Összetett munkamódszerek, jelentősen megváltozott munkakörnyezet, fokozott elvárások. A tervező egyre bonyolultabb környezetben kénytelen magas színvonalú munkát végezni.
Van egy gondolatom, ami nem látszik megvalósíthatónak: a díjazásnak is két részből kellene megvalósulnia; egyrészt az alaptevékenység díjazásából, hogy megtervezek valamit, a másik része pedig ez ehhez kapcsolódó ráfordításokból adódik, amit a tervezőtől pluszban kérnek és igényelnek. Jelenleg ez nem így van, mert az alapdíjért elvárják a teljes közreműködést, aminek nincs meg a fedezete. Hiába zajlik egyfajta paradigmaváltásnak nevezhető folyamat, ha ezt nem követi a szakma megítélésének, elismerésének változása.
Ameddig a piac úgy működik, hogy a rendelkezésre álló kapacitáshoz képest nincs túl sok munka, vagy annyi munka, ami ezt jelentősen meghaladná, addig semmit nem tud tenni a tervező a díjak változásáért, mert a tervezők igyekeznek kifacsarni magukat a végtelenségig azért, hogy munkát kapjanak, hogy előállítsák a szükséges árbevételt, ami szükséges a létükhöz. A tervezés manapság messze nem olyan profitábilis tevékenység, hogy annyi nyereséget termeljen, hogy akár csak az ésszerű és szükséges technikai fejlesztésre alapot teremtsen. Itt utalnék például a BIM-re: az egy drága játék, annak szoftver- és gépigénye van, annak meg kell teremteni az alapját, hogy abba be lehessen fektetni.
Hogy ez nemzetgazdasági méretben is problémát jelent, azt a politika is felismerte. Született egy kormányhatározat is, amely az építőipar átszervezését és fejlesztését, a jogszabályi háttér módosítását célozta meg. Ennek vannak olyan konkrét lépései is, mint a nagy port kavart 300 m2 alatti alapterületű lakóépületek építésének háttérszabályozását megváltoztató kormányrendelet.
A Magyar Mérnöki Kamara és Magyar Építész Kamara pedig lépéseket tesz a német hátterű tervezési, beruházási szisztéma módszereinek az átvétele, amely egy új mérnöki díjszabás kialakítását célozza. Ennek az alkalmazása előrelépést jelenthet, de átvinni a gyakorlatba nagyon sok nehézséggel jár. Egyrészt van egy kialakult gyakorlat, amelynek megvan a jogszabályi háttere, ami nem az elképzelt rendszerre támaszkodik, másrészt a tevékenységünket is át kell alakítani. Szóval ez egy jó elképzelés, amelynek hazai megvalósítására van szándék és törekvés, de ez egy hosszú távú feladat. Jó hír, hogy a fő elvek azért Magyarországon sem ismeretlenek, hiszen a német beruházások jó része ezzel a módszerrel valósul meg.
A tervezésnek a felfogását, a körülményeit, a munkamódszereit kéne valahogy átalakítanunk, hogy alkalmazkodni tudjunk a megváltozott helyzethez. Viszont ez a tervezőtársadalomtól is kívánna némi következetességet, mert az, hogy mit lehet megcsinálni velünk, az rajtunk is múlik. Mit vagyunk hajlandók felvállalni, milyen körülmények között és milyen feltételekkel, az rajtunk is múlik. Ha egységesebben tudnánk képviselni az érdekeinket, akkor az jobb eredményhez vezetne, de eléggé atomizált és széttagolt ez a szakma. Pedig nekünk kellene egységesebben fellépni, megfogalmazni a céljainkat, érdekeinket, elképzeléseinket, annak nyilvánosságot adni, megszervezni magunkat, mert az jellemző, hogy sodortatjuk magunkat az eseményekkel, és ezáltal kevés a remény, hogy javítsunk a körülményeinken.
Ha lennének emberek, akik ezt átgondolják, megpróbálnának nyilvánosságot adni a gondolataiknak, akkor mások ezt átvennék, akár a vállalási díjak, akár vállalkozás feltételeinek tekintetében. Mondjuk azt, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy lehetetlen határidőkel, lehetetlen díj ellenében vállaljuk a munkát. Mondjuk azt, hogy nem! És ha a második és a harmadik is nemet mond, akkor ez indikálhat változást. Ez igaz az „ingyenmunkára” is. Ingyenesen kérnek egy ajánlatot, amivel dolgoznom kell két napot, kimegyek a helyszínre, megnézem, kitalálom, hogy mit kellene csinálni, összeállítok egy ajánlatot, és egy fillért sem fizetnek érte. Miért van az, hogy bármilyen más szolgáltatásért, például a telefonszervizben az állapotfelmérésért, lehet pénzt kérni, fizetnek érte, de a tervező nem kérhet? Mert az én időm nem kerül pénzbe, az ingyen van? Tőlem elvárják, hogy álljak rendelkezésre, és köszönjem meg, hogy dolgozhatok. Ez egy értékítélet: a mi időnk nem drága, sőt ingyen meglehet kapni. Az ügyvéd sem ad tanácsokat ingyen, de a tervezőt meglehet kérni, hogy adjon egy ajánlatot, ami ha tetszik a megrendelőnek, akkor lehet, hogy megbíznak a munkával. Annak reményében kell napokat rászánnunk, hogy talán megkapjuk a munkát. Ezért mondom, hogy nekünk kell a saját érdekeinket megfogalmazni és megfelelően képviselni. Ez óriási változás lenne, hiszen magában a tervezői társadalomban ez a készség nincs meg. Ez a társadalom a rendszerváltás után alakult ki ebben a formában, mert azt megelőzően nem létezett. Akik ezzel kezdtek foglalkozni, azok kényszervállalkozás formájában tették ezt, mert megszűnt az állásuk az állami tervezőcégeknél, és örülniük kellett, hogy munkát kaphattak, ezen az alapon fejlődött és így néz ki most.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.