Múlt hét csütörtök-pénteken Kecskeméten lezajlott a VI. Országos Kéménykonferencia. A rendezvény legfőbb tanulsága számomra az volt, hogy még mindig nincs, nem lehet megoldás a kéményseprő-épületgépész vitában. Vajon miért? Cikkünkben az okokat keressük.
A konferenciáról, mint szakmai eseményről nagyon röviden szólnánk: kiváló volt! Ilyennek kell lennie egy szakmai konferenciának: érdekes, pörgős előadások, fontos témák, jó szervezés.
Sok konferencia azért kerül megrendezésre, hogy a kiállítás fölött zászlóként logogjon, azon kiállítás felett, ami a szervezőnek a pénzt hozza. Kecskeméten más volt a koncepció: itt a kiállítók tudták és elfogadták azt, hogy nem ők a fő attrakció, sőt. Látszott a szándék, hogy itt bizony az információ, és nem a promóció a lényeg. Persze ehhez kell egy olyan szervező csapat és több olyan támogató szervezet, amelyek el tudják fogadtatni ezt az amúgy piacról élő vállalkozásokkal – és ez ritkán valósul meg.
Szimpatikus volt a 15 percre korlátozott előadás-időtartam, amit, ha nem is garantált, de előtérbe helyezett a kivetítő alján futó óra. Így kevés előadó lépte túl a számára biztosított időtartamot. Szintén nagyon jó kezdeményezés volt (bár ez már régebben is működött itt), hogy a kiállítói, céges előadások külön blokkban, a nem cégorientált előadásoktól elválasztva lettek megtartva.
A Kéménykonferencia látogatottsága megfelelő volt, de még így is jóval több hallgatót érdemelt volna; éppen ezért a szervezők áldásával a következő hetekben az érdekesebb előadások anyaga megjelenik oldalunkon.
Egyetlen dolog volt, ami kicsit rosszul érintett, ez pedig a Konferencia végén a kevés számú javaslat és hozzászólás volt. Nem a két évvel ezelőtti paprikás hangulatot sírtam vissza, hanem az akkori lelkesedést, a hitet a változásban. Tudom, hogy van hit, és töretlen, de mintha tompább és alacsonyabb hőfokú lenne.
Két évvel ezelőtt az Egyeztető Fórum az épületgépészek és kéményseprők között lényegében elhalt, a frontok merevsége miatt. Ma ugyanaz a helyzet: a kéményseprők vannak pozícióban, a gépészek pedig javasolhatnak, kérhetnek, követelhetnek. Mindkét oldalon vannak korrekt és értelmes, védhető és támadható érvek – csak megoldás nincs.
Mire is kéne megoldást találni? A legfőbb kérdések talán ezek:
1. A bürokratikus eljárások, engedélyezések drasztikus meggyorsítása.
2. A zárt égésterű gáztüzelő berendezésekkel együtt minősített égéstermék-elvezetők kihez tartozzanak?
3. A kéményseprők szakmai kontrollja.
A megoldás
Engedtessék meg nekem, hogy javaslatot tegyek – tudva, hogy nálam sokkal okosabb emberek nem jutottak dűlőre egymással, de hát egy friss szem sokszor mást lát.
1. A bürokratikus eljárások engedélyeztetésének gyorsítása megoldható a tervezői és kisebb mértékben kivitelezői felelősség kitágításával. A nagy gázellátóknak mindnek van kivitelezői, tervezői partnerlistája, miért ne lehetne a kéményseprőknek is? Ezt a kérdést meg kell oldani, mert ma a sürgős készülékcserék 90%-a feketén megy, ez pedig senkinek sem jó.
2. A zárt égésterű gáztüzelő berendezésekkel együtt minősített égéstermék-elvezetők tartozzanak ezután is a kéményseprőkhöz. Ezt indokolja a status quo (a törvényi háttér, ami persze alakulhat, ezért küzdenek a gépészek), csak ilyen alapon lehet továbblépni. De globális monopolhelyzetüket „puhítani kell”, ez az ő érdekük is! A monopólium nem csak korlátlan lehetőséget, de felelősséget is jelent, támadhatóságot, ami mindjárt megszűnik, ha valaki jog szerint beleszólhat az ügybe. Miért ne írhatná oda a kéményseprő-ipari szolgáltató a kéményseprést bejelentő levele aljára, hogy panasszal, észrevétellel (a saját belső felügyeletén túl) fordulni lehet a KÉOSZ-hoz, vagy ha ez nem megfelelő, mint kevesebb eszközzel rendelkező társadalmi szervezet, akkor a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatához? Ez a kontroll erkölcsi értelemben tisztázná a helyzetet, és a vizsgálat eredményét a kéményseprőipari szolgáltató saját döntése szerint felhasználhatná, úgy, hogy nem csorbulna jogköre.
