Az IPCC-nek a világ legismertebb tudósai által összeállított jelentése kimondja, hogy a Föld bioszféráját, benne az emberiséget pusztulással fenyegeti a klíma változása. A légkor CO2-tartalma a fosszilis tüzelőanyagok egyre növekvő használata következtében 280 ppm-ről 380 ppm-re emelkedett, és modellkísérletek azt mutatják, ha 500 ppm-re emelkedik, öngerjesztővé lesz, és többé nem lehet megállítani.
A CO2 változása a légkörben 1000-2000
A Föld hőmérsékletváltozása 1000-2000
Látható, hogy a két grafikon szinte párhuzamos és exponenciális emelkedést mutat. Az EU energiabiztosa ezt úgy értékelte, hogy háborús állapotba kell helyezkednünk a fosszilis fogyasztás csökkentésére. Pedig a klímaváltozás hazánkban még erőteljesebb, mint a globális átlag. Jelentős területek, pl. a Duna-Tisza közi hátság sivatagosodása előrehaladt.
Magyarország hőmérsékletváltozása a XX. században
50 éve javasolta Mosonyi professzor a Dunakanyarban, a legjobb helyen, a magyar energiafogyasztás súlypontjában a Hegyestetői 300 MW-os és a Prédikálószéki 600 MW-os szivattyús energiatározó építését. De ő sem volt próféta a saját hazájában. Másutt igen. Ha ezek meglennének, nem volna akadálya akár 2000 MW-nyi szélerőmű építésének sem, nem kellene Paksot éjszaka leszabályozni, és nem kellene 2-3000 MW elavult, 30 Ft felett termelő hőerőművet egész nap etetni, hogy csúcsban egy-két órát besegítsenek. A tervezett gáztárolóra szánt költségből meg lehetne építeni Hegyestetőt vagy Prédikálószéket, csökkenteni lehetne az egyre kritikusabbá váló gázfüggőségünket. Szabad utat lehetne engedni a szélerőműveknek, mert a szivattyús tározók be tudják illeszteni a villamos menetrendbe a rossz időben fújó szelet is. Nem volna gond 2020-ra elérni a 20%-os megújuló részesedést.
A szivattyús energiatárolás első lépcsőiként hasznosítani lehetne felhagyott mélyművelésű bányáinkat. Ilyen számos van az országban, jelenleg csak gondot és költséget jelentenek. A Bányahatóság is szívesen venné, ha valamire hasznosítani lehetne ezeket.
Két ilyen bányánál végeztem számítást, a recski és a mátraszentimrei bányáknál, ahol 12, ill. 25 MW teljesítmény építhető ki, viszonylag alacsony költséggel. Valószínűleg ezek környékén is fúj a szél.
Mosonyi Emil professzor cikke a hazai vízgazdálkodás távlati feladatairól túlmutat e szakterületen. Már a bevezetés ezt mutatja:
„a tagadhatatlanul folyamatban lévő klímaváltozás súlyos nemzetközi konfliktusokat, sőt háborúkat is megindíthat, amiknek már előjelei is vannak.”
Később rámutat a fő veszélyre, melynek jelei már érzékelhetők:
„a kontinensek tengerparti, mélyen fekvő területeinek elöntése egy globális népvándorlás veszélyével fenyegeti az egész emberiséget…
…a kontinensek ún. belső országai s azok népei sem lesznek mentesek a népvándorlás következményeitől.”
Van-e alternatíva? Valóban örökké a fosszilis energiahordozókra, szénre, olajra, gázra vagyunk utalva? Kénytelenek vagyunk mi is viselni a növekvő károkat, egész a végső katasztrófáig?
Határozottan állíthatjuk, hogy van kiút.
Az egyik út a biztonságos jövő felé a felesleges, a pazarló energiahasználat szigorú vizsgálata és csökkentése. A gáz tarifájának eltérítése tényleges értékétől pazarlásra ösztönözte a felhasználókat. Hogy ez milyen mértékű, azt csak a támogatás teljes megszűnése után lehet felmérni. Véleményem szerint a fogyasztás a tényleg indokolthoz képest megduplázódott. Ezt mutatják a nemzetközi összehasonlítások. Ebben részes elsősorban az iparunk, mely egységnyi értéket az osztrák vagy német iparnál ötször több energiával állít elő. De a közületek és a háztartások fogyasztása is kétszerese az EU-normának.
