előítélet, az intolerancia, és a politikai intézményrendszer antidemokratikus átalakulása erősödik fel. Amikor azonban fejlődést, a gazdasági növekedést lakosság nagyobbik része mindennapi tapasztalatként érzi a bőrén, bizonyos idő eltelte után megfordulnak ezek a negatív folyamatok.

A jelentős gazdaság fellendülés a mindennapokban az egyének számára is jelentenek anyagi előnyöket, és a közösségnek is. A gazdasági növekedés minőségi változásokat is eredményez (pl. munkaszervezésben, hatalmi struktúrában, viszonyunkban a természethez). Ezeket sokszor morális felhangú ellenállások is kísérik (pl. globalizáció ellenesség, a fenntartható fejlődés előtérbe kerülése).„Amennyiben az emelkedő életszínvonal a társadalmat nyitottá, toleránsabbá, demokratikusabbá, és talán a jövendő nemzedékek érdekében körültekintőbbé teszi, akkor egyértelműen nem igaz az, hogy az erkölcsi megfontolások teljes mértékben a gazdasági növekedés ellen szólnak”- vélekedik Friedman. (Benjamin Friedman: Jólét és erkölcsösség) Sőt, idővel pozitív fejlődés indul el a társadalom morális karakterében. Ennélfogva a gazdasági növekedés körüli kérdések nem az anyagi és az erkölcsi értékek szembeállítására vonatkoznak A gazdasági növekedés elsősorban a piac szereplőinek köszönhető, de a kormányzatok is növelhetik a növekedés mértékét piac- konform ösztönzőkkel. Az biztos, hogy a nyitott és toleránsabb, demokratikusabb társadalomban a vállalkozó szellem és a kreativitás még inkább ösztönzi a gazdasági fejlődést.

A modern társadalomnak azok a személyes viselkedési formái, amelyeket a protestáns vallás adott a hívőknek, jelentős mértékben ösztönözték a tőkés gazdasági fejlődés növekedését. A kemény munka, a szorgalom, a türelem, a fegyelmezettség, és a kötelezettségek betartását biztosító kötelességtudat voltak ezek.(Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme) Röviden összegezve: a pozitív erkölcsi magatartás kedvező gazdasági következményeket von maga után. Ebben a korban, még a példamutató emberi magatartás eredményezte a gazdasági növekedést. Az ipari forradalom idején, a szabad versenyes kapitalizmus időszakában, már a technikai fejlődés lett a lényeges húzóerő, amely javította a termelékenységet és emelte az életszínvonalat Bár az emberek között a készpénzkapcsolat volt a meghatározó, Marx jövőképe nem valósult meg, hiszen a technikai fejlődés orvosolta a tömeges szegénységet és tudatlanságot. Később a piaci versenyt és az egyéni önérdeket képes volt az ember a közjó szolgálatába állítani, és így lehetett javítani az emberek sorsán. A gazdasági növekedés mint társadalmi gyógyír működött, ez lett a fejlett ipari társadalmak hitvallása, az egyéni motiváció forrása, a politikai szolidalitás alapja, a társadalmi közös célokra mozgósítás fundamentuma. Visszatért a tudományos haladásban, mint a gazdasági és ennélfogva az erkölcsi fejlődés forrásába vetett hit is.

