A HKVSZ közgyűlésén nem csak új vezetőséget választottak, de megalakították a szövetség végtagjainak számító szakosztályokat is, mintegy decentralizálva a szakmai munkát. Az alábbiakban Varga Csaba, a megújulósok új vezetője számol be céljairól, terveiről.
A HKVSZ 2010-ben nyitott, és továbbra is nyit a megújuló energiák felé. Nagyon helyesen teszi, hiszen ki ne tudná, hogy a hőszivattyúk valójában hűtőközeggel működő, a klasszikus hűtő-klímagépek körfolyamatán alapuló berendezések. A hőszivattyúkat nem lehet szerelni, javítani, kezelni zöld (2011. júl. 04. után kék) kártya nélkül, ezért elválasztani sem lehet a hűtős-klímás szakmától.
Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy a figyelem a megújuló energiák felé fordult, ami a szakmánkat illeti, a hőszivattyúk és napkollektorok különös figyelmet kaptak. Új elektromos tarifák érhetők el, támogatások segítik a hőszivattyúk terjedését. A közeljövőben, egyrészt a közösségi szemlélet változás miatt, másrészt az EU, illetve hazánk CO2-csökkentési vállalásai miatt várhatóan ugrásszerűen megnő a hőszivattyúk felhasználóinak száma.
A szakma erre fel kell készüljön, nem csak a tervezők, hanem a telepítők, szerelők is. A gépeket már nem elég önmagukban vizsgálni; rendszerbe illesztve, a kapcsolódó berendezésekkel együtt lehet csak jó rendszert tervezni, kivitelezni, vagy akár hibát feltárni.
A hőszivattyúk szervesen kapcsolódnak a HMV-rendszerekhez, a napkollektorokhoz, fan-coilokhoz, fűtési rendszerekhez, de akár a primer oldali hőforráshoz. Egymást kiegészítik, sőt esetenként nem is működnek megfelelően, csak együtt, szimbiózisban.
A szakma fel kell, hogy készüljön, a szerelőknek tudniuk kell, ha egy hőszivattyú leáll, akkor annak oka sokszor nem is a berendezés meghibásodásában keresendő, hanem valamelyik rendszerelem nem megfelelő működésében.
Még mindig sok előítélet övezi a hőszivattyús megoldásokat, sok a bizonytalan felhasználó, de tervezőmérnök, szerelő kolléga is. Rengeteg tennivaló van az ismeretek terjesztése terén. Sajnos sokan vannak, aki akarva vagy akaratlanul is rossz rendszereket telepítenek, amelyek károkat okoznak a felhasználónak, de a szakmának is. Ezeket összefogással, közös fellépéssel meg kell akadályozni, fel kell lépni ellenük. Ma már nincs szakmai szövetség, amely megtehetné, hogy hanyagolja az alternatív energiák területét, hiszen a világ ilyen irányba változik, ez jelenti a jövőt, és erre mindenkinek fel kell készülnie.
A HKVSZ-nek nem a fő feladata az alternatív energiákkal, hőszivattyús technológiákkal való kizárólagos foglalkozás, erre megalakult a MAHÖSZ, a Magyar Hőszivattyús Szövetség. De mint a hűtőköri folyamatok kapcsán rokonterülettel, mindenképpel foglalkozni kell ezzel az ágazattal, még akkor is, ha a szövetség nevétől elérően nem klimatizálásra, hanem fűtésre használjuk a berendezéseket.
Összefogással, együtt különböző szakmai szövetségekkel sokkal eredményesebbek, hatékonyabbak lehetünk, az ország vezetőivel eredményesebben kommunikálhatunk, és gyorsabban érhetünk el eredményt. Hiszem, hogy munkámmal hozzájárulhatok az alternatív energiák megismertetéséhez, elterjesztéséhez, és ehhez számítok a szövetségben a tagtársaimra is, akik nélkül nem lehetséges előrelépni.
Varga Csaba, HKVSZ elnökségi tag, Alternatív Energiák Szakosztály vezető
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.