Az MMK elnöksége a hozzá beérkezett vélemények alapján úgy döntött, hogy különös tekintettel a közelgő BPMK tisztújításra, úgymond átvilágítja a kamarai választási rendszert. A rendszerrel a főtitkár szerint jogi probléma nincs, de az elnökség nagyon helyesen úgy véli, hogy ha panaszok érkeznek, azoknak utána kell nézni. Az adhoc bizottság várja a kollégák véleményét, akár e helyen is.
Előterjesztés
Magyar Mérnöki Kamara rendkívüli elnökségi ülés
2011. február 24.
Tárgy: az MMK Választási Szabályzatával kapcsolatos teendők megvitatása
1.,A Magyar Mérnöki Kamara a 2009. évi Küldöttgyűlésén előterjesztett és nagy többséggel elfogadott új Alapszabálya a tisztségviselők választásának szabályait is megváltoztatta. Az előterjesztést készítő, Hajtó Ödön alapító elnök vezette Bizottság a több, más országokban és szervezetekben folytatott eljárásrend tanulmányozását követően – kisebb módosításokkal – a legutolsó (2009.) választáson alkalmazott gyakorlatot tekintette irányadónak, és azt építette be az Alapszabályba.
Az azóta eltelt időszakban több területi kamara és tagozat tisztújítása zajlott le, és vannak esetek ahol az előkészítés folyamatban van. Ezek az események érthető módon mindig felszínre hoznak olyan gondolatokat, melyek mögött vélt, vagy jogos jobbítási szándékok húzódnak meg. Gyakran elhangzó észrevétel a tisztségviselők kora, a gyakorló és inkább elméleti szakemberek megoszlása, a szakmaarányos képviselet, és még lehetne sorolni.
Emlékeztetünk arra, hogy Barsiné Pataky Etelka Elnök Asszony a legutóbbi, február 09-i elnökségi ülésen napirendre tűzte az MMK választási eljárásának témáját. Elmondta, hogy a beérkező észrevételekből az Alelnöki Tanácsban folytatott tárgyalás alapján azt a következtetést vonta le, hogy érdemes és szükséges ezt a témát napirendre tűzni. A következő választásig még van idő arra, hogy a gyakorlatot minden szinten áttekintsük, a tapasztalatokat leszűrjük és megtárgyaljuk a tagi véleményeket legjobban figyelembe vevő szabályozást megalkossuk, és azt a 2011-i, vagy az azt követő küldöttgyűlésen -szükség esetén- Alapszabályban rögzítsük.
Az Elnökség teljes támogatásával azt javasolta, hogy a Kamara hozzon létre egy ad hoc bizottságot, amely a tagság véleményének minél szélesebb körű meghallgatása alapján, törekedve a legjobb gyakorlat kialakítására javaslatot tesz az MMK megújított választási rendszerének kialakítására. A bizottság vezetésére Kukai Tibort javasolta, aki a felkérést elfogadta. Az Elnökség a bizottság létrehozását támogatta, és az alábbi határozatot hozta:
6/2011. (II. 09.) MMK Elnökségi határozat
Az MMK választási rendszerével kapcsolatos panaszok kivizsgálására és az MMK Alapszabályában szabályozott jelölési és választási rendszerének áttekintésére az MMK Elnöksége ad hoc bizottságot hoz létre. Vezetésével Kukai Tibort bízza meg.
A félreértések elkerülése érdekében fontos megemlíteni, hogy az Alapszabályt, mely a választási eljárásrendet is rögzíti a Magyar Mérnöki Kamara ez irányú kötelezettségét teljesítve megküldte a törvényességi felügyeletet ellátó minisztériumnak, ahonnan nem érkezett észrevétel, kifogás. A választás rendjének felülvizsgálata tehát nem valamilyen jogi kifogás korrigálása, hanem válasz arra, hogy a kamara vezetése érzékeli azt a tagsági igényt, hogy mindenki számára áttekinthető, a jelölési lehetőség tagság széles körének elérhetőségét biztosító szisztéma kialakítására van igény.
2. A tapasztalatok és a beérkezett jelzések arra is utaltak, hogy nem egységes, azaz az egyes tagszervezetekben és szakmai tagozatokban más-más gyakorlatot követnek a választási eljárásban. A Magyar Mérnöki Kamara tiszteletben tartva az önálló jogi személyiségű szervezeteinek kialakított gyakorlatát törekedni kíván arra, hogy a legjobb gyakorlat bemutatásával és annak alkalmazásra ajánlásával egységes eljárásrendet alakítson ki a választási területen is. Ebben a törekvésében a megyei elnökökkel közös ülésen megerősítést nyert.
