Az Év Oktatója 2010-ben

Kapott már más egyéb szakmai díjat? (Költői kérdés, mert tudjuk, hogy igen…)

Nem ez az egyetlen díj, amivel eddigi munkámat értékelték, de nem titkolom, most ennek örülök a legjobban. 2004-ben Macskásy Árpád-díjat, 2005-ben ÉTE-díjat és a Regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli Miniszteri elismerő oklevelét, illetve a DE rektori „Elismerő oklevél kitüntetést”, 2007-ben Dékáni dicséretet vehettem át, és korábbi munkahelyemen, búcsúzásomkor, 2010-ben ismét megkaptam a Dékáni dicséretet, aminek szintén nagyon örültem.

Az egyetem elvégzése után mindvégig az oktatásban dolgozott?

Nem. 1977-ben végeztem a BME Gépész Kar, Folyamattervező Szak Épületgépész Ágazatán. Ezt követően egy évet gyakornokoskodtam a BME Gépészmérnöki Kar Finommechanikai Optikai Tanszékén. A „Rendszertechnika” tantárgy gyakorlatait és méréseit vezettem, és részt vettem a tanszéken folyó, ipari megbízásra végzett kutatómunkákban is. 1978-ban férjhez mentem. Férjem debreceni építész, követve őt én is debreceni lakos lettem. A Hajdú-megyei Állami Építőipari Vállalat Fejlesztési Főosztályának Műszaki Tervezési Osztályán fejlesztő-tervező mérnökként dolgoztam 9 évet. Ez alatt számos komplex épületgépészeti kiviteli terv készült el a közreműködésemmel. A teljes házgyári rekonstrukcióban tervezőként részt vettem, ez és egy új hajdúszoboszlói szálloda kiviteli terveinek elkészítése volt utolsó komolyabb feladatom.
1987-ben, még a rendszerváltás előtt megalakult az akkori Ybl Miklós Műszaki Főiskolán az Épületgépészeti Tanszék Dr. Vágó László főiskolai tanár vezetésével, és megkezdődött az épületgépész mérnökök képzése. Így újra lehetőség nyílt a számomra, hogy visszatérjek az oktatáshoz. Kezdetben műszaki fizikát tanítottam, majd a szakmai tárgyakra került a sor: fűtéstechnika; légtechnika; távfűtés; hő- és áramlástechnikai gépek; épületfizika; épületgépészet. Előadások, tervezési gyakorlatok és szerelőipari műhely- és laboratóriumi gyakorlatok megtartása volt a feladatom az elmúlt 23 év alatt.
Első tanszékvezetőm vezetői tapasztalata, diplomáciai érzéke, de mindenekelőtt kiváló pedagógusi alkata ma is példa számomra. Méltó utódja volt Ludvig István, aki gazdag tervezői, oktatói múlttal rendelkezett, alapos szakmai tudással, hatalmas munkabírással látta el a feladatát. Ezek az évek az elmélyült szakmai munka évei voltak, melyeknek eredményeire bizton lehetett alapozni.
1994-ben vette át Dr. Homonnay Györgyné dr. a tanszék vezetését. Ő akkor már régóta a hazai és a nemzetközi szakmai közélet elismert, aktív szereplője volt. Magas szintű szakmai és tudományos munkájával a Műszaki Főiskolai Kar Épületgépészeti Tanszékének országos elismertséget szerzett. Hazai és nemzetközi kapcsolatait az oktatás, a tanszék, illetve a kollégák szakmai fejlődésének szolgálatába állította. Fáradhatatlanul dolgozott az épületgépész szakma fejlődéséért. Magasra állította a mércét, ma is példaképemnek tekintem őt.

Mikor nevezték ki tanszékvezetőnek a Debreceni Egyetemen, és hogyan sikerült megfelelnie ennek a kihívásnak?

