Homor Miklós javasolta egyik írásában, hogy az épületgépész tervezők a kis, egy-két fős irodák helyett tömörüljenek nagyobb, 10-20 fős cégekbe. Ésszerűnek tűnik az ötlet, hiszen a nagy létszám lehetővé teszi a szakosodást, az ideális feladatmegosztást, valamint az egy főre jutó költségek drasztikus csökkentését. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.
Ha mást nem is tekintünk, mindjárt ott van a bizalom kérdése – egy embert is nehéz találni, akiben megbízunk annyira, hogy „közösítsük” vele pénzünket és érdekeinket, nemhogy 19-et. Úgy más, ha kicsiben kezdi egy cég, aztán nagyra nő, de egyből nagyot létrehozni, mintegy egyenlő tagokkal, szinte lehetetlennek tűnik.
Mi marad hát lehetőségként? A mai világban például a klaszter, ami önálló cégek laza, egy cél irányába ható közössége. Itt külön előny, és ettől életképes a szövetség, hogy hatalmas EU-s pénzeket lehet megpályázni, azaz nem betenni, hanem kivenni kell, közös programokra, marketingre, képzésekre. Íme egy példa (http://www.tklaszter.hu/):
„A Közép-Dunántúli Tervező Klaszter tagvállalatai olyan stratégiai szövetséget kívántak létrehozni, amely az építőiparban szükséges összes előkészítési folyamat koordinálásával, egy kézben tartásával, képes a megrendelő számára hathatós segítséget nyújtani, miközben a szakáig tervezések széles spektrumát kínálja.
A tervező klaszterben folyó közös munkával, valamint komplex és minőségi szolgáltatásaink által elősegíthetjük a régió beruházásokra szánt szűkös forrásainak költséghatékony és átgondolt felhasználását.”
Vajon az épületgépészetben miért nincs ilyesmire példa? (Most tekintsünk el a MÉGSZ által szervezett két klasztertől, a Dél-Dunántúli Épületgépészeti Energiahatékonysági Klasztertől, illetve a Hegesztési és technológiai klaszter. Előbbi tagjait jó két éve egyenként felhívtuk, és két tag kivételével semmilyen tevékenységről nem tudtak beszámolni, a hegesztőkről pedig még ennyit sem lehet megtudni a MÉGSZ honlapjáról. Pedig örülnénk, ha a szövetség pozitív példát tudna állítani mindenki elé.)
Mit érhetne el egy ilyen klaszter? (És most maradjunk a korrektség talaján, azaz a hivatalossá tett pénzkivételt ne tekintsük célnak.) Tehát ha mást nem is, azt mindenképpen, hogy az épületgépészetet, mint szakmát kommunikálhatná a köznek. A magyar szakember, tervező, kivitelező nagy átlágban jó, sőt esetenként kiváló – csak a végfelhasználó (szintén nagy átlagban) azt sem tudja, mi fán terem, vagy azt gondolja, hogy drága és fölösleges. Ezen kell elsősorban változtatni, ha korrekt piacot szeretnénk!
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.