E címmel jelent meg a VGF májusi számában a Hűtő-, Klíma-, Légtechnikai rovat szerkesztőségi cikke, mégpedig az új cég-, szakember- és hűtőközeg nyilvántartási felállásról, annak minden vonzatával együtt. Alcímként azt lehetett volna neki adni: Jó lesz, majd ha működik. Zoltán Attila, a MÉGKSZ elnöke reagált írásunkra.
Jó lesz!
Bizony az lesz, ha már lehet használni az új cég- és személynyilvántartó rendszert, ha lehet hűtőközeget eladni és vásárolni, egyszóval dolgozni. Jó lesz, mert a hírek szerint az új hatóság nem enged a 48-ból, azaz éppen ennyi alkalmazottja lesz, így legalább 2 ellenőrük jut majd minden megyére, akik – ha úgy lesz, ahogy gondoljuk – felütik a szaknévsort, és az élelmiszerbolttól az irodaházig mindenhova elmennek, ahol feltételezik, hogy hűtés üzemel. Az üzemeltetők rá lesznek kényszerítve, hogy szivárgásvizsgálatot csináltassanak, mégpedig akkreditált vállalkozással, szerelővel!
Több munka, mégpedig a tisztességeseknek, azaz a feketén dolgozók kiszorulnak a perifériára! Remek lesz!
Majd ha működik. Mert lapzártánk idejében még nem működött a rendszer, és bizony az illetékeseket sem lehetett elérni, senkinek sem volt semmiféle információja! A fejüket fogják a nagy hűtőközeg-forgalmazóktól a kétszemélyes szerelőbrigádokon át a HKVSZ-ig mindenki, mert – amint azt fentebb írtuk, egyébként előremutató – intézkedéssel kapcsolatban a szakmát teljesen kihagyták a folyamatból. Egy hasonlattal élve: olyan ez, mint amikor egy reggel azt veszi észre az ügyvéd, a boltos meg a sok-sok egyéb bérlő, hogy az irodaházukat szanálták, és bár az építkezés már elkezdődött, de őket nem engedik be az építési területre, de még az ideiglenes barakkokba sem.
Tessék mondani, nem akadt volna egy üres telek az irodaház mellett, ahova fel lehetett volna húzni az új épületet, és csak azután robbantani a régit? Veresegyházi Béla
Olvasói levél
VGF 5. szám _ 2015.május/58. oldal „Jó lesz!” szerkesztői cikkhez
Jó lesz? Igen, tényleg jó lesz!!
Többen hisszük. Példaértékűen jó lesz a hűtősszakma és az épületgépészet más szakirányainak is.
A személyzet és a vállalkozások képesítésével, valamint ezen szolgáltatások kötelező igénybevételének előírásával felépül a tisztességes működés és a – a szakmai piacon fekete és tisztességtelen, szakmailag alkalmatlan tevékenységet korlátozó, azt kiszorító- pozitív diszkrimináció rendszere, jogszabályi háttere, szervezete, működése, kapcsolati rendszere.
Így –esetünkben alapvetően hűtőközegként- F-ÜHG (Fluorenizált üvegházhatású gáz) vagy ORLA (Ózonréteget lebontó anyagok) alkalmazása esetén:
– csak regisztrált vállalkozások gyárthatnak, kereskedhetnek, értékesíthetnek, ártalmatlaníthatnak hűtőközeget és hűtőközeggel előtöltött készülékeket,
– csak képesített személyzetet alkalmazó képesített vállalkozások vásárolhatnak, használhatnak hűtőközeget, illetve vásárolhatnak, telepíthetnek, javíthatnak hűtőközeggel üzemelő és előtöltött készülékeket, illetve végezhetnek kötelező szivárgásvizsgálatot hűtőkörökön,
– valamint ezen berendezések tulajdonosai meg kötelesek berendezéseiket a rendszerbe regisztrálni, a berendezés és üzemeltetése adatait ott nyilvántartani , ehhez képesített vállalkozások szolgáltatásit igénybe venni.
Mindezt a hatóság – megfelelő jogszabályi, szervezeti és humán háttér felépítésével – szigorúan ellenőrizni és szankcionálni akarja. Természetesen a hiteles szakmai szereplők, érdekeltek bevonásával, mert lesz Szakértői testület, Kompetencia Bizottságok, szakmai szervezetekkel együttműködés. Csak még nem tart itt. Miért is?
