Bős egyéb buktatói

BESZÉLŐ 25. szám (1988/3.), Évfolyam 1, Szám 26. Duna-dosszié, A Külügyminisztérium levelei.

1.

KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR
dr. Varga Miklós elvtársnak,
környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumi államtitkár
Budapest

Kedves Varga Elvtárs!

A bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról készülő minisztertanácsi jelentés kapcsán az alábbiakban ismertetem a Külügyminisztérium állásfoglalását.

1. A vízlépcsőrendszer megépítése fontos belpolitikai kérdéssé vált, megosztja a nemzetet. Bős–Nagymaros jelentősége túlmegy energetikai, vízszabályozási és hajózási fontosságán. Az ügy országos érdekeket érint, a döntés felelőssége kivételesen nagy. A jelentés mégis egyetlen lehetséges megoldást ajánl, eleve lemond arról, hogy alternatívákat kínáljon. Olyan látszatot teremt, mintha kizártnak tartana a vízlépcsőrendszer megépítése kapcsán bármiféle módosítást, korlátozást. Ilyen megközelítés a Külügyminisztérium szerint még akkor is vitatható lenne, ha a vízlépcsőrendszer szakmai megoldásában és várható következményeiben egységes vélemény volna. A választás lehetőségére azonban annál is inkább szükség van, mivel Bős–Nagymarosról széles körű szakmai vita van, a közvélemény azonban keveset tud, társadalmi vita nem folyt róla, évekig nem jelent meg a magyar sajtóban szinte semmi, mostanában sokszor egymásnak ellentmondó nyilvános megállapítások hangzanak el. A döntés lehetséges változatait ki kellene dolgozni.

2. Nyilvánvalóan szóba sem kerülhet a teljes vízlépcsőrendszer leállítása. Azt viszont – alternatív lehetőségként – vizsgálni lehetne, hogy a nagymarosi építkezés a tervek szerint indokolt-e, van-e csökkentési lehetőség. Bármiféle változás a megkötött nemzetközi szerződések módosítását, kártérítés fizetését jelentené. Várhatóan feszültséget is hozna a magyar–csehszlovák és a magyar–osztrák kapcsolatokban. Ha viszont megépítjük ezek elkerülése végett a teljes vízlépcsőrendszert, minden későbbi gazdasági, környezeti vagy pénzügyi nehézség hatásában hosszú időre mérgezi e fontos kétoldalú kapcsolatokat. Az indokolt módosítások belpolitikai hatása növelné a kormány tekintélyét, megelőznénk vele a mezőgazdasággal és a környezetvédőkkel várhatóan meginduló évtizedes hadakozásokat.

3. Nem világos, miért tartjuk megváltoztathatatlannak a korábbi terveket és döntést javasolunk a teljes vízlépcsőrendszer megépítéséről, amikor egyidejűleg külföldi tanulmányt (Bechtel) várunk a vízlépcsőrendszer környezetvédelmi hatásairól.

4. Várható, a közvélemény az elkövetkező években egyre többet tud meg az építkezés körülményeiről, kihatásairól. A kormány számára szinte kiszámíthatatlan politikai terhek adódhatnak ezért abból, ha a jelentés nem figyelmeztet veszélyekre, csak a korábbi terveket indokolja. Arra lehet számítani, hogy a külföldi visszhang, a beruházás belpolitikai hatásai miatt, a következő időszakban tovább nő, és olyan kereteket is elér (nemzetközi pénzügyi szervezetek, nyugati kormányok), amelyek állásfoglalása külpolitikai szempontból rendkívül fontos.

5. A Külügyminisztérium kiemelkedő fontosságot tulajdonít államjogi szempontból is annak, hogy az „öreg Duna” vízügyi szempontból szintén valóságos határfolyó maradjon, még akkor is, ha ezzel az erőműrendszer teljesítménye csökken. A jelentés erről nem tesz említést. A II. sz. melléklet 10. oldalán szereplő adat (az „öreg Duna”-meder élővíz-jellegének fenntartásához szükséges vízhozam) a korábbi vitákban úgy szerepelt, mint megmaradó, a kis vízállásnak megfelelő, az élővíz-jelleget állítólag biztosító 600 m3/s vízhozam. Most csak 50-200 m3/s.

