Eltökélt és immár a megvalósulás útját járó kormányzati szándék, hogy állami projektekhez állami tervezőrodá(ka)t hozzanak létre. Mekkora piaca marad így a magáncégeknek? A kamara minden lehetséges fórumon tiltakozott, egyelőre eredménytelenül.
Mindez akkor válik igazán aggasztóvá, ha realizáljuk, hogy a 2014 és 2020 közötti EU-s pályázati időszak pénzeinek 80-90%-a középületek felújításához társul. Tovább rontja a helyzetet, hogy az eddig a kamara privilégiumaként számon tartott szakértés is átkerül az új állami céghez.
Információink szerint több önkormányzati uszodaberuházásnál már állami cég tervezett, és a jövőben kormányzati szinten évi 4-5 milliárd forintos forgalommal számolnak.
Vajon hogy fog funkcionálni ez a monopolhelyzetben lévő tervezőiroda? Kik lesznek az alkalmazottak? (Mert ugye jelen pillanatban a szakma krémje a versenypiacon munkálkodik, jól működő magánvállalkozásokban.) És végül, újra: mi lesz azokkal, akik nincsenek benne?
Veresegyházi
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
15 hozzászólás
Ilyen már volt a rendszerváltás előtt, nem is működött jól. 1990-ig nagy részük tönkre is ment és/vagy megszűnt.
Én is egy ilyenben, a Vasiterv-ben kezdtem a szakmát.
Egy ilyen lépés logikus következménye a kamarai rendszer megkérdőjelezése. Bár ne így legyen…
FJ
Megmondom őszintén, hogy nagyon csodálkozom a fejleményeken.
Október 20. környékén kaptam e-mailben egy erről szóló kormányhatározat-tervezetet, rögtön megszólalt a vészcsengő, szét is küldtem a helyi kollégáknak, a legcsekélyebb visszhang nélkül.
Pedig ez a téma legalább olyan fontos és húsbavágó, mint pl a tervek műszaki tartalma, ha nem fontosabb. Ez a tervezők többsége számára kőkemény egzisztenciális kérdés: magyarul etetni tudod-e a családodat vagy nem.
„divide et impera”
már csak az arányok kérdésesek
NG
Most nyer igazán értelmet a kétlépcsős és szerintem jól működő tervezői jogosultsági rendszer megváltoztatása, ki van ez találva rendesen: pályakezdőkkel maximum egy egy-két tapasztaltabb kollégával felálló állami tervező irodák.
Akik meg nem állnak be a sorba mehetnek közmunkás iskolába olvasni és számolni tanulni.
FJ
Próbáltam többet megtudni a felvezetett témáról, az alábbi két cikket találtam:
http://foenix.
blog.hu/2013/12
/14/mernokok_haboruja?utm
_source=ketrec&utm
_medium=link&utm
_content=2013_12
_15&utm_campaign=index
http://index.hu/bloghu
/mediapanda/
2013/12/16/
allamositanak_a
_mernokoket_is
elég hátborzongató képet vázol fel.
Az elmúlt években szinte csak olyan építési-beruházási pályázatkiírással találkoztam, ahol az épületgépésztől „csak” tételes költségvetést kértek és általában néhány napos határidővel és persze jelképes díjazás ellenében.
Persze az ilyen felkérésre kénytelenek voltunk mindíg nemet mondani, mert kiviteli szintű terv elkészítése nélkül felelős tervező nem vállalkozhat korrekt, költségvetés elkészítésére.
Nem lep meg, hogy ezekre mégis általában akadt olyan tervező, aki hajlandó volt hasraütéssel összetákolt költségvetést produkálni a felajánlott aprópénz ellenében.
Az ilyen produkciók azonban mostanra beértek, a tervezésen történő spórolás miatt akadoznak, vagy lehetetlenülnek el ezek a projektek. Amelyek pedig megvalósulnak azokban sincs köszönet.
Egy normális országban már régen levonták volna azt az ordító tanulságot, hogy egy beruházás mérnöki feladatait nem lehet közgazdasági és politikai feltételrendszerrel helyettesíteni.
A mérnöki munka értékét pedig nem a legolcsóbb, hanem a legjobb ajánlat adja.
A fenti hír számomra azt jelenti, hogy a legolcsóbb tervezőt kereső pályáztatási módszerek nem váltak be, ezért most a döntéshozók a mérnökök megosztásában és karámba kényszerítésében látják a megoldást.
Én úgy gondolom és remélem, hogy súlyosan tévednek!