A szerkesztői cikk képies hasonlatával élve a feladat új kormányzati tulajdonosa (felelőse) –figyelembe véve a módosult uniós szabályozást, értelemszerűen hasznosítva és alkalmazva a korábbi rendszert és adatbázisát, a támogató szakemberek bevonásával – 2014-ben úgy döntött, hogy a szomszéd telken egy új épületet kezd felépíteni. Ez a döntési folyamat a régi épület, a régi kormányzati tulajdonos és magántulajdonú üzemeltetői szervezet, a jogszabályi környezetnek való megfelelés, a megújulási lehetőségek felülvizsgálatával kezdődött és –a korábbi megoldás alkotmányellenessége okán, a korábbi szereplők érdemi támogatása hiányában, inkább általuk gerjesztett ellenszélben- jutott addig az új építkezéssel, ahol most tart. Az új nevén Klímagáz adatbázis adattartalma és az azt működtető informatikai háttér átvételén túl az új tulajdonos semmi jogfolytonosságot, közösséget nem vállalhatott a régi építtetővel, üzemeltetővel.
Megjegyzendő, hogy az új építést elősegítő minden jogszabálytervezet átment társadalmi egyeztetésen, érdekeltek tudtak róla, véleményezhették, érdek-képviselhettek. Az más kérdés, hogy nem feltétlenül tetszett ez az új megoldás egyeseknek, egyes érdekcsoportoknak. De esély híján, meg megértve, elfogadva az új idők szeleit, a helyzet, a hozzáállás stabilizálódóban van, eltekintve –tisztelet a kivételnek- a szakmai szereplők szokásos széthúzásától, magánérdek-érvényesítési szándékától.
Így elindult az építkezés, a költöztetés okán február végén valóban volt pár hét teljes üzemszünet (OMKT_black-out), aztán március közepén már egyes üzletek kinyitottak, megnyílt az új tulajdonos információs port(á)ja, válaszok érkeztek a kérdésekre, megoldásokra, a rendszer –erősen korlátozott infrastruktúra mellett- elkezdett működni. Az irodák eddig még nem nyíltak meg, szolgáltatások még nem működnek azok:
– a szolgáltatási költségek meghatározása, pénzügyi háttér működtetése, jelenleg „ingyenesen” vehetők igénybe a endszer minden szolgáltatása, de június közepén hatályba lép az érdemi többletterhelést nem okozó hatósági árakra a törvényi felhatalmazás,
– a személyzetképzés-képesítés, a vállalkozásképesítés új rendszere, erre készülőben a miniszteri rendelet a korábbi megoldások mentén, de hatósági képesítésként működtetve,
– teljes körű online adatbázis kezelés, berendezés és hűtőközeg leltár, forgalom, erre is készül miniszteri rendelet és a megfelelő informatikai rendszer,
– mindennek kibővítése a mszállítmányhűtés, a villamos kapcsoló-beredezések és a tűzvédelem területére.
– meg amit az idő és a szükség még hoz!
Úgyhogy szépen lassan berendezik, belakják, tartalommal és feladattal töltik meg az új épületet a jövendő lakók, üzemeltetők, de erre kellhet még ez az év, logikus lépésenként minden rendeződik. Sőt, még további emeletráépítés is várható, ha szakmánk egyéb területeire is kiterjed a pozitív diszkrimináció igénye, szükségessége.
Ami a régi épület későbbi lerobbantásának ötletét -hogy párhuzamosan felépülhessen az új- illeti az hosszú ideig napirenden volt, de ezt sem a régi szerkezet alkotmányellenessége, sem a régi bérlő-üzemeltetési mód hívőinek hozzáállása nem tette lehetővé. Kicsit olyan ez, mint egy azonnali felmondás, ahol a régi dacoskodik, bezárja a fiókjait, az új alkalmazott(ak)nak meg be kell tanulnia! Segítsük ebben az új tulajdonost, támogatóan és megértéssel, saját érdekünk.
Zoltán Attila
elnök,
MÉgKSZ
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.