6. A tervezet 16. oldalán a 3. bekezdésben az szerepel, hogy a költségek 54 116 millió forintot tesznek ki. A mai körülmények között ez a becslés irreálisnak tetszik a várható tényszámhoz képest. Az is irreális, amilyen árnövekedéssel a következő években számolunk. A Külügyminisztérium és a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium vezetői között – az ügy külpolitikai vonatkozásai miatt – hosszabb idő óta folyó személyes érintkezések során is ilyen vélemények hangzottak el.

7. Az is várható, hogy nyilvánosságra kerülnek a most közölt és később változó költségek, a társadalom egy része még inkább az építkezés ellen fordul. Számítani kell ugyanis arra, hogy a beruházások valóságos költsége – és a KVM vezetőivel folytatott személyes megbeszélések nyomán ez valószínűsíthető – a következő években messze felülmúlja azt az összeget, amit most a jelentés ismertet. Nehéz lesz majd ilyenformán megmagyarázni: miért vállaljuk most, az ország jelenlegi helyzetében ezt a hatalmas terhet, ami tulajdonképpen 2015-től az ország energiaszükségletének csak 2-4 százalékát fogja fedezni.

8. Nem válaszol a jelentés arra a kérdésre, miért sorolják a nemzetközi környezetvédő szervezetek a vízlépcsőrendszert a környezetre a világon legveszélyesebb 25 nagyberuházás közé. A tervezetben említett 1985. évi környezeti hatástanulmány a kérdésnek – a vízügyi szakemberek szerint – csak egy részére tudott választ adni, az ökológiai vizsgálat hiányosságait nem szüntette meg, alternatív műszaki megoldásokkal egyáltalán nem foglalkozott.

9. A jelentés a vízlépcsőrendszer második legfontosabb hatásaként a hajózási feltételek közvetlen javulását említi. A Külügyminisztérium ismeretei szerint hajóparkunk a jelenlegi feltételek mellett sincs kihasználva, a BNV megépülésével sem változnak a budapesti hidak és kanyarulatok nehézségei.

10. A Külügyminisztérium információi szerint Ausztriában tilos vízi erőművekben „csúcsenergiát” termelni. Ezért nem tűnik helytállónak az osztrák vízerőművek csúcsra járatásával kapcsolatos hivatkozás (II. sz. melléklet, 26. oldal).

11. A különböző információk szovjet, osztrák, nyugatnémet és csehszlovák forrásból azt erősítik, hogy a síkvidéki vízi erőművek környezeti ártalmai már pontosabban valószínűsíthetők. Például a hainburgi vízlépcső ellen a csehszlovák kormány is tiltakozott (lásd Rudé Pravo-cikkeket) a pozsonyi partszakasz és a parti szűrésű vízkészlet várható károsodása miatt. Azokhoz hasonló érvekkel, mint amelyekről most a szentendrei part és parti szűrésű vízkészlet károsodásának lehetősége kapcsán hallani. Ezzel a tervezet nem foglalkozik. Az ivóvízkészletre vonatkozó hatást szintén kizárólag pozitív hangsúllyal említi (lásd a tervezet 10. oldalának 1. és 2. mondatát, valamint a II. sz. melléklet 11. oldalának 2. és 3. bekezdését). Egy másik példa: a várkirályfalvi vízlépcső hatására a galántai járásban több ezer hektár kitűnő minőségű termőföld elvizenyősödött. Ez ellentmond a tervezet II. számú melléklet 26. és 27. oldalán említetteknek. A jelentés a várkirályfalvi tapasztalatról nem tesz említést. A Rudé Pravo 1988. február 5-i cikkében arról is beszámolt, hogy Csehszlovákiában a közvélemény nyomására törölték azt a tervet, amely a Berounka folyón (a Vltava egyik mellékfolyója) Krivoklát térségben tározós vízi erőmű felépítését ajánlotta, lényegében olyan indokkal, amelyekről Bős–Nagymaros kapcsán vita folyik.

12. Eltérések vannak a Lipták-féle 26 pontra adott minisztériumi válasz, és a mostani jelentésben szereplő adatok között. A tervezet most következetesen 5,75 milliárd ATS kölcsönről beszél. A Lipták-féle észrevételekre adott válaszban viszont 7 milliárd ATS szerepelt. A Bős–Nagymarosi vízlépcsőrendszer teljes energiatermelése az országos igény 4,5 százalékát teszi majd ki (ha nem lenne áramkiszállítási kötelezettségünk). Az állami energia-felügyelet számítása szerint viszont 2015 után ez csak az országos igény 2,5 százalékát fogja fedezni. A II. sz. melléklet 6. oldalának első bekezdése szerint az adósságtörlesztés után a kiszállított áram 25-28 százalékáért keményvalutát kapnánk. A Liptáknak adott válasz 5. pontja szerint csak egyötödéért.

