Segítség a víziközmű-szolgáltatóknak

Egy rendeletmódosítás nyomán hatékonyabban fognak tudni fellépni a víziközmű-szolgáltatók azok ellen, akik illegálisan vezetik a területükre, például a házuk tetejére hullott esővizet a szennyvízcsatornába – adta hírül a VGF&HKL szaklap. Korábban, ha a szolgáltatók bármit is ellenőrizni akartak a felhasználónál, azt 15 nappal előtte be kellett jelenteniük, vagy ha bejelentés nélkül érkeztek, tudomásul kellett venniük, hogy a tulajdonosnak jogában áll elutasítani a vizsgálatot. Mostantól viszont nincs szükség sem bejelentésre, sem tulajdonosi együttműködésre olyan esetekben, amikor az ellenőrzés illegális csapadékvíz-elvezetés felderítésére irányul, amennyiben az a közterületről is elvégezhető úgy, hogy annak menetéről bizonyító erejű kép- vagy videófelvétel készül.

Egy június 20-án kihirdetett rendeletmódosítás megkönnyíti a víziközművek dolgát az illegális esővízbekötések felderítésében. A korábbi előírások szerint a társaságok bármiféle ellenőrzést csak akkor végezhette, ha azt 15 nappal előre, hivatalos levélben bejelentették. A szolgáltató persze megtehette, hogy előzetes bejelentés nélkül küldte ki szakembereit, de ez esetben tudomásul kellett venniük, ha a vízhasználó nem járult hozzá az ellenőrzéshez. Ráadásul nemcsak ezek az előírások kötötték a szolgáltatók kezét, hanem az is, hogy akár bejelentés után, akár váratlanul szálltak ki, csakis a vízfelhasználó vagy jogi képviselője jelenlétében végezhettek el bármiféle vizsgálatot, beleértve a szabálytalan bevezetések ellenőrzését is. Ez utóbbiban történt most jelentős változás a VGF&HKL szaklap cikke szerint.

Mint írjáűk, alapesetben – az elszámolás alapjául szolgáló fogyasztásmérő, a házi ivóvíz- és szennyvízhálózat, továbbá a csatlakozóhálózat ellenőrzésekor – a fenti kötelezettségek továbbra is fennállnak, egy a Magyar Közlönyben június 20-án kihirdetett, és a kihirdetést követő napon már hatályba is lépett kormányrendelet – 243/2023. (VI. 20.) – azonban behozott egy új paragrafust, kifejezetten a csapadékvíz-bevezetések ellenőrzésére. Ez kimondja, hogy „ha a  szennyvízgyűjtő-hálózatba történő csapadékvíz bevezetésének ellenőrzése a felhasználási hely, illetve az elkülönített felhasználói hely esetében közterületről is lefolytatható, és a szerződésszegés ténye az ellenőrzés során fénykép- vagy videofelvétellel, illetve más technikai eszközzel egyértelműen rögzíthető és utólagosan is bizonyítható, a víziközmű-szolgáltató az ellenőrzést az ellenőrzött felhasználó vagy képviselőjének jelenléte nélkül, előzetes bejelentés mellőzésével is lefolytathatja, azzal, hogy az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet és a felvett bizonyítékokat a felhasználó részére az ellenőrzést követő 15 napon belül megküldi.”

Magyarán az ellenőrzést tervező szolgáltatók jelentősen könnyebb helyzetbe kerültek, kérdés, mihez kezdenek vele. E tekintetben a szolgáltatók eddigi gyakorlata nem egységes. Van, ahol arról értesítették a vízhasználókat, hogy szabálytalan bevezetés esetén 100 000 forintos pótdíjat számláznak ki 15 naponként ismételve mindaddig, amíg az illegális rákötést a felhasználó meg nem szünteti, más szolgáltató arról adott tájékoztatást, hogy öt évre visszamenőleg kiszámlázza a csapadék miatt keletkezett többletszennyvíz díját, illetve 30 napos határidőt biztosít a helyzet megszüntetésére.

e-gépész

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.