1.4.2. Emelkedő jövedelmek, egyéni magatartásformák

A gazdasági növekedés nemcsak emelkedő jövedelmeket, és javuló életszínvonalat, tartós termelékenység növekedést és növekvő munkahelyeket jelent, hanem azt is jelenti, hogy azoknak, akik a pénzt keresik, kedvezőbbek az életkilátásaik, és mentálisan jobb társadalmi környezetben élnek. Általánosan elmondható az, hogy amikor jobban boldogulnak az emberek, hajlamosabbak az anyagi áldozatvállalásra, toleránsabbak. „Alapvető különbség van aközött aki azzal a tudattal nő fel, hogy a túlélés bizonytalan, és aközött, aki azzal, hogy fennmaradása magától értetődik.”(Ronald Inglehart: Modernization and Postmodernization) Stagnáló gazdaságban a romló életkörülmények, s az „ebből következő flusztráció türelmetlenséget kelt, csökkenti az adakozókedvet, és ellenállást ébreszt az egyéni lehetőségek iránti nagyobb nyitottsággal szemben. Aláássa az emberek egymás iránti bizalmát is, amely viszont a sikeres demokrácia kulcsfontosságú előfeltétele.” (Benjamin Friedman: Jólét és erkölcsösség) A társadalmi csoportok közül nem a nagyon szegényekben, hanem a betanított munkások és a vergődő kisvállalkozók körében vált ki elkeseredettséget a gazdasági stagnálás. Gazdasági növekedés esetén viszont a növekedés enyhíti a társadalmi feszültségeket, integrálja a társadalom versengő csoportjait, azt az érzést erősítve, hogy az együttműködés mindannyiuk számára kívánatos eredményekhez vezethet, tehát a meghozott kompromisszumok több lehetőséget kínálhatnak az egyéni érvényesülésekre. Ilyenkor a demokratikus országokban az intézményesített mechanizmusok és politikai párbeszédek segítik a „megosztottságokat okozó” kérdésekben is a megegyezéseket. A társadalmi csoportok közül a középosztály (mérnök, tanár, ügyvéd, köztisztviselő) szerepe, viselkedése fontos ebben az időszakban. Ha ők azt érzik, hogy „hivatásukról alkotott felfogásuk összeegyeztethető a demokratikus értékekkel, és a gazdasági sikereik azt az érzést erősítik, hogy elemi érdekük a stabil, modern társadalom elősegítése”( Benjamin Friedman: Jólét és erkölcsösség), akkor a meginduló gazdasági növekedés azzal erősít rá erre a folyamatra, hogy növeli a kölcsönös bizalmat, amely előfeltétele a demokráciának. A bizalom alapján „ az emberek abban a meggyőződésben cselekedhetnek, hogy mások velük szemben is hasonló szellemben járnak el”(Edward Banfield:The Moral Basis of a Backwads Society) Mindez a kanti etika alapján várható el, de morális válság idején az egyén a tapasztalatai alapján inkább abban biztos, hogy a másik úgyis becsapja.

De hogyan lehet erősíteni a kölcsönös bizalmat, ami a demokratikus intézmények működéséhez különösen fontos? Rendszeresen kell azt tapasztalnom a mások tetteiben, hogy azok jogkövetők. A jogkövető ember magatartása ugyanis kiszámítható magatartás, tehát alapozhatok rá a cselekedeteimben. Természetesen olyan jogi normákra van szükség, amely tükrözi a közmegegyezésként létrejött társadalmi célokat és alapértékeket. Ilyenkor még nagyobb a jelentősége annak, hogy a javakat érdem szerint osszák el a társadalomban, tehát törekedni kell a minél nagyobb méltányosságra. Fontosabb lesz az is, hogy a politikai jogok és a polgári szabadságjogok milyen mértékben érvényesülhetnek a gyakorlat szintjén, hogy lecserélhető-e egy a problémákhoz rosszul közelítő kormányzati garnitúra. Jelentős szerepet kap még az időtényező, és az is, hogy a gazdasági visszaesés milyen gazdasági fejlettségű országban következett be. Kétségtelen, hogy a fiatal demokráciákban, nagy gazdasági visszaesés idején lesz legsúlyosabb a társadalomban a bizalomvesztés. Fontos az is, hogy a válságos időkben a meglévő erőforrásokat hogyan használják fel, mert a korrupció, és a tulajdon nem megfelelő állami védelme a köz elől még a meglévő erőforrások hasznosításának lehetőségét is elvonja, így csökkenti a bajok orvoslásának az esélyét. A legnagyobb a bizalomvesztés akkor, ha a gazdasági visszaesés és a politikai diktatúra együtt lép fel egy országban. A gazdasági növekedés beindulása együtt jár a munkahelyek számának növekedésével, a foglalkoztatottság bővülésével. „A dolgozó ember életformája elősegíti olyan vonások kialakulását, mint a fegyelmezettség, a szolgálatkészség, a másokkal való együttműködés képessége.”(Benjamin Friedman: Jólét és erkölcsösség) - vélekedik Friedman. A gazdasági növekedés úgy hat az emberi magatartásformákra, hogy egészségesebb és erkölcsösebb embereket eredményez.

