Az MMK Épületgépészeti Tagozata 2009. március 2-án tartotta kibővített elnökségi ülését. Megjelentek az elnökség tagjai mellett a szakcsoportok vezetői és a szakosztályvezetők.
A múlt év végén megszervezett Épületgépészeti Kivitelezői Szakosztály alapszabályának elfogadásával az MMK-szabály szerint is megalakult az MMK-n belül elsőként a kivitelezői szakosztály. A szakosztály nemcsak a kivitelezőket tömöríti, hanem – mint a tervek megvalósításának fontos közreműködői – az épületgépész műszaki ellenőröket és felelős műszaki vezetőket is. Ezzel az épületgépészeti műszaki létesítmények megvalósulásának teljes „paletta”-képviseletét – műszaki tervezés, előkészítés, kivitelezés, ellenőrzés, irányítás – tagozatunk el tudja látni.
A Szakosztály vezetését Csohány Kálmán Úr látja el a háromtagú elnökségben.
Kovács István úr, a Győr-Sopron-Komárom Megyei Mérnök Kamara elnöke, épületgépész kollégánk, részletes MÉDI ismertetőt tartott, melyet igen élénk és rendkívül hasznos eszmecsere követett.
Az elnökség határozatban rögzítette az MMK 2009. évi tisztújító küldöttgyűlésére a tagozat jelöltjeit, valamint a tagozat által támogatott más kamarai szervezetek jelöltjeinek névsorát. A végleges, a szavazásra kerülő jelöltek névsorát az MMK jelölőbizottsága áprilisban határozza meg.
Denk András
MMK ÉgT elnök
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.