2000 júliusában vettem át Homonnayné Gabikától a tanszék vezetését. Ebben a minőségben tevékenykedtem egészen 2010 júliusáig, követve elődeim eredményeit, megtartva és fejlesztve az általuk létrehozott hagyományokat, ápolva az ipari kapcsolatokat, folyamatosan az oktatás színvonalának fejlesztésén munkálkodva. Ezt a célt szolgálták az évente megrendezésre kerülő „Épületgépészeti és Gépészeti szakmai napok”, amelynek megszervezése 13 évig a tanszék önként vállalt feladata volt. Ezen a Kelet-Magyarország műszaki életében rangossá vált rendezvényen évente közel 70-80 kiállító mutatta be az általuk gyártott vagy forgalmazott termékeket. A kiállítással egy időben tudományos konferenciát is szerveztünk.
Fontos feladatomnak tekintettem az épületgépészeti laboratóriumok kialakítását, állandó fejlesztését, a szükséges tanterv-módosítások mellett a tematikák korszerűsítését is. A felsőoktatási intézményekben elengedhetetlenül szükséges a kutatói munka, kutatói műhely kialakítása. Ennek eredményeként számos tanulmányos cikk született, és ami számomra igen fontos volt, a PhD fokozatom megszerzésére is sor került 2002-ben, a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Épületgépészeti Tanszékén. Doktori értekezésem címe: „Távhőellátó rendszerek matematikai modellezése, különös tekintettel a fűtési fogyasztói rendszerek optimális szabályozására”. Témavezetőm Dr. Garbai László egyetemi tanár volt.

Úgy tudjuk, hogy önnek is fontos szerepe volt abban, hogy létrejött egy olyan új mesterszak, ami eddig még nem volt Magyarországon.

Mindig is erősen foglalkoztatott az épületgépész képzés, oktatás fejlesztése. Más oktatási intézményekben oktató kollégákkal, a szakma jeles képviselőivel, tervezőkkel és kivitelezőkkel közösen kerestük a lehetőséget szakirányunk képzésének megújítására. Szerettük volna elérni, hogy a kétlépcsős képzés beindításakor szakirányunk önálló szak legyen, de ezt sem a BSc-ben, de még az MSc-ben sem sikerült megvalósítani. Emiatt egy másik utat és lehetőséget kerestünk, és ezt meg is találtuk a Létesítménymérnök új Msc-szak alapításában. A szakot 2006-ban konzorciumban alapította meg három egyetem, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar (Dr. Barótfi István), a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar (Dr. Magyar Zoltán) és a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kar.
Az új épületek, létesítmények technikai berendezései nemcsak létrejöttüket tekintve különböznek a korábbiaktól, hanem – összetettségük miatt – működtetésük, karbantartásuk és felújításuk is jelentősen eltérő követelményeket támasztanak a tervezővel, felhasználóval, üzemeltetővel szemben, egyre kvalifikáltabb mérnököt kívánnak ezek a feladatok.
Az épületek alrendszerei közötti kapcsolat és az alrendszerek egymásra hatása ugyan bonyolult, de kellő multidiszciplináris megközelítéssel jól definiálható. Szükség van olyan mérnökre, aki megfelelő szakértelemmel, rendszerelvű gondolkodással, tudással felvértezve az épület tervezésétől egészen az üzemeltetésig átlátja az egész rendszert, az alrendszerek kapcsolatát, egymásra hatását. Alkalmas a létesítmény rendszertervezésére, épületek beüzemelésének, üzemeltetésének, karbantartásának, fenntartásának megtervezésére, irányítására, diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére, az épületek tervszerű megszüntetésére és bontására. Az új szak alapításával ilyen mérnök képzését tűztük ki célul. Az új Msc-szak először Debrecenben került meghirdetésre 2008-ban, és az első végzősök 2010 júniusában már át is vehették diplomájukat. Ez volt a DE Műszaki Kar történetében az első Msc-szak, ennek következtében lett a Műszaki Főiskolai Karból „csak” Műszaki Kar.
Itt is hadd fejezzem ki köszönetemet volt kollégáimnak, hogy segítettek terveimet megvalósítani, álmaimat valóra váltani, és ebben mindvégig támogattak.

Mi késztette arra, hogy az igazán sikeres debreceni évek után munkahelyet változtasson?

