Minden webshopnak kötelező elektronikus elállási lehetőséget biztosítania a fogyasztóknak

Ha egy online vásárlás után meggondoljuk magunkat, már nem kell e-mail-címeket vadászni vagy az ÁSZF-et bújni az elállás módja után. Június 19-től ugyanis minden webshopnak kötelező elektronikus elállási lehetőséget biztosítania a fogyasztóknak. A változás több tízezer magyar webáruházat érint, de a szakértők nem számítanak fennakadásokra vagy az elállások számának jelentős növekedésére.

„A vásárlókat eddig is megillette a legtöbb online rendelés esetén a 14 napos elállási jog, ezért az új szabály nem teremt új jogosultságot. A változás lényege, hogy a fogyasztók mostantól egy könnyen elérhető online felületen is jelezhetik elállási szándékukat, anélkül hogy ügyfélszolgálati elérhetőségeket kellene keresniük vagy külön nyilatkozatokat kellene küldeniük” – fogalmazott Kulcsár István Róbert, a Shoprenter társalapítója és vezető tanácsadója.

A szakértő nem számít arra, hogy az új szabályozás érdemben növelné az elállások számát, hiszen a fogyasztókat eddig is megillette a 14 napos elállási jog. Akik élni akartak ezzel a lehetőséggel, jellemzően eddig is megtalálták ennek módját, a mostani változás elsősorban az ügyintézés egyszerűsítéséről és digitalizálásáról szól.

Jelentősebb működési zavarok nem várhatók, mivel a piaci szereplők többsége az elmúlt hónapokban felkészült az átállásra. A nagy webshopplatformok az már elvégezték a szükséges fejlesztéseket, így a bérelt webshopmotorokat használó kereskedők többségénél az átállás várhatóan zökkenőmentesen zajlik majd.

Mit változtat ez a gyakorlatban?

A változást az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályainak módosítása írja elő. Az intézkedés nem módosítja a fogyasztók jogait, csupán egyszerűbbé teszi azok gyakorlását a digitális térben. Az új előírás alapján a webshopoknak olyan online funkciót kell biztosítaniuk, amelyen keresztül a vásárló elektronikusan benyújthatja az elállási nyilatkozatát. A rendszernek alkalmasnak kell lennie az azonosításhoz szükséges adatok, például a rendelési szám és az e-mail-cím fogadására, a kereskedőnek pedig vissza kell igazolnia a nyilatkozat beérkezését.

A jogszabály azt nem határozza meg, hogy ez pontosan milyen formában jelenjen meg. Egyes webáruházak külön menüpontot hozhatnak létre az elállás kezdeményezésére, mások online űrlapot vagy ügyfélfiókból elérhető megoldást alkalmazhatnak. A lényeg, hogy a fogyasztó gyorsan és egyértelműen megtalálja az elállási lehetőséget.

A módosítás ugyanakkor nem csupán egy új funkció megjelenését jelenti. A kereskedőnek frissítenie kell a fogyasztói tájékoztatókat, az általános szerződési feltételeket, valamint az ügyfélszolgálati folyamatait is.

Az új szabályozás egy szélesebb európai fogyasztóvédelmi törekvés része. Az uniós jogalkotók szerint a digitális környezetben nem elegendő pusztán biztosítani a fogyasztói jogokat, azok gyakorlását is könnyen elérhetővé kell tenni.

Az életbe lépett változás tehát nem alakítja át gyökeresen az online kereskedelmet, de megszüntethet egy régóta ismert fogyasztói bosszúságot: az elállási jog gyakorlásához várhatóan nem kell többé az ÁSZF-ekben vagy az ügyfélszolgálati menüpontok között keresgélni.

A kötelezettség az Európai Parlament és a Tanács 2023/2673/EU irányelvéből ered. Az új szabályokat a tagállamoknak 2026. június 19-től kell alkalmazniuk.

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.