Új hőszivattyúgyárat létesít a Daikin

A Daikin Europe N.V. 300 millió eurós beruházással új gyárat létesít a lengyelországi Łódźban. Az új üzem egyúttal a Daikin első gyártó telephelye lesz Lengyelországban. Az új gyárban 2024 júliusától lakossági használatú hőszivattyúk készülnek majd.

A Belgiumban, Csehországban és Németországban már jelenleg is működő létesítmények mellett ez lesz a vállalat negyedik gyáregysége. A Daikin Europe tavaly jelentette be „Fusion 25” elnevezésű stratégiai tervét, amely során 840 millió eurót fordít a K+F, a gyártás és az értékesítés mellett a meglévő gyárakkal kapcsolatos új fejlesztésekre. Ehhez adódik hozzá a most bejelentett 300 millió eurós beruházás, így 2025-ig a Daikin Europe beruházásainak teljes összege több mint 1,2 milliárd eurót tesz majd ki.

A Daikin kiemelt fontosságú régiónak tekinti Európát a hőszivattyús fűtési üzletág FUSION 25 terv keretében történő bővítése szempontjából. Toshitaka Tsubouchi, a Daikin Europe elnöke a következőket nyilatkozta: „A Daikin vezető szerepet tölt be a hőszivattyús fűtés európai piacán, így vállalatunk készen áll a kihívásra, hogy elősegítse azt a váltást, amelynek során a társadalom átáll a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokról a hőszivattyúkra. Ennek érdekében megerősítettük termékfejlesztési és szolgáltatási képességeinket, most pedig úgy döntöttünk, hogy új gyárat létesítünk Lengyelországban. Ez a gyár lesz a Daikin Europe csoporton belül a legnagyobb kapacitású üzem az itt készülő hőszivattyúk fűtési teljesítménye alapján. A mostani lengyelországi beruházásunk célja, hogy minden nagyobb országban első számú piaci szereplővé váljunk.”

Hiromitsu Iwasaki, a Daikin Europe alelnöke a következőket fűzte hozzá: „Gyártókapacitásunkat tőkebefektetésekkel, valamint az Európában működő hőszivattyúgyárainkban való foglalkoztatás növelésével igyekszünk bővíteni. A vadonatúj lengyelországi gyár létesítésére vonatkozó döntés is azt jelzi, hogy a Daikin határozottan reagál az európai kereslet gyorsuló növekedésére. Lengyelországban jelentős számú képzett munkavállaló áll rendelkezésre, az új gyár pedig 2025-re 1000 embert kíván foglalkoztatni. Erőfeszítéseink révén 2025-re a jelenlegi hőszivattyú-mennyiség négyszeresét leszünk képesek előállítani, és olyan termelési rendszert hozunk létre, amely kellően stabil egy rohamléptekben növekvő piac ellátásához. Az új gyárral a „helyi gyártás a helyi piacra” stratégiánkat is folytatjuk, vagyis az Európában értékesített összes fűtési készüléket Európában gyártjuk le.

Az elmúlt évtized során a hőszivattyús fűtés európai piaca gyors ütemben növekedett – a 2021-es adatok szerint évente már több mint egymillió berendezést értékesítenek. Patrick Crombez, a Daikin Europe fűtéssel és megújuló erőforrásokkal foglalkozó részlegének igazgatója a következőket nyilatkozta: „Az Európai Zöld Megállapodás létrehozásával az európai vezetők egyértelmű utat határoztak meg ahhoz, hogy Európa 2050-re klímasemleges kontinenssé válhasson. Az ezt követő „Irány az 55%!” csomag, valamint a nemrégiben nyilvánosságra hozott REPowerEU terv fokozza a fellépés gyorsaságát az Európában használt fosszilis tüzelőanyagokból származó károsanyag-kibocsátás mennyiségének, valamint a fosszilis energiától való függőség mértékének csökkentése érdekében. A hőszivattyúk kritikus szerepet játszanak a fenti célkitűzések elérésében, így tehát arra számítunk, hogy az elkövetkező években egyre többen állnak majd át a hőszivattyúk használatára. Várakozásaink szerint 2025-re évente legalább 3 millió hőszivattyús rendszert fognak telepíteni, ami körülbelül évi 30%-os növekedési rátát jelent. A Daikinnál egyértelműen arra törekszünk, hogy a jövő érdekében tett beruházásaink által még inkább megerősítsük vezető szerepünket.”

Komplett fűtési, hűtési, szellőztetési és hűtőtechnológiai megoldások szolgáltatója

Az innovatív és energiahatékony légkondicionáló berendezésekkel foglalkozó, több mint 50 éves vállalkozás folyamatos fejlesztésének köszönhetően a Daikin Europe telepítő szakemberek és partnerek egy erős hálózatára támaszkodik az üzleti tevékenysége helyszínéül szolgáló összes régióban.

Napjainkig a Daikin Europe vezető szerepet tölt be a hőszivattyúk európai piacán is, és komoly hírnevet szerzett a 2006-ban bemutatott, lakossági fűtési alkalmazásokhoz használható Daikin Altherma levegő-víz hőszivattyúknak köszönhetően. Európában egyre nagyobb a kereslet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fűtési rendszerek iránt, így ezek a hőszivattyúk Európában, a belga, cseh és német gyárakban készülnek. 

Az elmúlt évek során a Daikin Europe komplett megoldásokkal bővítette kereskedelmi hűtési üzletágát. Saját hűtési innovációi mellett a vállalat több felvásárlást is végrehajtott, amelyek mind a termékkínálat és a hálózat bővítését szolgálták.  2016-ban a Daikin Europe N.V. felvásárolta az ipari és raktér-hűtéstechnológiai megoldások gyártásával foglalkozó olasz Zanotti vállalatot. 2017-ben az egyesült királyságbeli Hubbard is a vállalatcsoport részévé vált, ezt pedig nem sokkal később a spanyol Tewis Smart System integrációja követte. A legutóbbi felvásárlás az ausztriai székhelyű globális hűtéstechnikai vállalat, az AHT Cooling Systems GmbH integrációjával valósult meg, aminek célja az élelmiszeripari kiskereskedelmi láncokhoz kínált komplett termékválaszték megerősítése volt.

e-gépész

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.