A munkahely-változtatásnak családi oka volt, két gyermekem (leányom 23 éves, fiam pedig 30) Budapesten telepedett le, idős édesanyám szintén Budapesten él, és férjemmel a közelükben kívánunk letelepedni. Terveztük tehát, hogy valahol új otthont építünk, ezt időközben, 2010 őszén Szadán meg is kezdtünk. Így hát talán érthető, hogy örültem a SZIE által kiírt pályázatnak és lehetőségnek.

Milyen új feladatok állnak ön előtt Gödöllőn?

Feladatomnak tekintem a Létesítménymérnök Msc-képzés kétéves oktatási tapasztalatainak összegzése alapján a szak, a tanterv és a tantárgyak fejlesztését, szakterületemhez kapcsolódó oktatási segédanyagok elkészítését, a meglévők gondozását.
Az egyetemen folyó, szakterületemhez tartozó kutatómunkába aktívan szeretnék bekapcsolódni, a kutatási eredményeket közzétenni, tanulmányok, cikkek és előadások formájában. Az egyetemen meglévő doktori iskola munkájában való részvétel a szakterületemhez kapcsolódó témán dolgozó PhD hallgatók konzultálásával történhet.
Az épületgépész cégekkel meglévő jó kapcsolatomat a továbbiakban is ápolni kívánom. Ezek többsége az oktatást eszközökkel és anyagi segítséggel is támogatja (szakképzési támogatás, K+F tevékenység, pályázatok kiírása stb.). Ez lehetővé teszi a gyakorlati oktatás hátterének fejlesztését, elsősorban az épületek energia-felhasználásával kapcsolatos mérések, mérőkörök, mintarendszer kiépítését, ami ugyancsak fontos számomra.

Ön tanszékvezetőként élte meg a bolognai rendszer bevezetését. Mi a véleménye róla?

2005-2006-ban az „Épületgépészeti Ki Kicsodában” készült velem egy riport erről a kérdésről. A megvalósult oktatási reform tapasztalatainak birtokában sem tudok nagyon mást mondani, mint amit akkor mondtam. Véleményem szerint a BSc-képzés során a végzés után munkába álló hallgatóknak gyakorlati ismereteket is és a tevékenység során alkalmazható elméleti ismereteket is tanítani kell, hogy szinte azonnal hadra foghatók legyenek. Természetesen nem magukra hagyva őket, hanem megfelelő szakmai támogatás és odafigyelés mellett. Az Msc-képzés feladata pedig egy olyan épületgépész értelmiség képzése, aki az élet több területén is sikerrel megállhatja a helyét, és ebben a folyamatban az adott ismeretek tanítása eszköz csupán, mely képessé teszi a jelöltet új problémák értő megközelítésére és megoldására. Megtanítani arra, hogy egy adott műszaki probléma megoldásánál mit és hogyan kell mérlegelni, hogy nem csak a részproblémát kell látni, de az egészet rendszerbe helyezve kell szemlélni, hogy ezt meg tudják tenni, a társszakmákból is bizonyos ismereteket adni. Hogy az optimum önmagában nem értelmezhető, ami optimális műszaki megoldásnak tűnik energetikailag, termodinamikailag vagy környezetvédelem szempontjából, nem biztos, hogy optimális gazdaságilag. Vagy ami optimális műszaki megoldás az épületgépész szempontrendszerét figyelembe véve, nem biztos, hogy optimális az adott épület szempontjából, az adott város vagy ország szemszögéből is. Meg kell tanítani, hogy amit ma optimális megoldásnak tartunk, bármilyen szempont szerint is, az idővel változik. Ez azt jelenti, hogy a múló idő a korábbi optimumainkat könyörtelenül megsemmisíti, felülírja, kikényszeríti azok állandó felülvizsgálatát. Mindezt meg kell értetni épületgépész példákon, speciális épületgépész rendszerek működésének mélyebb megismertetésén keresztül.
Amikor a kétlépcsős képzés kidolgozásra került, a felsőoktatási intézményeknek csupán néhány nyári hónap állt a rendelkezésükre, hogy az alapszakok szakalapítási, -indítási dokumentációit, tanterveit, tematikáit összeállítsák. Igazodniuk kellett az adott felsőoktatási intézmények lehetőségeihez is, az átállás zökkenőmentes lebonyolítása miatt. Fontos megjegyezni, hogy nem voltak azonosak a lehetőségek az egyetemeken és a volt főiskolákon, és ez kimutatható az elméleti alapozó és szakirányos tárgyak óra és kreditszámainak jelentős különbségében.
Kibocsájtottunk már néhány BSc-s épületgépész szakirányos évfolyamot, 2011 nyarán végez az első MSc-s évfolyam, ezt követően le kellene ülni az oktatás felelős vezető személyiségeinek, a tapasztalatokat levonva megfogalmazni a szükséges módosításokat, természetesen az adottságokra, lehetőségekre is tekintettel.

