Elnökjelölt: Kompetencia

A döntések ott szülessenek, ahol ismerik az adott problémát! Szerintünk ez Némethy Zoltán elnökjelölt legfőbb üzenete. Az Anyagmozgató gépek, Építőgépek és Felvonók Tagozat elnöke a kamarán belüli aszimmetriára hívja fel a figyelmet.


Ez az aszimmetria szerinte (meg mások szerint is) kétszintű. Egyrészt a megyéknél is látszik, ahol Budapest és Pest megye létszámát tekintve ugyanakkora, mint az összes többi megye együttvéve, másrészt a tagozatoknál is tetten érhető. Itt van 3-4 nagy tagozat, amelyek „rokonabbak” is a többinél, és a tagság kb. 50%-át tömörítik, a maradék 16 tagozat mellett, vagy inkább azokkal szemben. A létszámarányos szavazás miatt így a nagyok döntenek a kicsik sorsáról is – amely utóbbiak problémáiról egyébként fogalmuk sincs. De mégis övék a döntő szó, egyrészt számbeli többségük, másrészt nagyobb létszámukból adódó több aktív szakemberük, jobb szervezettségük miatt.
A döntések így nem ott születnek, ahol kell, nem ott, ahol a lényegi információ van! A Kamara jelenleg a sablonokra épül, pedig a különbségeket is kezelni kell, és kompetencia-határokat kell kialakítani. Példa: a felvonók kérdéskörét az építészek szabályozták, mivel az építési törvény alá tartoznak ezek a berendezések – viszont az építészek nem értenek hozzá. Ennek köszönhetően a szükségesnél nagyobb felvonóméreteket határoztak meg a mozgáskorlátozottakra való tekintettel, indokolatlanul, így kb. 20% nagyobb m mindegyik berendezés üzemeltetési költsége.
Az Anyagmozgató gépek, Építőgépek és Felvonók Tagozat egy kicsi, de jól működő tagozat, amelynek ügyrendje minta értékű – náluk fordul elő, hogy a felvonók miatt az építési törvény alá tartoznak, egyébként pedig nem, így érdekesen összehangolt ügyirat jött létre. A történelemben nem egyszer fordult már elő, hogy két nagy párt jelöltje helyett az egy kicsiét választották meg, mintegy hatalmi megegyezésként, és a dolog jól működött. Némethy Zoltán a kicsik, az építéssel és épülettechnikával össze nem függő, magukat elhanyagoltnak érző tagozatok képviselője – helyzetüket a választás végeredményétől függetlenül rendezni kell. Némethy Zoltán szerint gyökeres reformmal, nem a kamarai törvény toldozásával-foldozásával – így lehet megteremteni az egyensúlyt a helyi (megyei) és szakmai kérdések megválaszolása között.

Némethy Zoltán



Személyi adatok: Budapesten születtem 1944-ben, azóta is itt lakom, magyar állampolgár vagyok. Sem büntetve, sem politikai párt tagja soha nem voltam. Nős vagyok, feleségem Uzoni Hanna kertészmérnök, genetikus szak.m., a Kertészeti Egyetem docense. Gyermekeink: Márta (72), Géza (73), Béla (75), Kálmán (78), Piroska (83), László (85).


Fontosabb végzettségek:
– Hivatásos gépjárművezetői jogosítvány A B C E 1966
– okl. gépészmérnök, BME Gépészmérnöki Kar 1968
– okl. közgazdász mérnök Budapesti Közg. tud. Egyetem 1972
– okl. irányítástechnikai szakmérnök BME Villamosmérnöki Kar 1979
– felvonószakértői vizsga ÉVM (Ellenőri eng.: A-10128/2003)1978
– minőségirányítási megbízotti QMB- szakauditori QMA TÜV Bayern 1996
– alapfokú orosz és középfokú német nyelvvizsga, BME 2004


Szakterületem: Felvonók, emelőgépek és az ezekkel rokon berendezések


Jelenlegi munkahelyem és családi vállalkozásunk:
Jelenlegi munkahelyem: 2002. február 1. óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Karán az Építőgépek, Anyagmozgatógépek és Üzemi Logisztikai Tanszék adjunktusa vagyok, ahol az oktatás mellett a tudományos kutatásba is bekapcsolódtam.
1998 után Mérnöki Tanácsadó Irodát alapítottunk, melynek egyik vezetője vagyok. A családi alapon működő kft. műszaki vonatkozásban felvonókkal, emelőgépekkel, ezek tervezésével és tendereztetésével, kisebb részben épületgépészettel és épületvillamosítással is foglalkozik.