A pazarlás nagyságrendjének mértékét egy hasonló tömegfogyasztású szolgáltatás, az ivóvíz analógiája mutatja. A szocializmus évtizedeiben, hasonlóan álszent szociális politikából, támogatták az ivóvíz árát. Az eredmény a fogyasztás féktelen emelkedése volt. Az iparvállalatok leállították saját kútjaikat. Volt olyan budapesti vállalat, amely többet fogyasztott, mint Szeged városa. A budapesti ivóvízfogyasztás a természetes évi kb. 1-1,5% helyett 5%-kal növekedett. A 70-es évekre a vízfogyasztás a hasonló nagyságú és fejlettségű nagyvárosokhoz képest – pl. Hamburg, Milánó – megduplázódott. De ez volt vidéken is. Óriási összegeket kellett beruházásokra költeni, hogy a gyakori vízhiányban jelentkező pazarló igényeket ki lehessen elégíteni. Egy meleg nyári napon a fogyasztás Budapesten meghaladta az 1350 ezer m3-t.
1989-ben megszűnt az ivóvíz dotációja. Néhány év alatt a fogyasztás lecsökkent a nemzetközi nívóra. Ma Budapest a legmelegebb nyárban is megelégszik 600-700 ezer m3-rel, a felével, mint az ártámogatás idején.
Egy-két példát a pazarló energiagazdálkodásra.
A budapesti Műjégpályán a szezonban általában 2 db 1200 kW teljesítményű hűtőgép dolgozik. Az elvont 2400 kW/ó hőt, megnövelve a meghajtáshoz szükséges 800 kW-tal, 40-50 fokon levegős kondenzátorok fújják ki a légtérbe. Ugyanekkor a helyiségek kb. 800 kW hőigényét évi 150 000 m3 gáz fogyasztásával, 14 milió Ft költséggel fedezik. Ha a kifújt meleg levegő egy töredékével fűtenének, megtakaríthatnák a gázfelhasználást. Sőt, a többi hővel fűthetnék a szomszéd Vajdahunyad Várat, az Iparcsarnokot és Szépművészeti Múzeumot is, melyek hasonló gázfogyasztók.
Nem kell messzire menni másik példához. Az Állatkert és Nagycirkusz kb. 1000 kW hőigényét gázkazánokkal fedezik. A szemközti Széchenyi Fürdőből felhasználás után kb. 1000 kW hőtartalmú termálvíz folyik a csatornába, melyet 1-2 év alatt megtérülő beruházással hasznosítani lehetne az Állatkert és a Cirkusz fűtésére.
Még sok ilyen rossz példát tudnék felsorolni. Országosan ezerszám.
De legyen egy követendő, jó is. A hazai fürdőkből kb. 100 MW hőtartalmú használt víz folyik ki átlag 35 fokkal. Az egyetlen, mely ezt hasznosítja, a Harkányi Gyógyfürdő, ahol 1996 óta az elfolyó vízből hőszivattyúk segítségével egy 6 MW csúcsteljesítményű távfűtési rendszerrel 39 helyi nagyfogyasztót – kórházakat, szállodákat, lakóházakat – látnak el fűtéssel és meleg vízzel.
Harkányi diagram
A hazai fosszilis energiafogyasztás kb. 25%-át a villamos erőművek, kb. 15%-át a közlekedés fogyasztja. Az ezeknél használt hagyományos energiahordozókat, a gázt, az olajat, a benzint nehéz helyettesíteni, ezermilliárdos biodízel-iparágat kell ehhez kifejleszteni, kockáztatni kell az élelmiszer- és takarmányellátást. Mégis ezeket erőltetjük. Pedig a fogyasztás 60%-át a háztartások, közületek, ipar fűtésére, meleg víz előállítására használjuk. Ennek a kiváltásához megvannak az egyszerű, olcsó, gyorsan megtérülő eszközök.
Ne újabb gáztárolókra költsünk százmilliárdokat, hanem a hasonló pazarlások megszüntetéséhez adjunk támogatást, ahogy ezt sok országban teszik. Ha az ivóvíz példájára gondolunk, a gáznál is nagy hányaddal lehetne csökkenteni a fogyasztást.
A Napnak a Földet melegítő hője sokszorosa az emberiség energiaigényének, még a messzi távlatokban is. Hőjét tárolja a levegő, a földfelszín, a vizek. A Föld belső hője is hatalmas forrás. A Föld hőjének fluxusa: földhő-áram, W/m2: 0,0904; földhő-áram, kW/km2: 90,4; földhő-áram Magyarország területén, MW: 8588. Már ma is sok technika létezik, mellyel hasznosíthatjuk ezeket a természetes forrásokat, velük ki lehet iktatni a fosszilis energia nagy részét. Nem egyszerű, egyrészről innovációt, ambíciót igényel, a mérnöktársadalom, a politikusok elszántságát, másrészt a pazarlásból profitáló energialobbi ellenállásának, propagandájának leküzdését.
Hajdú György okl. gépészmérnök
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.