A földgázszektornak is fel kell készülnie a kibocsátásmentes jövőre

Ságvári Pál a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a visegrádi négyek körében rendszett szlovákiai nemzetközi konferencián síkra szállt amellett, hogy a földgázra a klímaátmenet során egyfajta áthidaló technológiaként kell tekinteni, azonban a szektornak végső soron meg kell majd felelnie az Európai Unió tagországai által kitűzött 2050-es nettó kibocsátásmentes célnak.

A MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a visegrádi országok képviselőivel közös panelbeszélgetésen vett részt a szlovák gáz- és olajipari szövetség (Slovak Gas and Oil Association) által szervezett konferencián. Az esemény résztvevői a gázpiac jövőjéről, a dekarbonizációs célok megvalósítására való felkészülésről és az Európai Unió „Fit for 55” klímacsomagjával járó kihívásokról egyeztettek.

Az elnökhelyettes kiemelte, hogy a régió és Európa földgázellátása szempontjából is mérföldkőnek számít a több mint egy évtizede tervezett infrastruktúra-beruházások beérése. A lengyel-szlovák, a magyar-szerb és a görög-bolgár összeköttetések befejezése a közeljövőben várható, és velük már megvalósul az egységes Észak-Dél Gázfolyosó, ami a Baltikumtól egészen a kaszpi-tengeri térségig húzódik.

Ságvári Pál felhívta a figyelmet a földgázszektor előtt álló újabb kihívásra is. Mint mondta, földgázra a klímaátmenet során egyfajta áthidaló technológiaként kell tekinteni, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ágazatnak meg kell felelnie az Európai Unió tagországai által kitűzött 2050-es klímasemlegességi céloknak is.

A kihívás azonban természetesen lehetőségekkel is együtt jár – tette hozzá az elnökhelyettes. A modernizáció lehetővé teheti a szén-dioxid – és metánkibocsátás szintjének csökkentését, a szén-dioxid-megkötési és -tárolási technológiák fejlesztése szintén meghatározó szerepet játszhat. Közös feladat a jelenlegi infrastruktúra és szabályozás alkalmassá tétele a megújuló és más alacsony kibocsátású gázok befogadására, valamint a hidrogén termelésére, szállítására, illetve elosztására való felkészülés – tette hozzá a MEKH elnökhelyettese.

e-gépész

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.