Az ad hoc bizottságtól azt kéri, hogy az MMK választási szabályozását alapul véve a tagozatok számára, véleményük meghallgatásával kötelezően alkalmazásra dolgozza ki a választási szabályokat.
Az ad hoc bizottság javaslatát a munka ütemezésére és gyakorlatára első olvasatban a 2011. febr. 24-i elnökségi ülés tárgyalja, és vitatja meg.
Tekintettel arra, hogy a folyamatban lévő BPMK tisztújítással kapcsolatban a jelöltállításra vonatkozóan is panasz érkezett, az MMK Elnöke, hatáskörét nem túllépve, de felkérte a Főtitkárt hogy tájékozódjon az ügyben.
A Főtitkár, a rendelkezésére álló dokumentumok és információk alapján megállapította , hogy a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara az Alapszabályában szabályozott jelöltállítási és választási rend szerint járt el, azaz formális jogsértés nem történt.
Mindezek ismeretében az MMK Elnöke rendkívüli Elnökségi ülést hívott össze, annak érdekében, hogy megállapításra kerüljön, hogy jogsértés nem történt, de ugyanakkor a problémával nézzünk szembe, és a BPMK elnökével együtt keressük a megoldást.
Az MMK Elnöksége elé ezért a következő javaslatot terjesztjük:
Kérjük a BPMK elnökét, az MMK alelnökét, hogy a rendkívüli ülésen adjon tájékoztatást a választási előkészületeikről, és arról, hogy a folyamatban miként érvényesülnek a törvényi és saját szabályaik. Kérjük továbbá, hogy a jelöléssel kapcsolatban felvetett észrevételek orvoslása érdekében fokozottabb figyelmet fordítsanak a szabályok betartására és betartatására, továbbá hosszabbítsák meg a jelölési határidőt, és ezen belül orvosolják a problémát. Fontos, hogy a tagság választással kapcsolatos ismereteinek bővítésére minden lehetséges eszközt és fórumot használjanak ki.
7/2011. (II. 24.) MMK Elnökségi határozat:
A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége a következő ajánlást teszi:
Felkéri a Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnökét, hogy a küldöttjelöltjeinek névsorát további ajánlások bekérésével rugalmasan tovább bővítse. Egyben felkéri a jelölő szervezeteket, hogy ennek keretében törekedjenek arra, hogy kiegyensúlyozott képviselet valósuljon meg szakmai, területi, aktív és inaktív szempontok figyelembe vételével.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Egy hozzászólás
1. Azt hiszem, a Főtitkár ezúttal nem járt el a kellő gondossággal. A BPMK alapszabálya szerint ugyanis a jelölőbizottság csak egy előzetes listát készít, ezt postai úton elküldi, vagy a Mérnök Újságban közzéteszi. Ehhez a tagság újabb jelölteket ajánlhat, és így alakul ki végleges névsor. A JB az első lépést kihagyta, a Mérnök Újságban már első lépésben a végleges szavazólapot tette közzé, ezzel elvette az „egyszerű” tagtól a jelölés lehetőségét.
2. Az MMK Alapszabály, ami ellen a törvényességi felügyeletet ellátó minisztérium valóban nem emelt kifogást, nem foglalkozik a küldöttválasztással, mivel küldötteit a területi kamaráktól és a tagozatoktól „készen” kapja. A területi kamarák küldöttválasztásával kapcsolatban, a minisztérium Építésügyi Szabályozási Osztálya viszont már kiadott egy állásfoglalást:
„A területi vagy országos kamarai elnökség jelölő bizottsága jelöltet nem állíthat, a tagság szavazati, illetve ebből eredő választási jogát nem korlátozhatja, továbbá a tagság jelöltjeit nem szelektálhatja.”
Mivel a BPMK Alapszabály küldöttállítási előírásaiban a jelölőbizottságnak jelöltállítási jogokat ad, nem felel meg a minisztériumi állásfoglalásnak, azaz még annak a szabályozásnak is megkérdőjelezhető a törvényessége, amit a JB amúgy sem tartott be.