A legnagyobb európai munkavédelmi felmérés első eredményei szerint a pszichoszociális kockázatok, a stressz, az erőszak és a zaklatás egyre nagyobb aggodalomra adnak okot az európai szervezetekben. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az új adatokat 2010. június 3-án a Munkavédelmi Közösségi Stratégia (2007–2012) félidős értékelő konferenciáján hozta nyilvánosságra.
A pszichoszociális kockázatok a legtöbb európai vállalatot veszélyeztetik
Az „Új és újonnan felmerülő kockázatokról szóló európai vállalati felmérés” (ESENER) szerint az európai vezetők négyötöde aggasztónak találja a munkahelyi stresszt, amely mára ugyanakkora jelentőséggel bír, mint a munkahelyi balesetek (79%). A munkahelyi stressz igen súlyos probléma az egészségügyben és a szociális ellátásban (a vállalatok 91%-a tekinti ezt enyhébb vagy jelentősebb problémának), valamint az oktatás területén (84%).
„A pénzügyi válság során az európai vezetők 79%-a veszélyeztetett a munkahelyi stressz miatt, amely jelentős gátat szab az európai termelékenységnek” – nyilatkozta a barcelonai konferencián Jukka Takala, az EU-OSHA igazgatója. „A probléma mértéke miatt meglehetősen aggasztó, hogy az uniós szervezetek csupán 26%-ában vannak érvényben intézkedések a stressz leküzdésére. Az ESENER-felmérés kiemeli a stressz leküzdéséhez nyújtható hatékony támogatás jelentőségét, mely döntő fontosságú szerepet játszik az európai gazdasági teljesítmény és versenyképesség fokozásához szükséges egészséges munkaerő megteremtésében.”
A felmérésből az is kiderül, hogy a vezetők 42%-a szerint az egyéb biztonsági és egészségvédelmi kérdésekhez képest a pszichoszociális kockázatokat nehezebb kezelni. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a pszichoszociális problémák hatékony kezelését főként a tudatosság hiánya (50%) valamint az gátolja, hogy a témát kényes kérdésként kezelik (53%).
A munkavállalók bevonása döntő tényező
Az ESENER eredményei szerint a munkavállalók részvételével sikeresebb a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági intézkedések végrehajtása. Különösen a kisebb létszámú munkahelyeken játszik fontos szerepet a munkavállalók bevonása a pszichoszociális kockázatok kezelésébe.
A saját munkavállalói érdekképviselettel rendelkező vállalatok 84%-a dolgozott ki munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi (OSH) politikát vagy cselekvési tervet, miközben a hivatalos képviselettel nem rendelkező cégeknél ez az arány mindössze 71%. A munkavállalóikkal konzultáló vállalkozások körülbelül kétszer olyan gyakran vezetnek be intézkedéseket a pszichoszociális kockázatok, például az erőszak, a stressz és a zaklatás kezelésére, mint azok, amelyek a munkavállalók bevonása nélkül alakítják ki kockázatkezelési tervüket.
A vállalkozás kis mérete nem gátolhatja a hatékony kockázatkezelést
Az ESENER-felmérés tanúsága szerint az egészségvédelmi és biztonsági problémák kezelésének legfőbb gátja az erőforrások, például az idő, a személyzet és a pénz (36%) valamint a tudatosság hiánya (26%).
A felmérésből az is kiderül, hogy még a kisebb vállalatok is képesek belső kockázatértékelést végezni. Kockázatkezelési folyamatuk hatékony irányításához, illetve sikeres megelőző intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához azonban szaktanács, iránymutatás és eszközök formájában támogatásra van szükségük. Ezért kampány- és információs szolgálatán keresztül az EU-OSHA arra törekszik, hogy tájékoztatást nyújtson a munkahelyi veszélyekről, illetve ösztönözze az átfogó, egységes kockázatkezelést, elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv-k) részére. Az új „Kockázatértékelési eszközök adatbázisában” egy helyen találhatók meg az Európa-szerte alkalmazott ellenőrző jegyzékek, segédkönyvek, prospektusok, kérdőívek és interaktív eszközök; az adatbázis szabadon elérhető a honlapon. Az „Online interaktív kockázatértékelési eszköz” (OiRA) jelenleg fejlesztés alatt áll. Feladata, hogy ösztönözze a különböző ágazatokhoz tartozó sok ezer európai kkv-t és segítséget nyújtson a kockázatértékelés elvégzéséhez.
A munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégiával (2007–2012) összefüggésben ismerni kell a munkahelyi kockázatok sikeres kezelése közben felmerülő akadályokat. Ezáltal a jövőbeli munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiákat alaposabban meg lehet tervezni, a támogató intézkedések pedig a vállalatok igényeihez igazíthatóak. Az ESENER-felmérés a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi teljesítmény páratlan, egész Európát lefedő mutatója, amelynek segítségével a politikai döntéshozók könnyebben tudják értékelni a Stratégia előrehaladását és végrehajtását.
A teljes ESENER-jelentés és összefoglalás honlapunkon 22 nyelven elérhető. Az eredményeket tekintse meg az interneten a www.esener.eu weboldalon.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.