NG
Az a baj, hogy ezt a kérdést nagyon nehéz a politikától elvonatkoztatva megközelíteni, majdhogynem lehetetlen.
Szerintem ezt a kamara vezetése is így látja és ezért választotta a tiltakozásnak a nekem úgy tűnik, hogy visszafogott módját. Kovács István cikkében egyébként minden benne van, a magam részéről a tartalmával egyetértek. Lehet, hogy ez a járható út, de az is lehet, hogy nem. Nem tudom.
FJ
Első lépésben az állami projektek vesznek el, utána jönnek az önkormányzatiak, ha kell a támogatás, meg a pályázati pénz, majd a vállalkozóiak, ha a tulajdonosok jót akarnak maguknak. Lakossági megbízásokból meg nem lehet megélni, úgyis ez a szegmens az, amely csak a legritkább esetben terveztet.
jó év volt az ideje: egy rendelettel kizárták a független gáz műszaki biztonsági felülvizsgálókat a piacrol, most elkezdődött ugyanez a tervezői piacról, következhet a szakértés, amire szintén vannak jelek. Mi van még? Ne adjunk tippeket!
FJ
Nehéz helyzet. Ma egy kormánydöntés civilizált, politikusi, illetve média módszerekkel szerintem nem megmásíttatható. Utcára menni viszont csak tömegekkel lehet, amit az apatikus mérnöktársadalom nem tud produkálni. A sztrájk pedig a magánszférában nem működik (majd az állami rendszerben fog, csak ott meg nem lesz rá igény).
Emlékeztetnék az egyik másik kamaránál történtekre még az 1998-2002 időszakban…
Egy ilyen drasztikus lépés a kamaránk végét jelentené: nem maradna semmi, ami a védhetné a szakmát. A tagságot meg már úgysem védi semmi, mert – mint tudjuk – a kamara nem szakszervezet.
A MK alulról szerveződő egyesületként indult, az alapszabályban sokáig benne volt, hogy „a tervező és szakértő mérnökök kamarája”.
Mi maradt ebből mára? Hát nem sok.
Egy kis pontosítás az orvosi kamaráról fentebb leírtakkal kapcsolatban.
Az Országgyűlés 1994-ben bevezette, 2007-ben eltörölte, majd 2011-ben megint kötelezővé tette a gyakorló orvosoknak a kamarai tagságot.
A kötelező tagságot megszüntető 2007-es jogszabály egyértelműen politikai okokból született, a MOK elnöke (egy Peresztegen praktizáló háziorvos) nagyon harcosan kiállt az akkori kormányzat ellenében a tagság érdekei mellett, és ez volt a büntetése. A dolog egyébként visszafelé sült el, az orvosok 80 százaléka ezután is, bár már nem volt kötelező, de tag maradt, Éger István elnök pedig a mostani kormányzat ellenében is éppoly vehemensen képviseli az ő érdekeiket, mint ahogy hat éve is tette. Tegyük hozzá, változó sikerrel.
2007. májusában a Mérnökújságban az MMK akkori elnöke Kováts Gábor elhatárolódott az orvosi (és gyógyszerészi) kamara által követett gyakorlattól:
”Néhány hivatásrendi kamara szerintem tévedésbe esett akkor, amikor szakszervezeti feladatokra vállalkozott és pártpolitikai szempontokat is érvényre próbált juttatni. Erre a tévútra nekünk soha nem szabad rálépnünk.”
És valóban sem ő, sem az utódai mindezidáig nem is kísérleteztek semmilyen érdekvédelmi tevékenységgel. Most, hogy a tervezési tevékenység jelentős részét a kormányzat állami kézbe akarja venni, az MMK vezetése kényszerűségből próbálkozik valami vérszegény, csekély visszhangot keltő tiltakozásféleséggel. Hogy lesz-e ennek valami eredménye, majd a nyáron meglátjuk.
Zoárd írta: „az egyszerű, hétköznapi ember úgy van a mérnökkel mint a jogásszal, csak, ha muszály!”
Van azonban egy óriási különbség; a jogász szakterületet védik a zugírászat tilalmára vonatkozó jogszabályok, épp a napokban emeltek vádat egy kormánypárti politikus ellen (a kormánypártiság ellenére történő vádemelés már önmagában is meglepő) zugírászat bűncselekményének elkövetésével.
A mérnöki munkát miért nem védi hasonló jogszabály? Ráadásul a jogosulatlan (kontár) tevékenység volumenében is sokszorosan annyi kárt okoz az ország gazdaságának, mint a zugírászat.
