Két együttműködési megállapodás

Gyors egymásutánban a Miniszterelnökséggel és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal is együtmműködési megállapodást írt alá a Magyar Mérnöki Kamara.

Együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség a mérnök és az építész kamarával

Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között a miniszter az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.

A kedden, Budapesten aláírt megállapodás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón a miniszter kiemelte: a szakmai szervezetekkel való együttműködéssel el szeretnék érni, hogy olyan új építésügyi rendszer, beruházási szisztéma jöjjön létre, amely csökkenti a bürokráciát az építtetők számára és garanciát jelent az államnak az adóforintok hatékony felhasználására.

Hozzátette: alapvetően szakmai segítséget, kezdeményezéseket, jó ötleteket várnak az építész és mérnök társadalomtól az állami ügyintézés jobbá tétele és a források hatékonyabb felhasználása érdekében.

Elmondta: új kezdeményezésként a kormány közvetlenül támogatja a megyei szervezeteket, hogy a vidéki építész és mérnöktársadalom a közösség szervezője, tartópillére legyen. Motiválni szeretnék a kamarai életet, ösztönözni a mérnökök helyi felelősségvállalását – tette hozzá a miniszter.

Barsiné Pataky Etelka, a MMK elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: minden megbízó – állam, önkormányzat, magánember – érdeke, hogy a mérnöki munka jó minőségben készüljön el, ebben kívánnak partnerei lenni a miniszterelnökségnek. A konkrétumok között említette az eljárások leegyszerűsítését és a beruházások előkészítésének teljes megreformálását.

Az MMK elnöke kiemelte, hogy elkészült a közbeszerzési törvény tervezete, amelyben a „minőséget megfojtó áralku” helyett a verseny a leggazdaságosabb pályázat kiválasztására fókuszál. Az uniós források elosztásánál gondolni kell arra is, hogy segítségükkel ne csak a nagyvállalatok, hanem a mérnöki kis- és középvállalkozások is fejleszteni tudják kapacitásaikat – tette hozzá.

Az eseményen a Lázár János újságírói kérdésekre is válaszolt. Az egyetemes közműszolgáltatóról elmondta: a kormánynak nem célja, hogy a lakossági áram- és gázszolgáltatáson keressen, míg a mostani ellátást végző szolgáltatók profitorientáltak. A rendszerek közös működtetése megtakarításokat eredményez – mondta. Elmondta azt is, hogy egyes visszajelzések szerint az építkezésnél a legnagyobb bürokráciát a katasztrófavédelem jelenti. Beszélt arról is, hogy a közbeszerzési törvény tervezetében megjelenik a szakmai szervek legfontosabb elvárása, hogy ne csak árverseny, hanem minőségi, fenntarthatósági verseny is legyen a fejlesztési pénzek elköltésénél.

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-a-miniszterelnokseg-a-mernok-es-az-epitesz-kamaraval

Együttműködik a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Mérnöki Kamara

Budapest, 2015. május 14. – Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

A MEKH és az MMK számos energetikai és közmű tárgyú feladattal foglalkozik, a közös célok elérését segíti az együttműködés.

Az elmúlt időszakban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal feladatai között egyre nagyobb hangsúlyt kap az energiahatékonyság. A Magyar Mérnöki Kamara tagjai szaktudásukkal, felkészültségükkel, gyakorlati ismereteikkel segíthetik a hazai energiahatékonysági célok elérését. A közös célokat felismerve döntött úgy a két szervezet elnöke, hogy megállapodásban rögzítik az együttműködés kereteit, eszközeit.

Ennek keretében a Hivatal és a Kamara megosztja egymással a módszertani útmutatókat és egyéb speciális szakmai anyagokat a gáz- és olajiparral, az energetikával, a víziközmű-szolgáltatással, a környezetvédelemmel, valamint a hulladékgazdálkodással kapcsolatban. A korszerű technológiai fejlesztések gyakorlati megvalósulása érdekében a felek szakmai konzultációkat tartanak és közös programokat dolgoznak ki. A Kamara biztosítja a részvételt a MEKH pályakezdő munkatársainak az általa szervezett képzéseken, a Hivatal szakemberei pedig előadóként vesznek részt a Kamara szakmai rendezvényein.

Az együttműködés kereteiről szóló dokumentumot május 14-én írta alá dr. Dorkota Lajos, a Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Kamara elnöke.

Forrás: http://mmk.hu/tudastar/hirek/egyuttmukodes-energetikai;jsessionid=E911B2F47B3186939A0565D883BC35F6

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.