3. A kéményseprők szakmai kontrollja ugyanebbe a kategóriába sorolható; teljesen önkéntes a kontroll biztosítása és elfogadása. A kontroll-szerv saját kérésére adott napon, adott kéményseprővel kimehetne címekre, és együtt megfigyelhetné a kéményseprő munkáját, tanácsot adhatna. Ebből az együttműködésből alakulhatna ki a Konferencián említett Felelősségi Mátrix törzse.
A fentiekhez az épületgépészek áldozatvállalása lenne szükséges, hiszen ők ingyen végeznék munkájukat (bár a felmerülő, szükséges tervezési és kivitelezési munkákból szerintem bőven megtérülne a befektetés).
Hogy szükséges-e a kontroll, van-e helye a kéményseprés területén épületgépész mérnöki szaktudásnak? Erre egy eklatáns példa olvasható ITT. És hogy kell-e a kéményseprő, mint alap? Íme, a példa ITT olvasható.
Végül nincs más hátra, mint hogy bocsánatot kérjek talán túl naiv felfogásomért. Az én értelmezésemben az egyik kulcskérdés az, hogy az épületgépészek követelhetnek-e jelen helyzetben? A válasz szerintem nem. A másik kulcskérdés pedig az, hogy egy monopolhelyzetben lévő szolgáltató dolgozhat-e mindenfajta kontroll nélkül. Itt a válasz megint csak nem. Legalábbis etikai értelemben. Egy hasonlattal élve: ha egy ember ül egy kényelmes fotelben, egy másik, ugyanolyan „paraméterű” embernek miért adná át a helyét? Az újonnan érkezőnek kell jó érveket találnia arra, hogy ha nem is a helyére, de legalább a karfára ülhessen. Viszont az ülő úr is jobb színben tűnik fel, ha olyan engedményt tesz, ami az ő pozícióját nem veszélyezteti.
Veresegyházi Béla
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
2 hozzászólás
MARGÓN KÍVÜL
35 éve dolgozom a szakmában. Rengeteget köszönhetek egyetemi professzoraimnak, tanáraimnak.Külön köszönöm azoknak az idősebb, tapasztaltabb kollegáimnak a lehetőséget, hogy tapasztalataikat átvehettem. A technikus (különösen a méréstechnikus)kollégák is sok hasznos információt osztottak meg velem. A munkahelyeken járva tapasztaltam a szakmunkás kollegák hozzáértését, és szükségességüket a termelési folyamatban.
Úgy érzem, hogy valahogy mindenki mindent a helyén kezelt, adottak voltak a „paraméterek”.
Az is igaz, hogy karfára ülni nem csak illetlenség, de az arra való törekvés is (hogy is mondjam csak), rendkívül furcsa.
Valahogy bennem az maradt meg, hogy ha belépett egy nagyobb tudású, tapasztalt kolléga, az ember gondolkodás nélkül átadta a helyét a „fotelba” és eszébe se jutott ülve maradni, mint ahogy neki se az, hogy az leüljön a karfára.
Van egy olyan érzésem, hogy a szakmai kérdéseknek már nincs olyan nagy jelentőségük, a játékosok a pályán már mással vannak elfoglalva.
A sporthasonlatnál maradva: nekünk – nagyon sokunknak – akik a partvonalon kívül állunk már nem olyan élvezetes a meccs. Nem is járunk ki a meccsekre!
Természetesen csak a saját nevemben beszéltem (az utolsó két mondatot csak a tudathasadásos állapotom mondatta velem).
Tari László, (még)szakmagyakorló
Tisztelt Olvasó!
Kéményügyekben épületgépész mérnökként eddig is sokszor nyúltam a klaviatúrához, és most is bizsereg a tenyerem.