2. A mérnöki felelősség

2.1. Általában a mérnöki felelősségről

Sen véleménye az, hogy „Az embereknek maguknak kell felelősséget vállalniuk világunk fejlődéséért és megváltoztatásáért.”(Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság) Ezzel a megállapítással Friedman is egyetért, valószínűleg minden mérnök is egyetért. Felelősséget kell éreznünk nemcsak azokkal a szenvedésekkel kapcsolatban amelyeket mi okoztunk, hanem azokkal a nyomorúságokkal kapcsolatban is amelyeket magunk körül látunk és amelyeket hatalmunkban áll orvosolni. Ha az egyén rendelkezik szabadságjogokkal és bizonyos képességekkel, az rárója az illetőre azt a kötelességet, hogy gondolja meg, megtegye-e vagy sem azt a dolgot, amivel másokon segít.. Sen és Friedman is kimondja :a tett is fontos, hiszen az egyén cselekvése nélkül a külvilágban nem fog változni, jobbá válni semmi. A kapitalizmusnak etikája szerint úgy kell az ügyeket intézni, hogy az kölcsönösen hasznos legyen. Sen véleménye az, hogy „ hatékonysága dacára a kapitalista etika bizonyos területeken erősen korlátozott, főként a gazdasági egyenlőtlenség, a környezetvédelem és a piacon kívüli különféle együttműködések szükségességének vonatkozásában”( Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság ) Teljes csődöt szerinte a felsoroltak közül a környezetvédelemben mondott. Ez nagy baj, mert az előző korok termelése soha ilyen mértékben nem vette igénybe a természetet. A környezetszennyezés pedig tisztességtelen eszközökkel elért gazdasági előny, ezért is erkölcstelen! Sokan felismerték már, hogy a kapitalizmusnak összetettebb motivációs struktúrákra van szüksége, mint kizárólag a profitmaximalizálás. Ezért jöttek létre olyan viselkedési kódexek (pl. mérnöki kamara kódexe), amelyek a helyes üzleti magatartásokat fektették le. A piaci mechanizmusok hatékonyabb kihasználása érdekében bizonyos komplementer értékeket is- mint például a bizalom kialakítása és fenntartása, a mindent keresztül-kasul átszövő korrupció csábításának való ellenállás, valamint azt is, hogy a bizalom működőképesen helyettesítse a büntető jogérvényesítést,- ki kell fejleszteni. A személyes előnyt a modern gazdaságban és társadalomban csak tágan szabad értelmezni, hiszen a választásokban és cselekedetekben az etikai elveknek (szakmai és általános emberi), az igazságosságnak valamint a jövő generáció érdekeinek is szerepet kell kapniuk. Sen szerint döntéseinket befolyásolhatja még a rokonszenv (együttérzés alapján történő segítés), valamint az elkötelezettség (igazságérzetünk alapján történő önfeláldozó segítség).

Ha az egyének nagy csoportjai számára a becsület és az egyenes viselkedés mint erény fontos, akkor abban a társadalomban a gazdasági visszaesések mielőbbi leküzdésére még van remény. A mérnök pedig sajátos foglalkozása miatt ebben talán a legtöbbet teheti, hiszen a gazdaság működtetése a fizikai világban az ő tudása és tevékeny részvétele nélkül lehetetlen lenne. A technológiai fejlesztést, és a termelési innovációt is ő adja a társadalom számára, munkája és személye nélkülözhetetlen a gazdasági növekedésben, az életszínvonal emelésében. Üdvös lenne, ha mindezt az életminőségünk növelése kapcsán is elmondhatnánk róla!

