A CAD szoftverek felhasználói hozzászoktak a rendszeresen megjelenő új verziókhoz, ami végül évente megjelenő kiadásokhoz vezetett. Az évek során már változtak a szoftverek beszerzésének módjai is. Igen, a változás elkerülhetetlen volt: az általunk használt szoftverek folyamatosan változtak, így ezen eszközök beszerzésének módja is változtott.

Régebben csak kaptunk egy floppy lemezt, amelyről feltelepíthettük a szoftvert. Ezek helyét idővel a CD lemezek váltották fel, majd a DVD lemezek, később az USB-meghajtók. Ma már csak letöltjük a szoftvert a gyártó hivatalos webhelyéről.
Számos felhasználó élt abban a tévhitben, hogy az általunk megvásárolt és használt szoftver az övé. Sokuk hitte azt tévesen, hogy ha a fizikai adathordozó (a floppy és CD lemezek) a saját tulajdonuk, akkor a szoftver is az. Ez a rész soha nem volt igaz. Amivel ténylegesen rendelkeztünk, az egy licenc volt, ami adott feltételek mellett biztosította a szoftver használatát. Az internet ideje előtt könnyen telepíthettünk egy szoftverlicencet több számítógépre. Ez azonban a licenc megsértésének minősült akkor is – és most sincs ez másképp. Ma már a szoftver az interneten keresztül kommunikál a gyártó kiszolgálóival, hogy a működéshez szükséges megfelelő engedély-kódokat megszerezze. Ez egy gyors és hatékony megoldás a korábbi faxon vagy e-mailben küldött kódkérésekhez képest.
Szoftverlicenc-típusok
Többféle módszer létezik az általunk megvásárolt CAD-szoftver licenceinek kezelésére. Ilyen az állandó licenc, a hálózati licenc, a szoftverkövetési licencek, valamint a használatalapú vagy bérlési licenc. Ezek némelyike leginkább egy másik típus változatának tekinthető, vagy további feltételekkel egészít ki egy másik típust.
Állandó licencek
Az állandó licencelési modell valószínűleg a leggyakoribb szoftverlicencelési típus. Évtizedeken keresztül ez volt a bevált megoldás. Az állandó licenc annyit jelent, hogy a felhasználónak joga van a szoftver licencét egy számítógépre telepíteni. A szoftver adott verzióját állandó jelleggel, azaz örökre megtarthatja és használhatja. A szoftvercégek számára ez egyszerű, mert folyamatosan hozzák létre az eladott szoftverek újabb verzióit. Az új verziók új eszközöket tartalmaznak, kijavítanak bizonyos hibákat, megváltozott felhasználói felülettel és jobb teljesítménnyel rendelkeznek, új hardverekkel kompatibilisek és esetleg módosítják a munkafolyamatokat.
Hálózati licenckezelés
A hálózati licenc lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyszerre több számítógépre is telepítsék a szoftvert, azonban 1 licenc esetén egyszerre csak egy gépen használhatják azt. Ezt általában a licenckezelési szoftvert futtató hálózati kiszolgáló irányítja. Ez a szoftver szabályozást és karbantartást igényel. Ezek a licenctípusok általában az egyfelhasználós licenchez vásárolhatók meg plusz költségért. Ez is állandó, azonban szükséges hozzá egy kiszolgáló a licenc karbantartásához. Ezzel a licenctípussal rövid ideig egyszerre több felhasználó is hozzáférhet a szoftverhez. Nem minden irodai dolgozónak lesz szüksége a CAD-szoftverre minden nap, reggeltől estig. Sőt, valószínűleg sok felhasználónak csak hetente egyszer, néhány órára kell majd hozzáférnie a CAD-szoftverhez. Nagyon költséges lenne minden egyes felhasználónak külön licencet vásárolni, különösen akkor, ha nincs is szükségük teljes licencre.
Szoftverkövetési licenckezelés
A szoftverkövetési licenckezelés az állandó licenc egy kiegészítése, amely adott ideig, általában egy évig érvényes. A felhasználók az állandó licenc megvásárlásakor kifizetnek egy járulékos összeget (a szoftverkövetés díját), amely jogot biztosít számukra a szoftverkövetési időszakban megjelenő összes új szoftververzióhoz, valamint további előnyöket, kiegészítő szoftvereket, felhőben futtatható szoftverek elérését biztosítja. Mivel a licenc állandó, a felhasználó úgy is dönthet, hogy nem újítja meg a szoftverkövetést, és a szoftverkövetés ideje alatt legutoljára érkezett verziót használja tovább.
