A legutóbbi hannoveri passzívház-konferencián első hallásra megdöbbentő dolgok hangzottak el. Valóban nem kell aktív épületgépészet a jövő házába? Átképezhetjük magunkat…
Sariri-Baffia Enikő írásából szemezgettünk az alábbiakban:
…”Kiderült például, hogy egyes mérsékelt klímazónákban már 0,35 W/m2K-es U-érték alatt egyáltalán nem kell sem fűteni, sem hűteni, így semmiféle aktív gépészeti rendszer nem szükséges. Ez annyira olcsóvá teszi az építkezést, hogy az így megvalósult épület jóval olcsóbb, mint a fűtött-hűtött, szokásosan energiahatékony változata.
…Az is kiderült, hogy az emberek nagyjából azonos – épületen belül uralkodó – klímaállapotban érzik jól magukat minden földrészen. Ez alapján vannak olyan klímazónák, ahol csak fűteni vagy csak hűteni kell, de vannak olyan helyszínek is, ahol többfajta légkezelés is szükséges az év különböző évszakaiban – például télen fűtés, nyáron hűtés és párátlanítás. Van, ahol télen a fűtés mellett párásítás is szükséges, mert annyira hideg és száraz a külső levegő. Van néhány ritka szerencsés hely (Lucky Climates), ahol a nulla fűtésű-hűtésű épület minimális erőfeszítéssel is elérhető, ilyen például Mexikóváros…”
Az idézetek forrása: greenpressblog.com
Az idézett cikkből számomra az derült ki, hogy azért az aktív hűtés-fűtés mellőzése leginkább közösségi épületekben képzelhető el, ahol az építészeti megoldások jobban érvényesülhetnek, és a bent tartózkodók nagy száma is variációs lehetőséget biztosít. Mégis, nyilvánvaló építészeti tendencia, hogy az épületgépészetet a szükséges (?) minimumra csökkentsék. Amit nem lehet elérni passzív eszközökkel: a légcsere és a megfelelő páratartalom biztosítása, tehát hosszabb távra valószínűsíthető a lég- és a klímatechnika előtérbe kerülése. No nem az átlagember Magyarországában, ahol a gazdasági helyzet az alapvető (pl. zárt égésterű gázkészülék) feladatok megoldását sem teszi lehetővé.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
4 hozzászólás
Több évtizedes szakértői és tervezői tevékenységem során mindig is kétkedéssel fogadtam azokat az építészeti irányzatokat, amelyek „mindenre tudnak építészeti megoldást”.
Most sincs ez másképp, amúgy a cikkíró maga is rámutat a komfort tér nem csak energetikából áll, attól sokkal bonyolultabb feladvány, ha egy játszótérnél kicsit is komolyabban vesszük.
A panel program kezdeti botladozásai tipikus „állatorvosi lovat” produkáltak, jól mutatják mit jelent, ha az épületgépészetet ki akarják hagyni természetes közegéből az emberi komfortfeltételek alakításából. Csak emlékeztetőül; a pályázatokban csak épületszigetelést és nyílászáró cserét lehetett elszámolni, kapcsolódó gépészeti módosítások költségét nem. Meg is lett az eredménye; „előtte csak nyáron döglöttünk meg a melegtől, most már télen is” mondta az egyik panelszigetelésnek áldozatul esett lakástulajdonos.
Egy másik lakását szigetelő lakástulajdonos pedig akkor fakadt ki, amikor közöltem Vele, hogy a drága pénzért szigetelt lakása amiatt penészesedett be, hogy szellőzésről nem gondoskodtak;
„Nem elég, hogy drága pénzért megvetették Velem ezeket a műanyag ablakokat, most még drága pénzért „lukat” is vetetni akarnak bele?” – fakadt ki, amikor a legolcsóbb kijavítási megoldás iránt tudakozódott.