3.2. A gazdasági visszaesések időszakában a mérnök felelősségéről

A gazdasági növekedések beindítása technológiai fejlődést igényel. Az új technológiát a mérnökök hozzák létre és működtetik. Ez óriási kényszer és felelősség, amit ráadásul akkor kell megvalósítaniuk, amikor válság van, s a jövedelmek csökkennek, a piac beszűkül. Ilyenkor a piaci versenyben előtérbe helyeződnek azok a módszerek, amelyek erkölcstelenek, és a tisztességtelen piaci magatartást jelentik. A minden eszközzel megrendelést szerezni, a megállapodásokat be nem tartani, a munkát nem megfelelő színvonalon elvégezni, beszállni akkor is, ha nem muszáj a körbetartozások mókuskerekébe, a külföldi versenytársakat állami eszközökkel távol tartani, politikai elkötelezettség álarca mögé bújva az aktuális hatalomtól kifizetődő megrendeléseket szerezni válság idején tömegesen bevett viselkedési formák a gazdaságban, és természetesen hazánk gazdaságában is. Azokban az ágazatokban, ahol magasak az árak, gyorsan lépni kell, és olyan technológiákat kell kifejleszteni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az felhasználók a ritka és ezért drága alapanyagokat jobban használják fel, a termelők több árút állítsanak elő ezekből, vagy új, helyettesítő anyagokat alkalmazzanak. Ez nemcsak a fejlesztő mérnökök felelőssége, hanem a kivitelezést és a működtetést végző mérnöké is. A globalizáció által nyújtott lehetőségeket gyorsan ki kell használni, mert a kimaradás egyben lemaradás. Nem bezárkózni kell, hanem nyitni és együttműködni. Természetesen az együttműködési készséget saját gazdaságunkon belül is fokozni kell. A környezetszennyezés és hulladékgazdálkodás meglévő gazdasági erőforrásokat emészt fel, ezért fokozottabban ügyelni kell arra, hogy a termelés során minimálisra szorítsuk ezek következményeit, még akkor is, ha az ármechanizmus nem ösztönzi a céget erre. Az az ár, amibe az kerül, hogy környezetbarát tevékenységet folytassunk, megtérül, hiszen a kutatások termelékenységnövekedést, illetve profitnövekedést is eredményeznek.

A társadalmi „megtérülése” pedig óriási. Csodálatos érzéssel töltheti el a mérnököt az, hogy talán ő tehet legtöbbet azzal az embertársainak, hogy munkájával a fenntartható fejlődést valósítja meg. Amikor a társadalomban érzékelhető az elszegényedés, a műszaki szakember mérnök nemcsak pénzzel, hanem társadalmi munkával is segíthet a rászorulókon. Ez ölthet materiális formát is, de szolgáltatás is lehet (pl. ingyenes szakértés. Fontos, hogy öntudatosan kiálljon haladó politikai értékek mentén, gyakorolja szabadságjogait, a modern kor demokratikus értékei mellett legyen elkötelezett, és vegyen részt aktívan a közéletben. Tartózkodjon az előítéletes gondolkodástól. Főnökként is igyekezzen igazságos lenni legyen felvértezve humán ismeretekkel is. Sokat tehet a bizalomerősítés terén is, azzal, ha szakmailag korrekt munkát végez, és a szerződéseket betartja. Legyen jogkövető még akkor is, ha túlzott és szakmailag rossz jogszabályok betartása mellett kell végezni a munkáját. Érdekvédő szervezetei kapcsán igyekezzen a jogszabályokat elfogadhatóvá tenni, Ne keressen feloldozást és felelősségáthárítást a normaszegő magatartásra, mondván, hogy „mások is ezt csinálják”. A termeléshez kapcsolódó paramétereket, határértékeket embertársaink védelme érdekében magunktól is be kell tartanunk, ha jó szándékból cselekszünk.