Használatalapú (bérlési) licenckezelés
Egy új licenctípus kezd terjedni. Ez a bérlési licenc, más néven használatalapú licenckezelés. Ez a licenc feljogosítja a felhasználót a szoftver rövid ideig tartó használatára, ami lehet egy hónap, negyedév, vagy akár 1 év is. Ez a licenckezelési modell azok számára lehet szimpatikus, akik nem szeretnék kiadni az állandó licencek megvásárlásához szükséges összeget. A bérlési csomagok gyakran kisebb költséggel járnak. A szoftverre csak rövid ideig igényt tartó felhasználóknak csak akkor kell fizetniük a szoftverért, amikor szükségük van rá, így nem kell a teljes árat kifizetniük. A projekt befejeztével a szoftverre sincs már szükség. A bérlési licenckezelés másik jellemzője, hogy folyamatosan hozzáférést biztosít a legújabb verziókhoz. Ez előnyt jelent a versenytársakkal szemben, hiszen ha a legújabb eszközökkel rendelkezik, akkor elvileg több munkát végezhet el hatékonyabb módon.
Az Autodesk is rugalmasabb, használat alapján történő hozzáférést biztosít a tervezői, mérnöki szoftverekhez.
Az Autodesk szoftverfelhasználók mostantól a hagyományos licenceken túlmenően első ízben vásárolhatnak havi, negyedéves vagy éves szoftverbérlést a cég legújabb programcsomagjaihoz*.
Ezzel a használatalapú licenckezeléssel a tervezők, mérnökök számára minden eddiginél költséghatékonyabbá válik az Autodesk szoftverek használata, hiszen gyakorlatilag induló beruházási költségek nélkül, minimális kockázattal, gyorsan indíthatják be projektjeiket az iparágvezető szoftverekkel.
A havi, negyedéves vagy éves szoftverbérletet vásárlók hasonló előnyöket élvezhetnek, mint az Autodesk Szoftverkövetéssel rendelkező ügyfelei, többek között naprakészek maradhatnak a legújabb termékfrissítések révén, illetve hozzáférhetnek az Autodesk 360 egyes felhőalapú szolgáltatásaihoz és az alapszintű támogatáshoz.
Az iparágvezető szoftverek akár időleges használatával, az Autodesk versenyképességet biztosít, miközben csak azt és csak akkor használják, amire és amikor szükségük van.
Elsősorban a kisebb cégek, 1-3 felhasználó esetén, vagy 1személyes cégek, szabadúszók számára ajánlja a gyártó, azonban a nagyobb cégek esetében is van potenciál: ideiglenes létszámbővülés, rövidtávú projektek, vagy épp külső tanácsadók számára.
Az emberek egyre inkább a kevesebb pénz- és időráfordítással járó élményeket keresik, a termékek és szolgáltatások beszerzéséhez pedig a bérletet, a megosztást vagy az előfizetés vásárlását választják.
Mindenkinek át kell gondolnia üzleti modelljét. Az Autodesk által kínált szoftverbérlési lehetőségek segítséget jelentenek az iparág átalakításához. A skálázhatóság – a projekttől függő egyszerű szoftver-bővítés vagy csökkentés – rugalmasságot jelent, ezáltal az ügyfelek versenyképesebbek lehetnek a szakterületükön. Pénzügyi kereteiket más területre koncentrálhatják.
A negyedéves vagy éves szoftverbérlet-csomagok Magyarországon is megvásárolhatók.
Az új szoftverbérlet-csomagok folyamatosan bővülnek, jelenleg a következő termékekre vonatkoznak: Autodesk AutoCAD 2015, Autodesk AutoCAD LT, Autodesk AutoCAD Design Suite, Autodesk Factory Design Suite, Autodesk Building Design Suite, Autodesk Product Design Suite, Autodesk Design Suite, Autodesk Plant Design Suite, Autodesk Infrastructure Design Suite, Autodesk Entertainment Design Suite, Autodesk AutoCAD Inventor LT Suite, Autodesk AutoCAD Revit LT Suite, Autodesk 3DS Max, Autodesk Maya, Autodesk Maya LT.
