Az épületenergetikai tanúsítás anomáliái

A cikk a Magyar Épületgépészet 2015/3. számában jelent meg, melynek tartalomjegyzéke itt letölthető.

1. Az épületrészek A/V aránya
Az egyetlen igazán nagy probléma, ami sürgős javítást igényel, az, hogy az épületrészek (például lakások) besorolása során becsúszott egy hiba, ami tönkreteszi az egészet. Mintha mesterszakácsok remekművére a végén valamely kukta, figyelmetlen utasítást követve, mérget szórna. A méreg nem halálos, de tartós egészségkárosodást okoz. „Hab a tortán ”, hogy a méreg előállítása nagyságrendekkel nagyobb fáradságot és költséget jelent, mint az egész gasztro-remekmű. Nem is méregnek szánták, csak az lett belőle. Különösen érdekes, hogy azóta a fő mesterszakács már nyilatkozott, hogy helytelen a mérgezőnek bizonyult összetevőt alkalmazni, de a kukták görcsösen ragaszkodnak ez egyszer tévesen leírt recepthez. Igen, az A/V arány értelmezése az a méreg, ami tönkreteszi az egész tanúsítást, félrevezeti, becsapja azokat, akiket hitelesen tájékoztatni kellene.
Én személy szerint egyáltalán nem értek egyet az A/V alapú tanúsítással, mert a tényezők túlnyomó többsége nem függ az A/V aránytól. A tényezők:

Tehát egy tényező rokoni viszonyban van az A/V aránnyal, hét tényezőnek viszont semmi köze, nem is ismeri, sohasem hallott róla. A „közel nulla” energia követelményrendszer kidolgozását ismertető dokumentumok alapján van remény, hogy ez módszer kikerül a besorolásból, mint ahogy más országokban sincs ilyesmi.
De, ha már ez van a hatályos rendeletünkben, akkor a rendelet módosításáig használjuk ésszerűen, hogy az valóban tájékoztassa, és ne félretájékoztassa az ügyfeleket! Az ésszerű értelmezés pedig az, hogy MINDIG ANNAK AZ A/V ARÁNYÁT KELL VENNI, AMIT TANÚSÍTUNK! Érthetetlen, hogy hogyan kerülhetett bele a rendeletbe egy másfajta (értelmetlen) értelmezés lehetősége! Miért kellene egy olyan tényezőt (a teljes épület A/V aránya) behozni, ami nem a tanúsított épületrész tulajdonsága? Ezzel pedig akkora szórást okozni, hogy egy adott, gondosan kiszámított primerenergia tényezőhöz hatféle besorolás tartozhat! Így a besorolások hiteltelenek, és a tanúsítások ellenőrzése komikussá vált. Ha a tanúsító több, mint két kategóriányit hibáz, akkor három évre vissza lehet vonni a jogosultságát. De nem lehet megállapítani a besorolási hibát, ha nem lehet ellenőrizni a teljes épület A/V arányát. (Nem lehet, mert az ehhez szükséges adatokat a számítás nem tartalmazza.) Az ellenőr apró tényezőket gondosan ellenőriz, aztán „bemondásra” elfogad egy olyan ellenőrizhetetlen tényezőt, ami akár 5 kategória eltérést is okozhat.
2014. július előtt még lehetett mismásolni, hogy a rendeletben gépelési vagy szerkesztési, azaz adminisztrációs hiba az, hogy a teljes épület A/V arányát kell venni és nem a tanúsított épületrészét. 2014. júliusi dátummal viszont a BM kiadott egy segédletet, amely a rendelet szóhasználatát nagyon határozottan megerősíti. Most már nem hivatkozhatunk arra, hogy az értelmetlen előírás adminisztratív tévedés. Sajnos azóta azok a tanúsítók is, legalábbis nagy részük, akik szerint hibás értelmezés a teljes épület A/V arányát alkalmazni épületrész besorolására, sem meri alkalmazni a logikus módszert, féltve a jogosultságát. Inkább alkalmazza az előírt, de értelmetlen eljárást. Ezzel a módszerrel pedig kisebb energiafogyasztáshoz tartozhat rosszabb besorolás! Ez a módszer azt a látszatot kelti, hogy a családi házak energiafogyasztása kicsi, a társasházakban levő lakásoké pedig nagy. Minél nagyobb (kisebb A/V arányú) épületben van, annál rosszabb besorolást kap ugyanaz az energiafogyasztás.
Ha jól értelmezem az eddigi tanúsítások statisztikáját, naponta átlagosan 20 félrevezető, becsapós tanúsítást töltenek fel a központi adatbázisba. Legalább kétszer ennyi családot vezetnek félre ezek a tanúsítások. Szabad-e ennyire elbánni a lakásvásárlókkal, akik esetleg hittek a besorolásnak és emiatt fizettek ki többet egy jobb besorolású ingatlanért, mert azt hitték (hihették!), hogy kisebb az energiafogyasztása, miközben nem az! Szabad-e ennyire elbánni a társasházi lakások eladóival, akik ilyen hibás módszer alapján rossz besorolást kaptak, csökkent a lakásuk értéke, annak ellenére, hogy valójában nem is nagy a lakás energiafogyasztása? Ki téríti meg ezeknek az ügyfeleknek a kárát?
Szívesen látnék egy olyan statisztikát, hogy egy adott Ep tényezőhöz hányféle besorolás tartozik az eddigi tanúsítások alapján.
Jó hír, hogy a Pollack Expo egyik rendezvénye egy szakmai vitafórum volt a témával kapcsolatban, és mintha olvadna a jég, ami eddig áttörhetetlennek látszott.