Én úgy gondolom (Macskássy professzor volt a kedvenc tanárom, őt idézem), hogy „az épületgépészet az emberi komfort tudománya”!!!
Nekünk épületgépészeknek ezt kell minél szélesebb körben hangoztatnunk és elfogadtatnunk, mert a jó épületgépész nem fűtésben, nem szellőzésben és klímában, nem víz- és szennyvíz ellátásban, nem gáz- és gőzellátásban stb. hanem komplex komfortfeltételek kielégítésében kellene, hogy gondolkodjon.
Ezért is nem tartom szerencsésnek, ha a tervezőmérnök eladja a lelkét kivitelezőnek, márkakereskedőnek, és ezért próbálok minden lehetséges fórumon a tervezőkkel szembeni elvárások torzulásai (pl. legolcsóbb tervezői díj szemlélet) ellen fellépni.
Ne legyünk hát kishitűek mi épületgépészek, sokkal inkább nélkülözhetetlenek leszünk passzív házak tervezési munkáiban, mint jelenleg, amikor még a fűtés-, vagy hűtéstechnikában uralkodik azon kivitelezői szemlélet, hogy „jó nagyot abból baj nem lehet” nem fog működni!
Egy jótollú újságírótól tudom, ha valamit sokszor hall az átlagember, akkor értelmi képességeitől függő mértékben ugyan, de „valami megragad mindenkiben”.
Nekünk épületgépészeknek legfontosabb dolgunk az, hogy minden lehetséges fórumot felhasználva hangoztassuk:
„AZ ÉPÜLETGÉPÉSZET A KOMFORT TEREK TUDOMÁNYA”
higgyétek el, meg fog ragadni a köztudatban, csak sokat kell mondani…
NG
Egyetértek az előttem szólóval, némi kiegészítéssel. A mi szakmánkban sajnos nem mindig érvényesül az etika, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha egy tervező – mint ahogyan azt a kamara ajánlja – a munkadíját a beépítendő eszközökhöz igazítja, akkor tettenérhetően érdekelt abban, hogy az épület gépészete minél bonyolultabban és ezáltal drágábban készüljön el. Ezért itt és most én meghirdetem az MGÉ, azaz a „minimálisan gépesített épület” mozgalmát.:) Kicsit viccesen hangzik, de – hogy klasszikust idézzek – Einstein megmondta: „Eddigi tapasztalataink… arra a feltevésre jogosítanak, hogy a természet a matematikailag elgondolható legegyszerűbb megoldást valósítja meg”. Szerintem nem baj, ha mi is erre törekszünk.
Kedves Zsolt!
Mutasson egyetlen szakterületet ma Magyarországon, ahol maradéktalanul érvényesül az etika, vagyis az erkölcsi mérce magasan van. Szerintem nem tud, mert nincs ilyen. Az általános morális állapottól egyetlen szakma sem tudja függetleníteni magát.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne kellene rá törekedni.
Nem akarok moralizálásba bonyolódni, ez nem az a hely.
Ami a tervezési díjak mértékét illeti – szerintem éppen az a baj, hogy csak és kizárólag a díj mértékén akarják mérni a tervezőmérnök teljesítményét, munkájának értékét, holott nem a munka mennyisége, hanem annak minősége kellene, hogy mérce legyen.
A kamarai díjszabás nyilván csak a feladat bonyolultságának és a beruházás várható nagyságrendjének mutatóin alapulhat, elvégre egy átlag családi ház gépészeti feladata nem mérhető másképp pl. egy átlagos kórházi intézmény tervezésének feladatához.
Az így meghatározásra kerülő díj egy viszonyítási alap, de egyúttal egy támpont kellene hogy legyen egy beruházó-építtető számára, ugyanis bizonyos árszint alatt nem lehet tisztességes munkát végezni. (Szomorú, hogy a magyar versenyhivatal képtelen ezt az alapvetően építtetői érdeket védő funkcióját felfogni).
