Az első elnökségi ülésen történt

Ma, június 10-én, hétfőn első alkalommal ült összes az MMK elnöksége. Az ülésen történtekről Kovács István alelnök tájékoztatta szaklapunkat.

Az elnökségi ülésen teljes volt a részvétel, a tagok és a póttagok egy beteg kolléga híján mind megjelentek a közel négyórás eseményen. Részt vettek még a Felügyelőbizottság tagjai, valamint az Etikai bizottság vezetője is.



A 12 napirendi pontból kiemelnénk a jelentősebbeket.


Az első talán nem tűnik olyan fontosnak, pedig az: a Zarándy Pál előkészített új módszertani javaslat az ülések lebonyolítására elfogadtatott és rögtön alkalmazták is – elsőrendű, hogy hatékony munkamódszere legyen bármilyen testületnek.


A lényegi határozatok közül fontosságában kiemelkedik a Felügyelőbizottság és az Elnökség viszonyának rendezése, az előbbi azonnali betekintési jogának a deklarálása az elnökségi határozatokba, a kooperáció megfelelő kommunikáció általi biztosítása. Ezen módon az MMK két fontos szervezetének zökkenőmentes együttműködése lett biztosítva.


A továbbiakban a Felügyelőbizottság (illetve Karsa Álmos munkacsoportja) egy kritikájára válaszul, mely a kamarai bürokráciát érte, az MMK főtitkárának feladatául szabták a szervezeti és működési szabályok átdolgozását.


A következő határozat a szervezetfejlesztésről szólt (itt a teljes MMK-t kell érteni), ennek kétütemű áttekintésére ad hoc bizottság jött létre. Az első ütem a jelenlegi állapotok átvilágításáról, a másik a lehetséges reformokról szól.


Szintén napirendre került az MMK gazdasági átvilágítása, belső és külső szakemberek alkotta munkacsoport által. Itt szóba kerülhetnek a controlling-jellegű módszerek bevezetése, illetve szükség esetén gazdasági bizottság felállítása.


Szintén terítékre került az aktuális törvényjavaslatokhoz fűzött módosító indítványok, ehhez kötődő lobbitevékenység is.


Kovács István javaslata zárta az ülést, amely a tervellenőri jogosultságokkal foglalkozott. A probléma a tervellenőrök kis száma, a szakmák le nem fedettsége. A hiány oka kereshető a túlzott adminisztrációs kötelmekben, így a megoldás a bürokratikus eljárások meggyorsítása, egyszerűsítése lehet.


Bővebben a folyamatban lévő ügyekről a jövő héten írunk.

szerkesztő

2 hozzászólás

  1. 2009. június 18. - 10:20

    Örömmel tapasztaltam, hogy terítékre kerültek a törvényjavaslatokhoz fűződő módosító indítványok. Melyek ezek? Remélem, hogy a jövőben nagymértékben csak erről fognak szólni az ülések. A reformokról, a változtatásokról, a teendőkről, a feladatokról.

  2. 2009. június 19. - 13:06

    Tisztelt Gyöngy Gábor Úr!
    Szerkesztőségünk felkérte Hajtó Ödönt, hogy folyamatosan tudósítson a törvényjavaslatokkal kapcsolatos munkáról, a jövő héten várható az első beszámoló.

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.