2. Besorolási módszer
A rendeletmódosítás kidolgozása során meg kell gondolni, hogy az Ep százalékos értékének (egy referenciához viszonyítva) vagy magának az Ep értéknek az alapján történjen-e a besorolás? Mivel a legtöbb országban az Ep érték alapján történik, a hazai besorolás ezzel a módszerrel jobban összehasonlítható lenne a többi EU tagállamban levő ingatlanokéval.
Az épületenergetikai irányelvvel az EU (EK) nem követett el túlszabályozási hibát, hogy ugyanaz legyen az előírás Skandináviára, mint Dél-Európára. A tanúsítási metódust és a küszöbértékeket a tagállamok döntik el. Így viszont nem lehet összehasonlítani az egyes országokban elért minősítéseket. A jövőben biztosan törekedni kell az egységesítésre, hogy aki egy másik országban vásárol ingatlant, legyen fogalma a tanúsított besorolás értékéről. Az energiafogyasztás számszerű értéke alkalmas az összehasonlításra, ha a vevő tudja, hogy melyik számértéket kell néznie. Más kérdés, hogy a primerenergiára átszámított energiafogyasztás különböző országokban különbözőképpen torzít, és, hogy az egyes energiahordozók összeadása sem ad olyan számértéket, ami arányos az energia árával. De ezek a számértékek viszonylag jól összehasonlíthatók. Jobban, mint a nagyon eltérő módszerű besorolások.
Németországban például dupla besorolás van. Egyik a primerenergia-tényezőkkel korrigált érték, a másik egyszerűen az egyes energiafelhasználások azonos mértékegységben kifejezve (kWh/m2a) és összeadva.
A besorolás csalóka is lehet, függetlenül a besorolás módszerétől. Mindig múlhat egy százalékon egy besorolás. Rá is lehet játszani, hogy, ha csak néhány százaléknyira vagyunk egy jobb kategóriától, keressünk olyan pontot, ahol kis beavatkozással, kis költséggel, rosszabb esetben az adatok „kerekítésével” elérjük a jobb besorolást. Tehát érdemes felhívni az ügyfelek figyelmét, hogy ne csak a besorolási betűket nézzék, hanem az energiafogyasztás értékeit is. Ha nem is értik, hogy mit jelent a kWh/m2a, akkor is lehet látni, hogy egyik számérték mennyivel nagyobb, vagy kisebb a másiknál. Ha viszont forintra is átszámoljuk az energiaértékeket, akkor már, legalábbis Magyarországon, mindenki érzi a nagyságrendeket is!