A tervezői produkcióknak nem a vállalási árban kellene versenyezni, hanem az ajánlatadó szakmai referenciáiban, vagyis a felajánlott munkavégzés tervező által várható színvonalának!
Ez utóbbi nyilván nehezebben mérhető, az sem véletlen, hogy ez állami forrásokból történő beruházásoknál általában nagyon nem működik, ugyanis ott a rosszul értelmezett „takarékosság” teljesen elfedi a tervezői tevékenységek közti valós színvonalbeli különbségeket.
Abban is ellenkező a tapasztalatom Balajti Úr véleményével szemben, hogy a tervező elsősorban a bonyolultabb megoldásból származó magasabb beruházási értékben érdekelt, pont a gyenge tervezőkre jellemző a feladat túlbonyolítása a magasabb tervezői díj reményében.
A jó tervező azzal kezdi egy munka előkészítését, hogy tisztázza a feladatot és a megoldási lehetőségeket. Ha a megrendelő fűtési elképzelése egy fatüzelésű kandalló, akkor nem próbál rátukmálni napkollektort meg hőszivattyút, hanem a fűtési feladathoz legmegfelelőbb teljesítményű, ár-érték arányú berendezést választja ki megbízója számára.
Ha pedig a megrendelő nem tudja pontosan meghatározni mit is szeretne, akkor a megrendelő elvárt komfortfeltételeiből vezeti le a megoldás lehetőségeket akár több alternatívában, és alapvetően korrekt üzemeltetési költségbecsléseket rendel az egyes változatokhoz.
A lehetőségeket a tervezőnek kellene ismertetni, a döntést pedig a megrendelőnek kell meghoznia.
Szerintem a tervező feladata is itt kezdődik; mi a tervezés tárgya, és nem ott, hogy ki adja a legolcsóbb tervezési ajánlatot!
Tisztelt Nagy Gábor Úr!
Egyetértünk a „jó tervező” fogalmi meghatározásában, viszont van egy kis problémám: egy, a saját magát Európa tíz legjobb ép.gép. tervezője közé soroló (ez az ő szájából hangzott el) személy tervezésében és cége kivitelezésében elkészült veresegyházi ingatlanban „kármentőként” járva be kellett, hogy lássuk, hogy a tervezési határ az ajtónyílás volt, tehát az lett betervezve, ami befért azon. Az úrnak és cégének számos ilyen, kétes „referenciája” van, néhány év alatt én magam belefutottam vagy fél tucatba.
Egy konkrét helyszínen nagy-nagy elégtételt jelentett számomra, mikor az eredeti, általa „elkövetett” tervhez kapcsolódó módosításaim következtében a t. ügyfél két fűtési időszak eltelte után engem igazolt vissza a létesített hőszivattyús beruházása ügyében, pedig „megjövendölte” neki a tervező úr, hogy az általam ajánlott alacsonyabb teljesítményű berendezés, illetve az „elhagyott”, és a rendszerhez működési elveiben nem illeszkedő hőleadók helyett kialakított felületfűtések mégis kielégítően kifűtik az ingatlant.
És nem ő az egyetlen, sajnos vannak „társai” is, szép számmal. Vannak, akik inkább feladják a gyors pénzkereset reményében a „szakmaiságot”, az alapvető mérnöki etikát, és meg-, vagy félrevezetve a t. megrendelőt, eladnak neki olyasmit is, amire annak egyáltalán nincs szüksége.
Mi nem megyünk olyan helyre, ahová nem hívnak minket, és nem írunk le olyasmit, amit számokkal, tényadatokkal ne tudnánk igazolni. Nem ajánlunk a megrendelőnek alapvető fizikai alapismereteket felülírni szándékozó csodamasinákat, nem próbáljuk meg a csillagokat is lehazudni az égről.
Ja, bocsánat, egyébiránt én is ép.gép. tervező volnék:)