2010 februárjában újra megrendezik a Comfort Budapest-et. Tavaly mind a Hungarotherm, mind a Comfort látogatottsága kritikán aluli volt, míg idén egy jól kommunikált és sikeres Hungarotherm zajlott le, nagy részvétellel. Jövőre jön a Comfort, amely tervei szerint szintén kétévente, de a Hungarothermmel váltva lépne színre. Szükség van rá?
Két éve a szakma a látszat szerint konszenzusra jutott abban a kérdésben, hogy elég egy nagy, országos kiállítás, kétévente megrendezve. Az idei Hungarothermet ezek szellemében már mindegyik nagy épületgépész szövetség támogatta. Most mégis jön a Comfort, bár tervezetten új koncepcióval.
A koncepció lényege szimpatikus, ez a konferencia-központúság. Ez ugye egyet jelent a szakma tudásbázisának emelésével, ami ellen senkinek sem lehet kifogása, főleg mivel értékes programot állított össze a szervező (megtalálható az Eseménynaptárunkban). Csakhogy egy rendezvény sem élhet meg önmagában a konferenciákból, főleg a mai, kreditpont-dömpinges időszakban. Mivel a konferencia inkább csak viszi a pénzt, szükség van kiállítókra, mint bevételi forrásra, azaz meg kell tölteni a Syma-csarnokot, tehát ugyanott tartunk, mint azelőtt.
No és miért ne lehetne évente kiállítás, ha meg lehet szervezni? – kérdezhetnénk. Végül is a cégeknek nem kötelező kiállítaniuk, mindenki maga dönt a részvételről. A gond ott lehet, ha az adott cég szakmailag nem tartaná indokoltnak a megjelenést, de a konkurenciaharc vagy egyéb ok miatt belehajszoltnak érzi magát a részvételbe. A „kényszerrészvétel” költségei pedig a piacon csapódnak le.
Itt lehet szerepe a szövetségeknek, illetve a cégek konszenzusának a részvételt illetően. Kikértük a két legnagyobb épületgépészeti szervezet véleményét. A Koordináció Szövetség (MÉgKSZ) „nem tartja szerencsésnek egy ilyen témában sürgetni a szakmát. Egy ilyen ügyben még az elnökségi állásfoglalás sem elegendő, minden tagot meg kell kérdezni.” Információink szerint a körkérdés dicséretes gyorsasággal már ki is ment. A két évvel ezelőtti helyzet nem változott (csak a gazdasági környezet romlott), így a tagok álláspontja is borítékolható.
A Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) viszont azonnal mondott véleményt, íme:
„A szakkiállítások szervezése körüli viták és kudarcok nyomán a szakma a kétévente egy nagy szakkiállítás mellett tette le a voksát, amit érvényes igénynek tartunk, s amely igénynek az idei Hungarotherm kiállítás meg is felelt.
A vállalkozás szabadsága alapján mindenki eldöntheti, hogy milyen rendezvényt szervez, a szakmabeliek – gyártók, kereskedők, látogatók – pedig választhatnak, hogy mely rendezvényeken kívánnak részt venni.
A szakmának a felesleges kiadásokkal, a marketingköltségek szétforgácsolásával szembeni védelmi igénye csak egységes fellépéssel érvényesíthető, amit együttműködéssel, konszenzussal lehet létrehozni. Erről már korábban is kifejtettük az álláspontunkat, amely ma is érvényes.
Fontosnak ítélem még annak a korábbi tapasztalatnak a felidézését, miszerint a szakmai szervezetek „piacszabályozó” képességeit nem célszerű túlértékelni. A szakmában működő cégek döntéseire a saját piaci, üzleti érdekeik vannak igazán nagy hatással, az egyes cégek érdekei pedig egymástól eltérők is lehetnek.
Golyán László elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége
Azóta megérkezett a Comfort Budapest szervezőjének válasza, ezt ITT olvashatják.
szerkesztő
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.