Szakmai tevékenység:
– Diplomázásom, 1968 óta folyamatosan az építőiparban, azon belül is a felvonóiparban dolgozom.
– 1968-tól a Gép és Felvonószerelő Vállalatnál a gyártóüzemben voltam gyártástervező. Munkakörömhöz tartozott a prototípus gyártmányok, felvonók, felvonóalkatrészek, emelőberendezések, valamint mozgólépcső-szerelésnél alkalmazott kiegészítő és segédberendezések gyártás-előkészítési, technológiai tervezési, szerszámozási és művezetési munkája. Mindezekhez a későbbiekben szerszámszerkesztési feladatok is járultak.
– 1973-tól a HAFE, majd Ganz Mávag Felvonógyár gyártmányfejlesztési osztályán voltam kutatómérnök. A konstrukciós feladatok mellett itt kezdtem gazdasági elemzésekkel is foglalkozni.
– 1977-től az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Felvonóvizsgáló Állomásán nyertem tudományos munkatársi beosztást, ahol a felvonóalkatrészek laboratóriumi vizsgálatát végeztem. 1981-től voltam az ÉMI, a későbbiekben az abból kivált ÉMI-TÜV Bayern Felvonóvizsgáló Állomás vezetőjének helyettese, ami azt jelentette, hogy szakmai irányításom alatt átlagosan 60 ember dolgozott. A kezdeti 42 fős létszám ugyanis 94-re nőtt az évek során. Az Állomáson dolgozók fele középfokú, fele felsőfokú végzettségű munkatárs volt, akik a felvonók biztonságtechnikai ellenőrzését látták el az ország egész területén önálló döntési felelősséggel, és kvázi hatósági jogkörrel, miközben az Állomás gazdálkodását kizárólag saját árbevétele biztosította. Az anyagmentes termelési érték 1998-ban meghaladta a 380 millió forintot. A pénzügyi, gazdasági felelősség ezen a területen kizárólag rám hárult, csakúgy, mint a típusvizsgáló laboratórium üzemeltetése, majd pedig főosztályvezetőként az Építéstechnikai Főosztály (Akusztika, Építő-, és emelőgépek, Épületgépészet, Felvonók Radiológia) irányítása. További érdekes és tanulságos feladat volt az EN 45.000 szabvány szerinti akkreditáció megszerzése, mely a notifikálás feltétele volt.
– Az általam irányított ÉMI Felvonóvizsgáló Laboratórium munkatársai, és köztük én magam is részt vettünk az utóbbi évtizedeknek majdnem minden színházgépészettel kapcsolatos felújításának ellenőrzésében, bemérésében.
2001. október 1-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Műszaki-gazdasági osztályt vezettem.


Kamarai tagság: A Magyar Mérnöki Kamarának (már a Mérnök Egyletnek is) alapító tagja vagyok, ezen belül a Budapesti és Pest megyei Kamarához, valamint az Anyagmozgatógépek, Építőgépek Felvonók Tagozathoz tartozom.



Jelenlegi és múltbeli kamarai tisztségek és tevékenységek:
Alapító tagja vagyok az egyik leggyorsabban felfutó tagozatnak, az Anyagmozgatógépek, Építőgépek és Felvonók Tagozatnak. A tagozat Szakmai Minősítő Bizottságának első elnöke voltam, s ezt a tisztséget 8 éven át töltöttem be.
Ezt követően tagozati alapító elnökünk, Dr. Sváb János professzor úr után 2001 szeptemberében engem választottak a Tagozat elnökének. A Budapesti és Pest megyei Kamara elnökségi tagjának 2007-ben választottak meg.
Tizenhat éve vezetője és egyben alapító tagja vagyok annak a BpPmMk-án belül tevékenykedő felvonós szakcsoportnak, mely 1968-ban, még a Magyar Elektrotechnikai Egyesület keretében alakult meg.


A 2009-es tisztújítás alkalmával szívesen vállalok jelölést:
Elnöki pozícióra, abban az esetben, ha a jelölőbizottság és a küldött közgyűlés is elfogadja alapító elnökünk, Dr. Hajtó Ödön javaslatát a kamara telje megújítására. (Ennek a koncepciónak az érvényre jutását egyébként az új és régi elnökségi tagok százalékos aránya numerikusan is bizonyítani fogja, mely a folytonosság érdekében nem kívánatos, hogy 30% alá csökkenjen). Ez esetben – egyéb jelenlegi kötelezettségeim nyilvánvaló redukálása mellett – legalább heti 32 órát tartanék fontosnak kamarai feladataim ellátására.
Alelnöki pozícióra, abban az esetben, ha az új elnök, hasonló koncepcióval, de nálam nagyobb tenni akarással és jobb készséggel rendelkezik. Ez esetben, s erre korábbi gyakorlatom is feljogosít, ugyanis 9 évig társadalmi munkában voltam a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára, a gazdasági ügyek irányításához, avagy a megyei kamarák kapcsolattartói feladatainak ellátására tartom magam alkalmasnak. Ez esetben – egyéb jelenlegi kötelezettségeim nyilvánvaló redukálása mellett – heti 24 órát tartanék fontosnak kamarai feladataim ellátására.
Elnökségi tagságot nálam alkalmasabb, de hasonló koncepcióval rendelkező elnökhelyettes mellett a fentiekben vázoltak valamely részterületén. Ez esetben – egyéb jelenlegi kötelezettségeim nyilvánvaló redukálása mellett – heti 16 órát tartanék fontosnak kamarai feladataim ellátására.


Megválasztásom esetén: a fentiekben vázoltak kisebb vagy nagyobb szeletén tevékenykedve ars poetica-szerűen szeretném száműzni azt a téves felfogást, mely sajnálatos módon egyre több hangot kapott az MMK-n belül:
„A Kamara nem politizál!” Igenis politizálnunk kell, azaz foglalkoznunk a közösség ügyeivel. A törvényes kereteken belül, de ha szükséges, akkor azok jogszerű feszegetésével a Kamarán belül háttérbe kell szorítani és kiszolgáló szerepre kárhoztatni az egyébként szükséges adminisztrációt. Érvényre kell juttatni a szakmai szempontokat, úgy a jogosultságok megadásánál, mint a bennünket körülvevő politikai-gazdasági környezetben. Meggyőződésem szerint ez tagságunk és a magyar nép érdeke. A műszaki alapigazságokat olyan markánsan kell képviselnünk a jövőben, hogy az éppen hatalmon lévőket azok figyelembevételére rászorítsuk, és ne hagyjuk, hogy a jövőben is politikai pártok döntsenek műszaki kérdésekben!

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.