13. A jelentés szerint a vízlépcsőrendszer gépeit nemzetközi tapasztalatok szerint 50-60 évig használják. Ennek folytán a jelentésnek fel kellene hívni a figyelmet arra, hogy a most megvásárolt gépek működésére 2015 után csak 25-30 évig lehet számítani.

14. A II. sz. melléklet 6. oldalának utolsó bekezdése kapcsán – ami arról szól, hogy miért előnyös az osztrákoknak villamos árammal fizetni – hozzá kellene tenni: az osztrákoknak az előny, de mi ezt saját energiagazdaságunktól megvonva tesszük.

Mindent összefoglalva: a Külügyminisztérium elengedhetetlenül szükségesnek tartja a jelentéstervezet kiegészítését, pontosítását, annak érdekében, hogy a kormány minden lényeges körülményt és adatot ismerjen a döntéskor.

Budapest, 1988. augusztus 3.

Elvtársi üdvözlettel:
dr. Horn Gyula

(Egyes vélemények szerint Horn Gyula hozzászólása az Országgyűlésen, amelyben közölte, hogy a nemzetközi jog szerint nincs mód a szerződések felmondására, döntő hatású volt a vita sorsára.)

2.

KÜLÜGYMINISZTER-HELYETTES
Perczel György elvtársnak, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhelyettes
Budapest

Kedves Perczel Elvtárs!

A Bős–Nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítéséről készülő minisztertanácsi jelentés kapcsán az elmúlt napokban ismertettük a Külügyminisztérium állásfoglalását (3296-3/1988). Ennek kiegészítéseképp közlöm az alábbiakat.

1. Az 1977. szeptember 16-i magyar–csehszlovák szerződés IX. fejezetének 22. cikke 1. bekezdése „az államhatár kisebb mértékű módosításáról és a határvonal jellegének megváltoztatásáról” rendelkezik. Ugyanakkor e bekezdés d) pontja előirányozza, hogy a két állam 10-10 hektárnyi nagyságban területeket cserél ki egymással. A 2. bekezdés előírja, hogy „az államhatár módosítását és a területek kicserélését az első bekezdés szerint a szerződő felek külön szerződésben rendezik”. Az államhatár mindennemű módosítása az Országgyűlés által alkotott törvény elfogadását teszi szükségessé. Az államhatár módosítását a trianoni és párizsi békeszerződések meghatározott feltételekhez kötötték, s mindkettőt törvény hirdette ki. A határok módosítása, kiigazítása a békeszerződések nyomán a szövetséges és társult hatalmak hozzájárulását vagy legalábbis utólagos értesítését teheti szükségessé. A minisztertanácsi jelentésben éppen ezért ezekről említést kell tenni.

2. A párizsi magyar békeszerződés II. rész 1. cikk 4. bekezdés c) pontját, vagyis a határleírásban szereplő rajkai zsilipet és visszaeresztő csatornát a határmódosítás mindenképpen érinteni fogja. Ez további indokot jelent a határmódosításról rendelkező törvénytervezet gondos megfogalmazására.

3. A trianoni és párizsi békeszerződés betűjével és szellemével akkor biztosítható az összhang, ha az „öreg Duna” valóságos határfolyó marad, ha a szükséges vízmennyiség ehhez biztosítva lesz. (A trianoni békeszerződés II. rész 27. cikk 4. bekezdése a határról megállapítja, hogy a Duna hajózási fővonal. A 30. cikk a „hajózási meder” kifejezést értelmezi, és a hajózható főmeder középvonalát tekinti annak. Ugyanezeket a jogi meghatározásokat veszi át az 1977. szeptember 16-án aláírt magyar–csehszlovák szerződés.) A Külügyminisztérium ennek fontosságára korábbi átiratában felhívta a figyelmet. Ezt ismételten megerősítem.

Budapest, 1988. augusztus 9.

Elvtársi üdvözlettel:

dr. Bényi József