Égéstermék-elvezető rendszerek gáztömörsége

Ahhoz, hogy a témában megfelelően eligazodjunk, először is magáról a gáztömörségről kell néhány szót ejtenünk. Az égéstermék elvezető berendezések nyomásosztályait az MSZ EN 1443:2019 szabvány tartalmazza az alábbiak szerint:

• N1, N2 – Huzat vagy szívás hatása alatt álló égéstermék-elvezető berendezések.

Bár itt is van előírás a szivárgási veszteségre, ezekkel jelen cikkünkben nem foglalkozunk, hiszen itt nem lép fel túlnyomás.

• P1, P2 – Kis túlnyomással üzemelő égéstermék elvezető berendezések, maximum 200 Pa túlnyomásig.
• M1, M2 – Közepes túlnyomással üzemelő égéstermék elvezető berendezések, maximum 1500 Pa túlnyomásig
• H1, H2 – Nagy túlnyomással üzemelő égéstermék elvezető berendezések, maximum 5000 Pa túlnyomásig

Az osztályoknál szereplő számok: 1-es esetén beltéri, 2-es esetén kültéri elhelyezésre utalnak. Az égéstermék-elvezető berendezés nyomásosztályát az adatcímkén és a teljesítménynyilatkozatban is megtaláljuk.

1. kép: Az égéstermék-elvezető berendezés nyomásosztályát az adatcímkén és a teljesítménynyilatkozatban is megtaláljuk.

Ennyi lehet a szivárgási veszteség

A szivárgási veszteség maximális értékét a fent említett szabványban kültéri elhelyezés esetén 0,12, beltéri elhelyezés esetén 0,006 l/s×m²-ben határozták meg. Ez azt jelenti, hogy például utóbbi esetben 0,006 l levegő távozhat 1 m² belső csőfelületre vonatkoztatva másodperenként a vizsgálati nyomás mellett. Ez egy rendkívül szigorú követelmény, aminek meg kell felelni!

Többféleképp lehet gáztömörségi vizsgálatot végezni. Egyik a direkt tömörségvizsgálat, amit egy speciális berendezéssel lehet lefolytatni. Ebben az esetben az égéstermék-elvezetőt meghatározott túlnyomás alá helyezik a légtömörség ellenőrzéséhez. Másik megoldással a koncentrikus rendszerek füstgáz összetételét lehet indirekt módon füstgázelemző műszerrel mérni, és ebből lehet következtetni a gáztömörségre.

Gáztömörséget befolyásoló tényezők

Az égéstermék-elvezető berendezések tartóssága sok tényezőtől függ. A tömítőgyűrű alapvetően befolyásolja az élettartamot. Anyagát a megfelelő felhasználási célra kell kiválasztani, figyelembe kell venni például az üzemi hőfokot, továbbá, hogy száraz vagy nedves üzemmódban működik-e a rendszer.

Leggyakrabban használt anyagok:

1. szilikon – magas hőmérséklet, száraz üzemmód;
2. EPDM – alacsony hőmérséklet, nedves üzemmód.

A tömítőgyűrű formája, kialakítása is szerepet játszik a megfelelő tömítésben, számít például, hogy hány ajakos. Fontos továbbá, hogy a gyártás során a rendszer elemeire milyen tűréseket határoz meg a gyár, hiszen az előírtnál szigorúbb érték önkéntesen vállalható, ez pedig kulcsfontosságú az illesztések szempontjából, és a tömítések elmozdulásának megakadályozása érdekében.

A termék falvastagsága, a tok és a horony mélysége, elhelyezése is befolyásolja a rendszer megbízhatóságát.

A tisztító, és egyéb nyílással rendelkező idomok kialakítására szintén figyelmet kell fordítanunk, hiszen hiába gáztömör a cső a tokoknál, ha ezeken az idomokon például az ellenőrző nyíláson keresztül távozik a nyomás.

Érdemes odafigyelni a cső anyagára is, legyen az koncentrikus vagy egyfalú rendszer, hiszen a tartósságot alapvetően meghatározza. Nem mindegy, hogy egy rendszernél ez alumíniumból, rozsdamentes acélból, szénacélból, vagy műanyagból készül. Alábbi táblázatban találjuk azon anyagok tulajdonságait, melyeket égéstermék-elvezetés során általában alkalmaznak.

Égéstermék-elvezetők tulajdonságai anyaguk szerint

Ahogy látjuk, a rozsdamentes acél hő-, korrózió-, kondenzátum- és UV-álló, míg a szénacél hőálló, de kondenzátumnak és korróziónak nem áll ellen. Előbbinek a gyártók ezt az anyagot nem teszik ki, csak köpenycsőnek alkalmazzák általában koncentrikus rendszereknél, viszont korróziónak a páralecsapódás miatt ki van téve és ez okozhat problémát az idő múlásával. Az alumínium hő-, korrózió-, és UV-álló, de a kondenzátumnak nem áll ellen, ezért koncentrikus csöveknél légoldalon és régebbi turbós rendszereknél használatos. A műanyagnál csak alacsony hőfok alkalmazható, korróziónak ellenáll, de a nagy hőtágulási tényezőjére és UV-állóságra oda kell figyelni.

