A szeptember 30-án véget ért gázévben az ipari igények visszaesése és az átlagnál melegebb hőmérsékleti viszonyok miatt európai szinten 20, hazai szinten pedig 23 százalékkal csökkent a földgázkereslet a krízist megelőző időszak átlagfogyasztásához képest, mely egymás után már a második visszafogott fogyasztást mutató gázév.
Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) Budapesti Corvinus Egyetemen tartott gázpiaci workshopján elhangzó, a magyar- és európai földgázpiac elmúlt évét áttekintő előadásában elmondta, hogy a fogyasztással párhuzamosan az Európába importált gázmennyiség is 20%-kal csökkent az előző gázévhez képest, mely elsősorban az LNG és a norvég források visszaeséséből fakad, az orosz vezetékes mennyiségek behozatali aránya pedig tartósan az afrikai források szintjére zsugorodott. Az időszak trendje volt, hogy az ázsiai gázpiac árai meghaladták az európai gáztőzsde árait, így a szabad LNG-szállítmányok jellemzően a távol-keleti terminálok felé irányultak.
Hazánk és a közép-kelet európai régió gázpiaci fejleményeiről szólva Ságvári Pál elmondta, hogy a térség számára felértékelődött a Török Áramlat vezeték és a Szerbia felőli importútvonal jelentősége. Mint mondta, egy év alatt majdnem 50%-os volt ezen a ponton a behozatal növekedése, miközben Ausztriából hazánk fizikai importja lényegében megszűnt, Szlovákia felé pedig több mint megháromszorozódott a tőlünk exportált mennyiség, ami a dél-északi irányú tranzit növekvő súlyát jelzi.
Ságvári Pál az előadásában pozitív fejleményként értékelte a hazai gáztőzsde, a CEEGEX regionális pozíciójának felértékelődését, ahol a másnapi kereskedés likviditása több mint a felével nőtt egy év alatt.
Elhangzott, hogy a hidrogén középtávon lehet reális alternatívája a földgáznak, ám a biometán termelése és betáplálása iránti igény akár már jövő évtől kezdődően megnőhet. Emlékeztetett, hogy a MEKH 2025-ben elindítja a gázok zöld eredetét tanúsító származásigarancia-rendszert, ami többletbevételhez juttathatja a termelőket.
A MEKH elnökhelyettese felhívta a figyelmet arra is, hogy a hivatal konzultációt indított a következő tarifaciklust megalapozó új szállítási tarifamodell kialakításáról, amelynek keretében 2025. január 9-ig várja a piaci szereplők javaslatait. A konzultáció dokumentumai a MEKH honlapján érhetők el ide kattintva.
e-gépész
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.