3. Primerenergia tényezők
A tanúsítás egyik legjobban vitatott, legtöbbször módosított pontja a primerenergia tényezők értéke. Bármik is legyenek ezek a tényezők, mivel össztársadalmi értékeket is kifejeznek, sohasem lesznek összhangban az árakkal. Például a társadalmilag értékes biomassza alapú távfűtés Ep tényezője alacsony, de ettől az ára nem. Elismerem, hogy nem lenne célszerű a besorolást az energiaköltségre alapozni, mert akkor minden árváltozáskor módosulnának a besorolások. Azt viszont meg lehet tenni, hogy a tanúsítás tartalmazza a tanúsított energia árát a készítés napján. Ezt a rendelet nem tiltja és a lehető legjobban szolgálja az elsődleges célt, a leendő vevő vagy bérlő tájékoztatását.
Kedves tanúsítók! Javaslom, hogy mindenki tegye meg! A rendeletalkotóknak pedig javaslom, hogy a következő módosításba kerüljön bele, hogy ez kötelező! Mivel az energia egységárak is megjelennek, a leendő vevő azt is látja, ha ő például olcsóbban tud beszerezni tűzifát, mint amit a tanúsító figyelembe vett, akkor az ő fűtési költsége alacsonyabb lesz. A félreértések elkerülésére a következő figyelmeztetéseket is javaslom: „Az energiafogyasztások, így az energia költségek is átlagos fogyasztói szokások esetén érvényesek. A tényleges értékek ettől eltérhetnek.” „Az energia költségek nem tartalmazzák az alapdíjakat.”

4. Fajlagos hőveszteség-tényező követelményérték az épület A/V hányadosa alapján
A tanúsításban nem játszik szerepet, csak az építési engedélyhez szükséges számításban a fajlagos hőveszteség-tényező, egy nagyon hasznos közbenső ellenőrzési pont, ami kizárólag az épület tulajdonságait tartalmazza. Egyrészt korlátozza a tervezőt, hogy maga az épület ne legyen túl rossz, de hasznos visszacsatolást is ad, hogy az épület tulajdonságai mennyire jók, vagy nem. Nyílván nem lehet egy adott számértéket kinevezni követelményértéknek, mivel a kis épületek egységnyi fűtött térfogatára nagy lehűlő felület jut, míg a nagy épületekére fajlagosan kicsi. Ezt a problémát a 7/2006. TNM rendelet, sőt már előtte az MSZ-04.140/2:1991 is úgy oldotta meg, hogy a követelményértéket az épület A/V arányának függvényében határozta meg. De, ha a követelményértéket az A/V arányhoz kötjük, akkor abból nem derül ki, hogy azért nagy az A/V, mert kicsi az épület, vagy azért, mert indokolatlanul tagolt.
Javaslom, hogy a hőveszteség-tényező követelményértékét az épület térfogatának a függvényében határozzuk meg például a következő módon:
qm = 1,3 • V ^–0,17, (1)
ahol
qm – a megengedett fajlagos hőveszteség-tényező,
V – az épület fűtött légtérfogata.

A fenti egyenlet képét az 1. ábra mutatja.

1. ábra. A fajlagos hőveszteség-tényező (1) képlet szerinti képe

Megjegyzés: a paraméterek nem a költségoptimalizált szintre vonatkoznak és további elemzések tárgyát képezhetik.

Ez a módszer nem köti gúzsba az építészt, csak tereli a kompakt tömegformálás irányába. Ha nem tud, vagy nem akar (pl. esztétikai megfontolásból) kompakt épületet tervezni, akkor vastagabb hőszigeteléssel kompenzálhatja és csökkentheti az épület tagoltságából következő magasabb hőveszteséget, így teljesítheti a követelményt. Rögtön látja a túlzott tagoltság energetikai következményét.