Napi munkám kapcsán – bár béka perspektívából – de volt némi rálátásom az utóbbi 3 év építésberuházási közbeszerzési pályázataira (pl. Start-1, Start-II, KEOP, akadálymentesítés, falusi szálláshely stb.)
Ezen pályázat kiírások közös jellemzője volt a túlbonyolított adminisztráció, a beruházási cél kidolgozottságával szembeni minősíthetetlenül alacsony igényszint és ennek megfelelően a pályázatok kihirdetése és beadása közötti komolytalan (sok esetben néhány napos)határidő.
A pályázati feltételrendszerek kidolgozottságának döbbenetesen alacsony műszaki színvonala a legjobb szándék mellett is „hozzá nem értésnek” nevezhető, de reálisan szemlélve és az eredmények alapján bűnrészességnek tekinthető. Ezek a pályázati pénzek ugyanis mindenre mentek, csak nem az EU szándékai szerinti régiós felzárkóztatásra, vagyis a magyar gazdaság számára hasznot nem hajtottak.
Több tucat Start programon nyertes pályázat megvalósulásával volt szerencsétlenségem találkozni.
Aki ismeri ezen pályázati lehetőség konkrét tartalmát, az tudja, hogy a munkahelyteremtés mellett önkormányzati intézmények földgázról biomassza tüzelésre történő átállítását célozta meg.
Önmagában a koncepció jó, szakszerű megvalósítás esetén az egész ország profitálhatott volna belőle.
Csakhogy az esetek nagy többségében a gépész és elektromos mérnököket kihagyták, elspórolták belőle. Így születtek a ki tud nagyobbat lódítani típusú nyertes pályázatok, ahol tételes gépészeti költségvetést akár nagyanyám is különbül megírta volna. Volt azokban 1-2 (a meglévő fűtési rendszerrel köszönő viszonyba sem lévő) jó drága kazán, esetleg szivattyú, de már csővezetékek elzáró és szabályozó szerelvények csak ritkán, puffer tároló, hidraulikus váltó, biztonsági szerelvények pl. vészhűtő szinte soha, és bizony sok esetben még a kémény is lemaradt. Gépész és elektromos terv szinte egyetlen egyszer sem volt (holott ezek 30 ill. 7 kW felett rendelet szerint kötelezőek).
Most arról csak egy mondatot ejtenék, hogy ezeket az apríték és fatüzelésű kazánokat emberi erővel kell kiszolgálni, felügyelet nélkül általában nem üzemeltethetők. Ha mégis megpróbálják, sok esetben elég egy áramszünet… tartok attól, hogy a kazánrobbanásokról szóló tudósításokból hallani fogunk még felőlük.
Végül egy konkrét esetem:
Ez év januárban kihívtak szakérteni egy ilyen start programos kazánhoz egy vidéki városba sürgősséggel, merthogy „robbangat” a kazán.. A konkrét berendezés egy 100 kW-os aprítéktüzelésű kazán volt egy pincében elhelyezve. (A fűtendő létesítmények hőigénye óvatos becslésem szerint sem haladta meg a max. 50 kW-ot). A kazánt két golyóscsappal kötötték rá a meglévő fűtési rendszerre, a „biztonságot egy 50 (!) l-es zárt tágulási tartály” jelentette, a kerintetést a régi fűtési rendszer meglévő szivattyúja közvetlenül konektorról „vezérelve”.
Az aprítékban több volt a föld, a fű és falevél, mint a fa abból inkább a fakéreg volt a jellemző. A kazán mellett fűtő, akihez képest még a kisbence is hófehérke lett volna, lapáttal rakott időnként a kazánba. Az „adagolás” idejére leállította a kazán friss levegő ventilátorát) ajtózárás után újraindította, ami törvényszerűen porrobbanást okozott a kazánban, jutott belőle a kazánházba is, és a kéményből is sűrű fekete füst tört az ég felé (levegőtisztaság védelem!!!). A helyszín után megnéztem a több település közös „aprítéktárolóját”. Úgy látszik a tüzelőgyártást is földben érdekelt közmunkások felügyelték, mert az minden volt csak tüzelőanyag nem. Néhányszor jártam arra fűtési idényben, de a kormos kéményen füstöt nem láttam.
Vajon ellenőrizte valaki, hogy a fenti példámhoz hasonló elfuserált beruházásokból mennyi van? Felelőségre vontak valakit is a tényleges felelősök közül? Vajon a mérnöktársadalom a felelős azért, hogy a mérnöki munkát nem mérnökökre bízták?