3. Összefoglalás

Összegzésként elmondható az, hogy a fejlődés a modern világban azt igényli, hogy az egyén aktív cselekvésével, szabadságait felhasználva bővítse az egyéni életminőségét és társadalmi lehetőségeit. Ez elsősorban a jövedelemnövekedéssel biztosítható, tehát a jólét emelésével. A növekvő életszínvonal a társadalom morális állapotát javítja. Ebben a folyamatban jelentős szereplő lehet a mérnök, akinek válság idején még jobban megnövő a társadalmi és morális felelőssége is, hiszen szakmájánál fogva ő tehet legtöbbet- a politikusok mellett- a gazdasági és jóléti fordulat bekövetkezéséért.

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 11.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 31.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 134.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 237-238.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 348.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. pp.12.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. pp.23-24.
Max, Weber, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme Gondolat Kiadó Budapest, 1982.
Ronald, Inglehart, Modernization and Postmodernization. Cultural, Economic and Political Change in 43 Societies. Princeton, Princeton University Press, 1997, pp 31.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. pp.115.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. pp.369.
Edward, C., Banfield, The Moral Basis of a Backwards Society. Glencoe, Ill. Free Press 1958.
Benjamin, M., Friedman, Jólét és erkölcsösség Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. pp.509.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 430.
Amartya, Sen, A fejlődés mint szabadság Európa, Budapest, 2003., pp. 401.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Dr. Dezsõ György | 2011. dec. 7.