A cégek számára vonzó lehet hogy a bérelt szoftvert korlátozás nélkül használhatják az Európai Unió területén. Egyedi felhasználói azonosító alapján akár több telephelyen és gépen is telepíthető a szoftver. A jogtisztaságot az egyedi belépési azonosító biztosítja, mely által csak a jogos tulajdonos/fehasználó indíthatja el a szoftvert.
Aki már “találkozott” az Autodesk más szoftverkövetési ajánlataival (Maintenance, Cloud Subscription), tudja, hogy a szoftverkövetési ajánlatok további előnyökkel szolgálnak és ez a bérlés (Desktop Subscription) esetén sincs másképp.
A negyedéves és éves szoftverkövetést vásárlók 25 Gb tárhelyet kapnak a felhőben, lehetőségük nyílik terveiket, adataikat megosztani, különböző webes szolgáltatásokat vehetnek igénybe (render, optimalizálás, energetikai vizsgálat, statikai ellenőrzés …), mindezt természetesen a vásárolt szoftver-csomagnak megfelelően.
Az Autodesk szoftverkövetéssel rendelkező felhasználói mobil eszközeikről is figyelemmel kísérhetik a tervezési folyamatokat, ütközésvizsgálatokat, riportokat indíthatnak távol gépeiktől.
A felhasználók az Autodesk erőforrásait is kihasználhatják, szoftverkövetés megléte esetén ugyanis alapszintű technikai támogatást nyújt a gyártó, például a webes támogatás, gyorsított (fórum) ügyfélszolgálat, online tudásbázis. Emellett vásárolhatnak magasabb-szintű támogatást is az Autodesktől, mely többek között további telefonos támogatást, távoli asztali segítségnyújtást, egyedi tréning webinárokat tartalmaz.
A Desktop Subscription – bérlés – állandó vagy időszakos internetkapcsolatot feltételez, amennyiben átmenetileg ez nem áll rendelkezésre, a rendszer 7 naponta figyelmeztet erre. Természetesen a kapcsolódó felhőszolgáltatások sem érhetők el internetkapcsolat nélkül.
Az új licencelési lehetőségek bevezetésével, az Autodesk nem szünteti meg a már bevált örökös licence konstrukcióit sem, azonban átjárás a kétféle vásárlási mód között egyenlőre nincs. Az ügyfél dönt arról, hogy melyik mód lenne a megfelelő számára, természetesen a hivatalos viszonteladók segítséget nyújtanak a kérdésekben.
Melyik licenc megfelelő az ön számára?
Először is figyelembe kell vennie, hogy mennyi licencre lesz szüksége. Hány felhasználó fogja mindennap, reggeltől estig használni a szoftvert? Várható, hogy ez a szám nagyban változni fog? Ha nem, akkor Önnek valószínűleg állandó licencre van szüksége. Amennyiben így van, fontolja meg a szoftverkövetést. A licenckezelési típusok közül ez jár a legmagasabb kezdeti költséggel, de több évre kalkulálva ez a legkevésbé költséges lehetőség. Ha azonban projektjei rövid távúak, csak néhány hétig vagy egy-két hónapig tartanak, akkor talán érdemesebb megtekintenie a bérlési licenccsomagokat. Itt nincs óriási kezdeti költség, mint az állandó licenc esetében. Kisebb összegben, kezelhetőbb módon fizethet, amíg a projekt véget nem ér. Ezáltal a szoftver költségét is könnyebben továbbháríthatja ügyfeleire. Ha gyakran alkalmaz embereket egy-egy projekthez, majd elbocsájtja őket, akkor a használatalapú csomag is remekül megfelel majd az igényeinek.

A CAD-eszközök állandóan változnak. A beszerzési lehetőségek megváltoztak, és a jövőben ismét változni fognak.
Ha még nem biztos abban, hogy milyen típusú Autodesk szoftvert válasszon, a döntés meghozatalában az alábbi összefoglalóval segítünk, ahol a bérleti konstrukcióval kapcsolatban talál hasznos információt. Letölthető itt.
Ha további kérdései lennének, keresse az Autodesk Hivatalos Viszonteladó Partnereit. (x)
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.