2023-ban 1132-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 102-vel kevesebbszer mint 2022-ben. 261 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 56-tal többen mint egy éve.
Az év során 15 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt, néggyel kevesebben, mint tavaly – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Kifejtette, hogy akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Bármilyen nyílt láng forrása lehet a mérgező gáznak, függetlenül attól, hogy fűtenek, főznek, vagy vizet melegítenek vele. Tavaly decemberben több olyan eset is történt, ahol gáztűzhely miatt keletkezett szén-monoxid.
A kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen. A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, a kémény ellenőrzéséről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.
A 1132 szén-monoxiddal összefüggő riasztás kapcsán azt tapasztalták a katasztrófavédelm munkatársai, hogy az érintett ingatlanok 85 százalékában volt szén-monoxid-érzékelő.
e-gépész
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.