Választmányi tervek, határozatok

Az elnökség által előkészített javaslatokat a múlt heti választmányi ülés megtárgyalta – köszönjük Kovács István alelnök úrnak a szokásos beszámolót. Szó esett szerdán a Kamara gazdasági ügyeiről, módosított működési szabályzatáról, illetve a tagozati szabályzatokról, stratégiáról. A cikk végén pedig egy kis pusztába kiáltott szózat található a szerkesztőtől, a vezetőség és a bizottságok tevékenységének nyilvánossá tételének igényéről.


A gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottság tevékenysége során átvilágította a Kamara gazdálkodását, ezt a jelentést elemzte az elnökség, és tárta következtetéseit a választmány elé. Ennek alapján alkotta meg az elnökség a 2010 márciusáig tartó munkatervének költségtervét, annak feladat-alapon számított kiadás-bevételi oldalát. Határozat született arról, hogy a felhasznált pénzösszegekről a területi kamarák mindig értesítést kapnak – lássák, mire fordítják a forrásokat. Ez már csak azért is fontos, mert tervbe van véve a területi kamarák arányos befizetését garantáló Andor Béla-képlet alkalmazásának felülvizsgálata.


A második főtéma az volt, hogy a Kamara a tavaszi kormányváltás idejére már szeretne konkrét programmal rendelkezni. Ennek érdekében (is) szükséges az összes bizottság (különösen az elnökség „4 pillér” programjának megvalósítása érdekében létrehozott bizottságok) idő- és pénzügyi ráfordításainak kiszámítása, a díjazás megállapítása a mérnöki díjszámítás szerint. Ez egy a büdzsén kívüli összeg lenne, amit jórészt a területi kamaráknak kellene megfinanszírozniuk.


A továbbiakban bemutattákaz MMK módosított szervezeti-működési szabályzatának tervezetét is, amit kiegészítésekkel elfogadtak. A dokumentum 1 héten belül várhatóan hozzáférhető lesz.


Terítékre került a tagozatok módosított ügyrendje is. Az MMK új, egységesítő elvei szerint eddig két olyan tagozat dolgozta át szabályzatát, amelyeknek a közelmúltban volt küldöttgyűlésük: a Geodéziai és a HŐVIT.
Végül nagyon fontos, hogy Karsa Álmos letette az asztalra a tagozati tevékenységről szóló jelentését, amely szintén alapjául szolgál az egységesítő törekvéseknek. Ennek elfogadása decemberre várható. A tagozatok felkérést kaptak a 4 pillér beépítésére a kidolgozandó tagozati stratégiájukba.

Egy hozzászólás

  1. csn.andrasne_gmail.com-
    2009. november 22. - 20:22

    Örömmel látom a kamara új bizottságainak sikerült az első, a legnehezebb feladatot megoldani, a saját díjazásuknak meghatározását, innen már azt hiszem mindnyájan nyugodtan hátradőlhetünk.
    Veresegyházi főszerkesztő úrnak a működés nyilvánosságáról:
    2005. évi XC. Törvény az elektronikus információszabadságról
    MÁSODIK RÉSZ
    A KÖZÉRDEKű ADATOK ELEKTRONIKUS KÖZZÉTÉTELE
    Az elektronikus közzététel kötelezettsége
    3. § (1) A 6. § szerinti közzétételi listákon meghatározott adatait saját honlapján – ha törvény másként nem rendelkezik – közzéteszi
    a) a Köztársasági Elnök Hivatala, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, az Országgyűlési Biztos Hivatala, az Állami Számvevőszék, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Tudományos Akadémia,
    b) a központi államigazgatási szerv (a kormánybizottság kivételével), továbbá az országos kamara (!!!), valamint
    c) a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve.
    Melléklet a 2005. évi XC. törvényhez
    ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA
    III. Gazdálkodási adatok
    1. A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója; a költségvetés végrehajtásáról – a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal – készített beszámolók. (Közzététel a változásokat követően azonnal, megőrzés a külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 5 évig archívumban tartásával.)
    2. A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve (Közzététel negyedévente, megőrzés a külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával

    A törvény hatálya alá eső szervezetek a közérdekű adatokat honlapjukon általában külön menüpont alatt közlik. Mindenkinek ajánlom az Ügyvédi Kamara adatközlésének elolvasását, a tiszteletdíjakon felül benne van még a hivatalsegéd bére, a fűtés, de még a talárok tisztításának a költsége is.
    Én az MMK honlapján semmi nyomát nem találtam semmi hasonló elszámolásnak. Ha pedig mi magunk semmibe sem vesszük a ránk vonatkozó előírásokat (messze nem az idézett az egyetlen), nehezen várhatjuk el, hogy számunkra előnyös törvények szülessenek, egyáltalán, hogy komolyan vegyenek bennünket.
    A 9571 ügyvéd egyébként évi 9000 forint tagdíjat fizet, az MMK 19721 aktív tagja évi 35000 forintot.

    Vidámabb hír. A 264/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet megjelenése után egy évvel, a kamara által beígért június 1.-i határidőt alig hat hónappal lekésve pénteken megjelent Dr. Bánhidi László és Dr. Ronkay Ferenc jegyzésében a technikus végzettségű tanúsítók számára kidolgozott vizsgakérdés gyűjtemény. Lehet, hogy egyeseknek soknak tűnik a négyoldalnyi kérdés összeállítására fordított tizenkét hónap, az érintettek talán bosszankodnak a késés miatt, de az eredményt látva azt mondom, megérte. Azt hiszem a törvényben előírt feladatok (dokumentumok begyűjtése, tüzelőanyag vagy fűtőközeg szivárgás szemrevételezéses ellenőrzése a kazánházban, a kazán szigetelésének állapota, korom vagy más szennyeződés az égőkön, égőtérben és hőcserélőkben) aligha végezhető el rendesen mondjuk a kapcsolt energiatermelés energetikai előnyeinek alapos ismerete nélkül. Az anyag letölthető a kamara honlapjáról, olvassák el, érdemes.

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.