És a legfőbb kérdés, ha állami cégért feszítenek ki néhány mérnök feje fölé, akkor attól a jogászok és közgazdászok megvilágosodnak és a jövőben nem fognak rossz döntéseket hozni?
Elnökasszonyunknak abban teljesen igaza volt, amikor azzal próbált érvelni, hogy nem a mérnököket kell állami cégekbe terelni, hanem az eddigi rossz gyakorlattól eltérően az előkészítési folyamatba kellene fokozottabban igénybevenni.
Kár hogy ez mondandójában nem kapott sokkal nagyobb hangsúlyt és kár hogy rajtunk kívül feltehetőleg az érintettek meg se hallották.
NG
Nagyon nagy baj van a mérnöki és ezen belül a tervezői munka marketingjével. Ezért fordulhat elő, hogy a pályázatok megvalósítása és nem mellékesen a haszon lefölözése környékén rengeteg pályázatíró, marketinges, közgazdás, jogász sürög-forog, csak éppen a hozzáértő és tapasztalt tervezőmérnököt nehéz találni (lásd NG fenti írását).
Az energetikai tanúsítás is véleményem szerint kő keményen mérnöki, elsősorban épületgépészeti feladat, mégis eljutottunk odáig, hogy túlnyomórészt az ingatlanos szakma diszponál fölötte.
Ennek is mi vagyunk az okai a nem kellően átgondolt jogosultsági rendszer és szakmagyakorlási szabályok megalkotásával.
FJ
Egy kicsit más oldalról szólok hozzá. 1970-ben kezdtem el dolgozni. Akkor még szép számmal találkozhattam olyan szakemberekkel, akik a „régi világban” szocializálódtak. A tisztesség, becsületesség magától értetődő volt számukra. De ismertem káder vezetőket is. Szakmai tudásuk halványabb volt. Legtöbben igyekeztek a párt és állami elvárásoknak megfelelni. De nem a saját zsebük tömködése, kielégíthetetlen hatalom és pénzvágy jellemezte őket. Aztán egyre több fiatalabb, már a szocializmusban felnőtt szakemberrel, vezetővel találkoztam. Soknál nyoma sem volt valamiféle erkölcsi gátlásnak. Közérdek? Előnyszerzés, ahogy megy. Mitől lenne ma más a világ? Igaz ez a politikusokra is. Szolgálat? Édesebb a tűzhöz közel lenni. Műveltség, bölcsesség? A tanácsadók körültekintő megválogatása? Nem kellemesebb egy hízelgő? Ilyen közegben a szakma, a kamara, az érdekképviselet idegen test. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy egy csődtömeg tetején ücsörgünk, neves közgazdász szerint közgazdasági eszközökkel bajaink meg sem oldhatók, akkor miért csodálkozunk, hogy a döntéshozók olyan bátran vállalkoznak nagyon kockázatos, esetenként eleve kétes kimenetelű döntésekre. Vagy ez segít, vagy semmi, gondolják.
Egy kicsit más oldalról szólok hozzá. 1970-ben kezdtem el dolgozni. Akkor még szép számmal találkozhattam olyan szakemberekkel, akik a „régi világban” szocializálódtak. A tisztesség, becsületesség magától értetődő volt számukra. De ismertem káder vezetőket is. Szakmai tudásuk halványabb volt. Legtöbben igyekeztek a párt és állami elvárásoknak megfelelni. De nem a saját zsebük tömködése, kielégíthetetlen hatalom és pénzvágy jellemezte őket. Aztán egyre több fiatalabb, már a szocializmusban felnőtt szakemberrel, vezetővel találkoztam. Soknál nyoma sem volt valamiféle erkölcsi gátlásnak. Közérdek? Előnyszerzés, ahogy megy. Mitől lenne ma más a világ? Igaz ez a politikusokra is. Szolgálat? Édesebb a tűzhöz közel lenni. Műveltség, bölcsesség? A tanácsadók körültekintő megválogatása? Nem kellemesebb egy hízelgő? Ilyen közegben a szakma, a kamara, az érdekképviselet idegen test. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy egy csődtömeg tetején ücsörgünk, neves közgazdász szerint közgazdasági eszközökkel bajaink meg sem oldhatók, akkor miért csodálkozunk, hogy a döntéshozók olyan bátran vállalkoznak nagyon kockázatos, esetenként eleve kétes kimenetelű döntésekre. Vagy ez segít, vagy semmi, gondolják.