Április 13-án, pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.
A rendezvényen 166 település vesz részt és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról tájékoztatást adnak, különös tekintettel a hiányszakmákra. A programok között divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel.
A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! Ennek megfelelően a résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.
A nagyvállalatok jelentős része üzemlátogatást is lehetővé tesz.
A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók.
A szakmakejszakaja.hu oldalon a több mint 4500 program számos szempont szerint (pl. település, intézmény, szakma) szűrhető és kereshető, mi néhány épületgépész és gépész programot tallóztunk ki kedvcsinálóként.
- Veszprémi SZC Öveges József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Nem minden csöves csöves! Ismerd meg a Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelés alapjait! - Váci SZC Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Gyártson tekefigurát CNC géppel! - Váci SZC Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Készítsünk valami fémeset! - Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hegesztő szimulátor – „Majdnem mint az igazi” – Az ívhegesztés bemutatása. Védőöltözet és a hegesztőpajzs bemutatása, hegesztő szimulátor kipróbálása a gyakorlatban - Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Rajzold meg a számítógépen és vedd a kezedbe - Berettyóújfalui SZC Veres Péter Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Férfias kötések. Vajon ki lehet bontani? Oldható és oldhatatlan kapcsolatok a fémek között. - Salgótarjáni SZC Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma – Tanműhely
Nehéz a fém? Próbáld megmunkálni! Mitől könnyű a „könnyűfém”? - Salgótarjáni SZC Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma – Tanműhely
Olvad a vas! Bemutató a hegesztő műhelyben. Láng és elektródás hegesztés, plazmavágás. - Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Merj mérni mértékkel! Avagy hogyan mérjünk pontosan. - Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Hűtsünk- fűtsünk split klímával a saját igényeinknek megfelelően. - SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Lágyforrasztás lánggal és elektromos forrasztó géppel. - Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma
GÉP-ÉSZ: a gépész vizsgál, keménységet mér… mindezt érdekesen.
e-gépész

Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.