Teszem ezt azért, mert az életem, szakmai múltam úgy hozta, hogy viszonylag korán, és egy átlagos épületgépészhez mérten sokkal mélyebben kellett a
„senki földjére” lépnem.
Gyakorló tervezőként sokszor megéltem, hogy a KÉMÉNYT az építész és a gépész tologatta folyamatosan egymás térfelére, nem akaródzott egyik félnek sem foglalkozni ezzel a periférikus területtel. Amikor kicsit elmélyedtem az égéstermék elvezetés rejtelmeiben, egyre több megoldandó feladattal (szabványok hiányosságai, egzakt szabályozások hiánya, égéslevegő ellátási kérdések szőnyeg alá seprése, a kéményseprő csak pénzt szed szemlélet stb.) szembesültem.
Harcos természetem van, ezért nem tudtam belenyugodni a problémák megoldása helyetti sommás ítéletekbe, beskatulyázó lenéző véleményekbe, kéményseprő mestervizsgát tettem, és szakértői munkát vállaltam egy /véleményem szerint az ország talán legjobban fejlődő-fejlesztő kéményseprő/ vállalkozásánál.
Közel 20 évi szakértői munkám során rengeteg kritikát fogalmaztam meg az építész és épületgépész tervezők munkáival kapcsolatban, mégis kiváló kapcsolatot ápolok az építész és épületgépész tervezőkkel.
Hosszú évek tapasztalata mondatja velem, hogy nincs építész-kéményseprő ellentét, nincs épületgépész-kéményseprő ellentét, és nincs gázszakma-kéményseprő ellentét sem. Csak legfeljebb lobbiérdekek csapnak össze szakmai vitáknak álcázottan.
Egyet tudomásul kell venni: a kéményseprés /illetve az amit ma ezzel a gyűjtőszóval jellemzünk/ kötelező közszolgáltatás, és mindaddig, amíg eredeti életrehívásának megfelelő tevékenységet /élet-, vagyon-, és egészségvédelem, kiegészítve a mai kor energiatakarékossági követelményeivel/ tesz eleget, addig szükségességéről vitázni, hatáskörét kétségbevonni, szűkítésére törekedni értelmetlen dolog. A kéményseprőnek viszont egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, hogy ő szolgáltató, és nem hatóság!
Közel 20 éve heti 20-30 építési engedélyezési tervdokumentációt vizsgálok át, a tervek közel 20-30 %-nál komoly koncepcionális és sok esetben működésképtelen kémény épülne, ha nem hívnám fel erre az építész tervezők figyelmét. Nem akarom az épületgépészeket dícsérni, de ezek szinte kizárólag akkor fordulnak elő, ha az építész készíti az épületgépészeti tervfejezetet is, amit az építési hatóság sajnos érdemi kritika nélkül „elenged”. Az utóbbi néhány évben megnövekedett a szilárd tüzelés iránti igény, megdöbbentő, hogy az építész tervezők /tisztelet a kevés kivételnek/ mennyire nincsenek tisztában a szilárd tüzelés levegőellátási és kémény igényeivel.
Csak egy megjegyzés; nem régen törölték az OTÉK-ból a „kéményseprővel történő tervjóváhagyás” -t egyeztetési javaslatra redukálva a korábbi kategórikus előírást.
Ugrásszerűen megnőtt a sikertelen használatbavételi eljárások száma, ezért az építési hatóságok /nagyobb része/ újra megköveteli a tervezői egyeztetéseket.
Nem akarom hosszúra nyújtani hozzászólásomat, csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy az építés és épületüzemeltetés folyamatában, mind az építész és épületgépész tervezőnek kivitelezőnek, mind a kéményseprőnek megvan a maga jól körülhatárolható és egyértelműen hasznos feladata. Egyikünknek sincs joga kétségbevonni a másik létjogosultságát, szakértelmét hasznosságát.
Ha mindenki jól végzi a maga feladatát, akkor nem lehet konfliktus a szakmák között, és nem mellesleg az ingatlanok használóinak sem kell egymásra mutogató „szakemberek” gyűrűjében az igazságát keresnie.
Megjegyzés: Fenti sorok írója elsősorban tervezőmérnökként keresi a kenyerét, de tud kéményseprőül is!
NG