Tisztelt Adjunktus Asszony! Nagy örömmel olvastam írását. Gratulálok Önnek, és egyúttal a Szerkesztőségnek is, hogy a mérnöki tevékenységhez szorosan kapcsolódó társadalomtudományi kérdéseket is napirendre tűz. Állítólag a mérnök is ember, munkája, alkotásai embereket szolgálnak, így eléggé elképesztő az a gyakori (véleményem szerint hibás) nézet, hogy a mérnök kizárólag természettudományos kérdésekkel foglalkozik. Sajnos többnyire ez a nézet jellemző a mérnökképzésünkre is, tisztelet a kisszámú kivételnek. Pedig ahogy Pascal Mondja: „A gondolatban rejlik minden emberi méltóságunk. Igyekezzünk tehát helyesen gondolkodni, ez minden erkölcs alapja.” Az Energiagazdálkodás című folyóiratban egy vitaindító cikket írtam (2011/5) és a vitát lezáró összefoglaló soraiból (2011/6) idézek néhány idevágó mondatot, amivel Adjunktus Asszony írásának gyakorlatiasságát húznám alá. ■Élünk egy országban, és részei vagyunk értelmiségének, amely véleményformáló képessége miatt nagyobb felelőséggel tartozik a dolgok menetéért, mint egy átlagpolgár. Ez az ország a XIX. században az európai centrum félperifériáján volt, és a nyugat-európai centrum országok GDP átlagának 60 %-át teljesítette. A XXI. század elején azonban már a periférián találjuk magunkat, miközben a magyar GDP a nyugat-európainak pusztán 40 %-a (Tomka Béla: Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség, Akadémiai Kiadó, 2011.). A bajok tehát nagyobbak és mélyebbek, mint azt sokan gondolják (amikor e sorokat írom, a Moody's éppen bóvli kategóriába sorolta országunkat). ■Az energetikai kérdéseket sem lehet például optimálisan megoldani technokrata módon, csupán a szakágazat dogmáira alapozva, hiszen az energetika nem önmagáért való. Vitaindító cikkemben a negatív példák egyikeként a megújuló energiákról szóló MTA tanulmány biomasszáról szóló fejezetének szemléletét hoztam, mint olyat, amelyikből hiányzik a rendszerszemlélet. Szerzője azzal érvel, hogy ők nem vizsgálták a gázbeszerzés kérdéseit, az energetikai célra rendelkezésre álló biomassza mennyiségét és formáját, nem vizsgálták továbbá azt sem, hogy a biomassza energetikai hasznosítása a társadalomra, a gazdaság egyéb ágaira és a környezetre milyen hatást gyakorol, miként az üvegház hatásra gyakorolt következményeket sem vették figyelembe, stb., kizárólag és egyedül a gázkiváltásra koncentráltak. Azt tűzték ki célul, amit – mint írja -, sokan természetesnek tartanak. (A kiinduló premissza tehát az, hogy "természetesnek tartjuk", ami önmagában sem tűnik túlságosan meggyőzőnek.) Nos, éppen ezt a probléma megközelítést bíráltam. Ez ahhoz hasonlatos, mintha egy olyan utat építenénk, amelyiknek nincs eleje és vége, lehet rajta le-föl autózni, csak éppen eljutni nem lehet sehová. Szerzője, mintegy a Smith-féle „láthatatlan kézre” hagyatkozik, amelyik majd helyére illeszti, ha egyáltalában lehetséges, ezt a tanulmányt is. Végig nem gondolt, sehova nem illesztett dolgokkal persze tömegesen találkozunk, egy akadémiai anyagtól azonban többet várunk. Lehet hamisan énekelni, csak nem mindegy, hogy ez a fürdőszobában, vagy a Magyar Állami Operaház színpadán történik. ■Az értékeknek van egy hierarchiája. Mondjuk a pl. a fenntartható fejlődés, a túlélés fontosabb, mint pl. a tüzelési hatásfok. Ha tehát valaki egy alacsonyabb szintű értéket optimál, akkor inkluzíve figyelembe kell vennie a magasabb rendű értékeket is. Ha nem így tesz, ezeket nem vizsgálja, ha netán egy alacsonyabb szintű értékjavulásért beáldoz egy magasabb szintű értéket, vagy éppen megkockáztatja ezt a kimenetelét a dolgoknak (ezt hívjuk ötletelésnek), akkor hibát követ el, amit a közgazdaságtanban moral hazard-nak, erkölcsi kockázatnak hívunk. (Erre utal Pascal három és fél évszázaddal ezelőtti intelme is.) Megvalósítunk egy javaslatot, ami jónak tűnik(!), de a végén rendszerszinten nagyobb a kár, mint a haszon. A magyar gazdaságnak az volna szinte az egyetlen tartaléka, hogy folyamatos lejtmenetét és/vagy lemaradását megállítsa, ha jobb minőségű gondolaink volnának, amelyek rendszerszinten nem deficitesek. Ehhez kell más és helyes szemlélet, és erről szólt a cikkem, ezért kezdtem egy, az értékhierarchia csúcsán lévő témával. Vannak a problémák és megoldásai megvitatásának, és a szükséges kontrollnak ismert és sikeres szervezési technikái is, úgy hívják demokrácia. ■Főképpen kudarcos helyzetekben előtérbe kerülő kérdés, hogy vajon a válságok a gazdaság természetéből fakadnak-e, vagy az esetenként kifejezetten gyenge színvonalú teljesítmény (szellemi területen ebbe beleértendő az ötleteléstől a rossz tervezéstől a rossz szabályozásig minden) következménye, esetleg a gazdaságfilozófiában kell keresnünk az okokat (Kornai János: Gondolatok a kapitalizmusról, Akadémiai Kiadó, 2011.). Ezzel kapcsolatban végiggondolásra ajánlom, hogy az elosztott paraméterű döntési rendszerek bizonyítottan sikeresebbek, mint a koncentrált paraméterűek. Az elmélet mellett ezt igazolja a gazdaságtörténet gyakorlata is... Üdvözlettel: Dr. Dezső Gy dezso.gyorgy@ega-nova.hu

Facebook-hozzászólásmodul