A megfelelő kivitelezés fontossága

A megfelelő kivitelezés legalább olyan fontos, mint maga a termék minősége. A problémás esetek jelentős része valamilyen szerelési hibára vezethető vissza.

Néhány márkánál, ahol a tűrés nem elég szigorú vagy a horony nem elég mély, előfordul, hogy hajlamosabb a tömítőgyűrű a horonyból történő kifordulására, illetve becsípődésre. A gumigyűrűt kivitelezéskor minden esetben be kell kenni megfelelő (gyártó által ajánlott) szilikonzsírral, ez nemcsak a beépítésnél segít, de a tömítés élettartamát is jelentősen megnöveli. Egyesek kenőszappant alkalmaznak, ami az összeépítést segíti, de a gumi élettartamát nem növeli.

Másik gyakori probléma a nem megfelelő illesztésből adódhat, például nem tolják eléggé össze a csöveket, idomokat vagy nem figyelnek oda a dilatációra, és a füstcsövek idővel kimozdulnak a helyükről. Amennyiben a csövek csatlakoztatása megfelelő, a bélelésnél oda kell figyelni a szétcsúszás veszélyére! Ez megfelelő építési technikával, vagy eszközökkel megoldható.

3. kép: balra: szétcsúszást megakadályozó bilincs, jobbra: Az előírt tömítőgyűrűt szükséges beépíteni a rendszerbe, szintén az előírt szilinkonzsír alkalmazásával.

Ügyeljünk a lejtésre!

A leggyakoribb élettartamot csökkentő tényező az égéstermék-elvezetés lejtésének nem megfelelő kialakítása! A tömítések nem ellenállók a savas kémhatású kondenzvízzel szemben. Amennyiben az nem tud megfelelően távozni a rendszerből, a gumigyűrűk akár 1 éven belül is tönkre mehetnek! Azért, hogy ezt elkerüljük, oda kell figyelni a 3%-os lejtés betartására, továbbá annyi rögzítési pontot kell alkalmazni, hogy vízzsák sehol se alakulhasson ki. Továbbá figyelni kell a kapilláris hatásra, nehogy a kondenzvíz ilyen módon érintkezzen a tömítéssel.

Az ellenőrző idomokat úgy kell beépíteni, hogy a vizsgálónyílásnál se gyűlhessen össze a kondenzvíz.

A nem megfelelő lejtés kialakításának van még egy káros hatása, mert a legtöbb égéstermék-elvezető rendszer idomait úgy alakítják ki, hogy a fent említett lejtést biztosítsák, így például a könyök-idom 90° helyett 87°-os. Amennyiben a kivitelező optikai szempontból mégis erőlteti a vízszintes bekötőszakasz kialakítását, akkor a gumigyűrű alsó részére nem kívánt erőhatást gyakorol, felül pedig nem lesz megfelelő az érintkezés a cső falával, ettől a tömítés idővel elvetemedik, és tömörtelen lesz a rendszerünk.

A tervezés során érdemes odafigyelni a megfelelő számú vizsgálónyílás beépítésére is. Ezek segítségével meghibásodás, vagy tömörtelenség esetén a rendszer kiszakaszolhatóvá válik, és a hibás rész hamarabb lesz kiszűrhető.

3. kép: balra: magyarázó ábra az ellenőrzőidom helyes beépítéséről, jobbra: A könyök nem véletlenül 87 fokos szögben áll. Ez garantálja a lejtést a kazán felé. Ha vízszintesre feszegetjük, az meghibásodáshoz vezet.

Ellenőrzés, üzemeltetés

Egy új égéstermék-elvezető rendszer az átadás során megfelelő engedélyeztetés esetén a cikk elején leírtak szerint nyomáspróbára kerül. Előtte, amennyiben a tárgyi feltételek engedik, érdemes végigkamerázni a rendszert, hogy van-e benne bármilyen szemmel látható probléma, ami a sikeres nyomáspróbát meghiúsítaná.

Az üzemeltetés során évente javasolt, kétévente kötelező felülvizsgáltatni az égéstermék-elvezetés problémamentes működését, amelyet szakszerűen kéményseprő tud megtenni.

A vizsgálat során ellenőrzésre kerül a rendszer általános állapota, tömörsége, átjárhatósága, füstgáz és égési levegő minősége, és a kondenzvíz elvezetése. Fontos, hogy amennyiben valami rendellenesség kerül felfedezésre, akkor azt jelezni kell az üzemeltetőnek, hogy a megfelelő lépések megtörténhessenek.

Összegzés

A fentiekből látszik, hogy egy égéstermék-elvezető rendszer megfelelő működéséhez körültekintő anyagválasztásra, szakértő kivitelezésre és üzemeltetésre van szükség. Amennyiben ezeket figyelembe vesszük, akkor egy jó minőségű, lelkiismeretesen telepített és üzemeltetett rendszer akár több kazán életciklusát is ki tudja szolgálni.

A cikk a VGF&HKL 2026/4. számában jelent meg, a szerzője Viola Krisztián.