Idén 1600 esetben állapítottak meg életveszélyt a kémények ellenőrzése során a kéményseprők a fővárosban.
Kovács Balázs, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) ügyvezetője a fűtési szezon elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a családi házak esetében ugyan nem kötelező a kéményseprői ellenőrzés, ám a balesetveszély elhárítása érdekében mindenkinek azt ajánlja, hogy vegye igénybe az ingyenes szolgáltatást.
A fővárosban csaknem egymillió kémény működik és szeptember 30-ig már elvégezték ezek háromnegyedének vizsgálatát. Az ellenőrzések során ezerből három kémény esetében tártak fel életveszélyes meghibásodást, illetve minden száz kéményből négy esetében állapították meg a javítás szükségességét.
A kémények, illetve a fűtőberendezések karbantartása és a lakások levegő-utánpótlásának biztosítása annál is inkább fontos, mert az idén 401 szén-monoxid-riasztás volt a fővárosban, 81-en megsérültek és 4 haláleset is történt.
Kovács Balázs elmondta, hogy felújítás vagy új kémény üzembe helyezése esetén kötelező az ellenőrzés. Arra is figyelmeztetett, hogy a tulajdonosok csak a pozitív kéményseprői igazolás bemutatása esetén fizessék ki a kivitelezőket.
e-gépész

Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.