A VGF szaklapot folyamatosan keresik a július 1-jei határnappal kapcsolatban, amikortól csak kondenzációs kazánt lehet felszerelni. A lakosság és a közmédia indokolatlan kényszerről beszél, az Európai Uniót és a gázkészülékes lobbit kárhoztatja, amikor szembesül azzal, hogy a régi módi szerinti 150 ezer forintos költség helyett fél-egymillió forinttal kell számolnia.
Nézzünk egy átlagos esetet. Budapesti, régi bérház 2. emeletén lévő szerkesztőségünkben több mint 10 évig egy nyílt égésterű gázkazán biztosította a fűtést. Elromlott, így szükségessé vált a csere kondenzációs kazánra. Ehhez a kazán 300 ezer forintba kerül, a füstgáz-elvezetés pedig az új kéményjárdával és tető fölötti kéménycsoport újjáépítésével (ami a ház közös költsége, de csak elvben), a régi kéményjárat megtisztításával és bélelésével, új füstgáz-elvezetés és levegő-bevezetés (külön ágon, mert egy járatban nem férnek el), tervezéssel és engedélyeztetéssel 1 millió forint körüli összeget tesz ki, tehát az összköltség 1,3 millió forint lesz.
Ugyan a belvárosi lakások a legproblémásabbak, de egy családi háznál is félmillió forint a minimum. Lesz erre pénze a magyar lakosságnak?
Kell, hogy legyen, mert a rendeletnek van értelme. Mint ahogy nem vehetünk ma már új, de biztonsági öv nélküli, kétütemű, környezetszennyező és üzemanyag-faló, nem biztonságos autókat, úgy a kazántechnikában is teljes mértékben indokolt, mind lakossági, mind nemzetgazdasági szempontból a kondenzációs kazánok használata, amelyek kiküszöbölik a CO-mérgezés esélyét, komfortosak, energiatakarékosak, és kb. 10 év alatt visszahozzák az árukat az olcsóbb számlák révén. De hogy fizessük ki az árukat most?
A VGF szaklap új, egycsatornás támogatási konstrukciót, illetve törvényi-szabályozási változtatásokat kezdeményez!
A magyar államnak támogatnia kell a kazáncserét, mert különben a lakosság nagy része, amikor a régi kazánja bemondja az unalmast, nem tudja megoldani azt, hanem gagyi, életveszélyes megoldásokhoz fordul! Nem is beszélve arról, hogy addig is a legvégsőkig „életben tartja” a régi, rossz hatásfokú, veszélyes kazánját.
Mi lehet a megoldás?
A VGF javaslata: Épüljön állandó jellegű pályázati rendszer az Első Nemzeti Közműszolgáltatóra!
Amikor a gázszolgáltatóhoz beérkezik egy kazáncsere terve, és azt a tervellenőrök pozitívan elbírálják, azaz engedélyezik, automatikusan ítéljenek meg a lakástulajdonosnak 500 ezer Ft vissza nem térítendő támogatást, ami a gázmeó (üzembe helyezés) után kerülne kifizetésre. Ez kiküszöbölné a bonyolult és drága pályázati rendszert, aminek működtetése jelen pillanatban az államnak pályázatonként (több) százezer Ft költséget jelent.
A közüzemi szolgáltatások egy (állami) kézbe kerülésének legnagyobb hozadéka lehetne, kellene, hogy legyen ez a rendszer.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
2 hozzászólás
Juhász Úrral egyetértek hozzátéve, hogy az ingyen pénznek nincs becsülete sem, vagyis a minél nagyobb megtakarítás elérésében .a kedvezményezettet is érdekeltté kel tenni.
A megtakarítás a kazáncsere és fűtési rendszerhez illesztés után bőven kitermeli – nem tíz, hanem már 3-5 év alatt azt a többlet költséget, ami a hagyományos és új rendszer között van. A vissza nem térő támogatással szemben én egy diákhitelhez hasonló konstrukciót tartanék életképesnek, amely visszapótolná a pénzügyi konstrukcióba azt a pénzt, amelyet ezután egy következő kazáncseréhez ismét „kölcsön” lehetne adni.
Azt még megjegyezném, hogy a kondenzációs kazán csak lehetőség. A meglévő rendszer és épületadottságok valamint felhasználói igények is sokféle műszaki megoldást igényelhetnek, (pl. időjárásfüggő szabályozás nélkül a megtakarítási lehetőség kb 50 %-a elveszne), ezért csak jogosult tervező részvételével és felelősségével szabadna ilyen konstrukciót működtetni.
NG
A vissza nem térítendő támogatásokra rengeteg példa van. Ezért most azzal érvelni, hogy talán más módon kellene a problémákat kezelni, kissé elkésettnek tűnik. De legalább ott ne alkalmazzuk, ahol még eddig nem volt.
A tőke hiány pótlására már kitalálták a hitelt. Itt is jó lehet. Mivel ez egy külső kényszer, joggal várja el a kényszerből beruházó, hogy legyen kamatmentes. A futamidőn is lehet gondolkodni.