Gyurkovics Zoltán, a Magyar Mérnök Kamara Épületgépészeti Tagozat elnökének újévi köszöntője.
Tisztelt Épületgépész Hölgyek, Urak! Tisztelt Kollégák!
A 2021-es év minden ember számára nehezített pályát jelentett. Ez a megállapítás mind a magán-, mind pedig a szakmai életünkre igaz!
A tagozati munkát mindig erősen kiterjesztett elnökségi csapat irányítja. Kibővített az elnökség a szakosztályok vezetőivel, a Szakértői Bizottság elnökével, a BPMK szakcsoportjának, valamint minimum egy kelet-magyarországi és egy nyugat-magyarországi szakcsoport elnökével. Ezzel az információáramlás sebességének, minőségének az emelését reméljük.
A szakcsoportok munkája alapvető jelentőségű lehet pl. az országos rendezvények megszervezésében, a kötelező szakmai képzési anyagok tematikájának meghatározásában, a területi kamarákkal való tagozati kapcsolatok erősítésében, egy-egy kihelyezett elnökségi ülés megszervezésében. A szakcsoporti működés jelentőségét szüntelenül hangsúlyozom, erősödését folyamatosan remélem. Tagozatunk munkájáról a szakmai sajtóban, a Mérnökújságban, valamint saját honlapunkon rendszeresen tájékoztatjuk tagjainkat.
Az ezen a linken elérhető anyagban nagyléptékű összefoglalást adtam a 2021-es esztendő tagozati munkájáról. Az összefoglaló a működés legfontosabb elemeit érinti csupán!
A tagozatban végzett eredményes munkához minden tagunk aktivitása hozzájárul. A széleskörű együttműködés segítette a munkánkat az elmúlt időszakban is, amely segítséget ezúton is köszönök. Az együttműködés hozzá fog járulni a jövőben is a sikeres tagozati munkához. Ezt a hozzájárulást tagjainktól tisztelettel kérem a jövőben is! Ezzel erősíteni tudjuk szakmánk-, gyötrelmesen szép hivatásunk egységességét és elismertségét!
Közös munkánkhoz mindenkinek erőt, egészséget kívánok. Kívánok szerencsés, boldog, járványmentes, kiegyensúlyozott újesztendőt mindannyiunknak!
Baráti üdvözlettel:
Gyurkovics Zoltán elnök
MMK Épületgépészeti Tagozat
Budapest, 2021. 12. 31.
e-gépész

Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.