A megalapítását követő harmadik hónapban már több százmillió forintos megrendeléseket teljesít, a gazdasági válság körülményei között is dinamikus éves növekedést, valamint jelentős létszámbővítést tervez a Daikin McQuay Magyarország Kft.
Az elmúlt rövid idő alatt elért sikerek alapján Matuz Géza ügyvezető igazgató megalapozottnak látja azt a tervét, hogy az akvizíciókat követően márciusban bejegyzett cég rövid idő alatt piacvezető épületgépészeti beszállítóvá váljon Magyarországon.
A Michelin nyíregyházi gumigyárának bővítéséhez a Daikin McQuay Kft. turbókompresszoros folyadékhűtőt és óránként 260 ezer köbméter teljesítményű légkezelő berendezéseket szállított. A 23 663 m2 nettó területű budapesti Eiffel téri irodaházba a napokban toronydaruk emelték be az egyenként 1350 kW teljesítményű kültéri kompakt hűtőberendezéseket, a következő hetekben beszerelik az óránként 120 ezer m³ teljesítményű légkezelő berendezéseket és fan-coilokat is. Az Infopark E épületébe beltéri, vízhűtéses folyadékhűtő berendezést, kültéri szárazhűtőket, beltéri légkezelő berendezéseket és fan coilokat szállít a cég.
„Lehetőséget látunk a növekedésre a kedvezőtlen gazdasági környezetben is” – hangsúlyozta Matuz Géza. „A klíma- és légtechnikai igények a jövőben is növekednek. A piac mérete jelenleg például a folyadékhűtők tekintetében 4,8 milliárdra, a fan-coiloké és a légkezelőké egyaránt 2,8-2,8 milliárd forintra tehető, azaz ebben az ágazatban számíthatunk fizetőképes keresletre.”
A Daikin McQuay Kft. a McQuay-Szanyó Klímatechnika Kft és a Szanyó Szerviz Hűtő- és Klímaberendezés Karbantartó és Szolgáltató Kft. felvásárlása révén jött létre. A Daikin Magyarország Kft. a változó hűtőközeg mennyiség (VRV) technológiájú klímák piacán 35%-os, a split-klíma piacon 12%-os, míg a folyadékhűtők piacán 5%-os piaci részesedéssel tavaly közel 3 milliárd forintos forgalmat realizált Magyarországon. A McQuay-Szanyó Klímatechnikai Kft. a fan-coilok magyarországi piacát vezette, a folyadékhűtők értékesítésében a második és a légkezelők területén is az első ötben szereplő cég volt 1,5 milliárdos árbevétellel.
A Szanyó Szerviz Kft. pedig a McQuay berendezések szakavatott szervizhátterét adja. Az egyesült cégek árbevétele meghaladja a 4,6 milliárd forintot.
A fúzióval egybeolvadtak a Daikin minőségi technológiai fejlesztései és a McQuay-Szanyó magas színvonalú folyadékhűtő termékei, valamint erős szerviz üzleti megoldásai, mindkét fél komoly értékesítési hátterével együtt. A tavaly ősszel kezdődött felvásárlási folyamat lezárásával a Daikin McQuay új székhelyen, 35 alkalmazottal folytatja működését.
A Daikin McQuay Kft. teljes termékpalettát kínál a lakosságitól az ipari méretekig minden igényre. Az élen járó japán technológiák kínálatával, folyamatos létszámbővítéssel (2012-re 45 fő), az értékesítési hálózat növelésével, a Daikin és a McQuay termékek szervizelésére létrehozandó közös szervezet felállításával és a márkaismertség növelésével kívánja céljait elérni. Ezek a célok a következők: a piacvezető pozíció megszerzése a légkondicionálók, meghatározó szerep a folyadékhűtők területén, vezető szerep kiépítése a fűtés levegő/víz szegmensben, és kivívni a technológia-vezetői elismertséget a kereskedelmi hűtés területén.
A Daikinról
A DAIKIN Industries a klímatechnika egyik globális vezető vállalata. A céget 1924-ben alapították Osakában (Japán), majd 1972-ben Ostendében (Belgium) megnyitották az első tengerentúli részleget, amivel kezdetét vette a vállalat nemzetközi terjeszkedése. Az 1990-es években Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, valamint Ausztriában nyíltak leányvállalatai. A Daikin Airconditioning Central Europe 1999-ben jött létre Ausztriában annak érdekében, hogy koordinálja és felügyelje a Magyarországon, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Horvátországban, Makedóniában, Moldáviában, Montenegróban, Ausztriában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, valamint Csehországban lévő leányvállalatokat.
www.daikin.hu
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.