A szakmai közélet aktív szereplőjeként, és mint az Épületgépész Tagozat Minősítő Bizottság új tagja, mi a véleménye a Kamaráról, az Épületgépészeti Tagozatról, illetve a szakmai szövetségek szerepéről, tevékenységéről?

Válaszomat úgy kezdem, mint a Minősítő Bizottság új tagja, az előttünk álló feladat megfogalmazása foglalkoztat leginkább, hiszen a tervezési és egyéb jogosultságok kiadása, annak feltételei nem csupán sok végzett és leendő hallgató szempontjából fontos, de a létesítmények minősége miatt az ország számára is, bár elsősorban nem ezt kérdezte. Azt gondolom, hogy a Minősítő Bizottságnak alapvetően két fontos feladata lesz. Meg kell alkotni a meglévő Minősítési Ügyrend módosított változatát, lehetőség szerint úgy, hogy az mindenki számára egyértelmű legyen, meghallgatva és figyelembe véve a gyakorló szakemberek véleményét és a felsőoktatási intézmények lehetőségeit. Meg kell fogalmazni a Minősítési Ügyrenddel kapcsolatos törvény- vagy rendeletmódosító javaslatainkat, amely lehetővé teszi a szakmaspecifikus elvárásainknak az Ügyrendünkbe való bekerülését. A másik fontos feladata a napi ügyek, problémás jogosultsági kérelmek intézése, bár ha sikerül jól megfogalmazni az ügyrendet, reményeink szerint ezek száma egyre kevesebb lesz.
Hogy mi a véleményem az MMK munkájáról? Nem egyszerű a válasz erre. A mérnökök körében az MMK-val szemben kiábrándultságot tapasztalok, és ennek egyik fontos oka, hogy a Kamara minden próbálkozása ellenére még nem tölti be igazán hatékonyan a mérnökök érdekképviseletét. Mivel a Kamara alulról építkezik, szeretném hinni, hogy az MMK munkájának minősége, érdekérvényesítése függ az egyének, a szakcsoportok, tagozatok munkájának minőségétől, érdekérvényesítésétől, attól, hogy ők milyen megbecsülést és tiszteletet tudnak környezetükben kivívni. Így hát, ha változást szeretnénk, ez utóbbiakon is javítani kell. Ennek alapja a biztos szakmai tudás és a korrekt, a mérnöketikának megfelelő viselkedés.
Az elhivatott épületgépészek számára tehát, azt gondolom, van bőven feladat, az épületgépészet, mint tudomány, az oktatás, a szakmagyakorlás és az érdekképviselet területén is. Jó lenne, ha a Tagozat és a különböző szakmai szervezetek végre megállapodásra jutnának, hogy mi legyen a közös cél, s kinek mi legyen a feladata abban, hogy azt el is érjük.

Milyen tanácsot adna frissen végzett hallgatóinak, ha csak egy dolgot mondhatna?

Gondolkodjanak és kételkedjenek. Valóban megértettem-e a feladatot, megismertem-e a körülményeket, megtaláltam-e a legjobb műszaki megoldást, tudok-e mindent, hogy álláspontomat megvédjem, helyes a módszer, amit alkalmaztam, valós és reális-e számítógépes program által kidobott eredmény? Fontos a tapasztalat, de ne váljon a feladatmegoldás rutinná. Ne csak maguktól kérdezzenek, a gyakorlottabb szakemberek véleményét is ismerjék meg, de tanulják mindig az újat is, és képezzék magukat. Elnézést, tudom, ez nem egy és nem egy(szerű) dolog.