5. A légcsere megállapítása
A szellőzés hőigénye közelítőleg azonos a transzmissziós hőigénnyel és a hőszigetelések fokozásával egyre nagyobb részarányt képvisel. Ugyanakkor a szellőző légmennyiség megállapítása a tanúsításban becslésen alapul. E területen történt előrelépés, a rendeletmódosításba kifinomultabb módszer került be. Mivel jelentős tételről van szó, el kellene érni, hogy a jövő ben a légcsereszámot Blower Door méréssel határozzák meg.
Várhatóan 2020 után minden új épület átadási eljárásának kötelezően része lesz a BlowerDoor minősítés. A „passzívház” önkéntes minősítéshez máris szükséges.
Azokban az országokban, ahol a BlowerDoor mérés már iparszerűen működik, minősített, regisztrált tanúsítók dolgoznak (akárcsak az energetikai tanúsítók). A műszereket megadott rend szerint hitelesíteni kell, és a tanúsítóknak is időnként új minősítő mérést kell végezniük.
Az, ha az új épületek átadási eljárásának része a légtömörség mérés, visszahat az építés folyamatára is. A kivitelező célszerűen még a végleges felületképzések elkészítése előtt elvégez vagy elvégeztet egy előzetes ellenőrző mérést, hogy minél kisebb költséggel tudja javítani az esetleges hibát.

6. Egyszerűsített hőhíd számítás
A 7/2006. TNM rendelet tartalmaz egy egyszerűsített módszert a hőhidak többlet-hőveszteségének számítására. Ez a módszer nem veszi tekintetbe a tényleges csomóponti kialakításokat, csak a (vonalmenti) hőhidak hosszának arányát a felülethez képest. A rendelet szövege nem utal rá, de szerintem ezek a korrekciós értékek csakis hagyományos épületszerkezetekre igazak. Iparosított technológiájú épületekben a csomóponti kialakítások következtében a rendelet szerintinél sokkal nagyobb többlet hőveszteségeket okoznak a hőhidak. A rendeletben erre utalni kellene! Ezen a ponton nagy előrelépést jelent a már hivatkozott segédlet, amit a BM adott ki 2014 júliusában.

7. Az épületszerkezetek fajlagos hőtároló tömege
Az épületszerkezetek 7/2006. TNM rendelet szerinti fajlagos hőtároló tömegének számítása túl primitív, és nagyon messze van a valóságostól.
Ennek számítására sokkal jobb eljárást tartalmaz az MSZ-04.140/2:1991 szabvány, holott az is tartalmaz egyszerűsítést, elhanyagolást, de ésszerű mértékben. Az, hogy a hőáram egy 24 órás ciklus alatt befelé a szerkezetbe és vissza, a szokásos hőmérsékletingadozás hatására 0,15 m2K/W hőellenállást képes legyőzni, elfogadható közelítés. De az, hogy az első 10 cm a hőtároló tömeg, értelmetlenül túl primitív. Azért értelmetlen, mert úgyis mindenki számítógéppel dolgozik és nem logarléccel. (Fiatal mérnökök legfeljebb múzeumban, pl. az Épületgépészeti Múzeumban látnak ilyet.) Az MSZ-04-140/2:1991 szabvány szerintinél bonyolultabb algoritmus se jelentene ma már problémát. A hiba mértéke:
• A porózus könnyűbeton fal 1 cm vakolattal csak 2,8 cm mélységben aktív hőtároló a 10 cm helyett.
• A vasbeton fal pedig 22 cm vastagságban aktív hőtároló.
Óriási különbségek, nem néhány százalék!

Tudom, hogy a 10 cm-es szabályt CEN szabvány tartalmazza, de az is évtizedek óta megérett a módosításra! Nekem különösen fájó, hogy az MSZ szerinti jó eljárás helyett rossz nemzetközi módszert kell bevezetni. Inkább az MSZ szerinti eljárást kellene nemzetközi szabványba átültetni!

8. Épületek (helyiségek) fajlagos hőtároló tömege
A 7/2006. TNM rendelet az épület alapterületére vetíti az épület (helyiség) fajlagos hőtároló tömegét, és annak alapján sorolja be könnyű vagy nehéz kategóriába. De mire is használjuk ezt a besorolást? Egyrészt a fűtési szezonban az üvegezéseken bejutó napsugárzás hasznosulásának számításához. Másrészt a nyári állapot ellenőrzéséhez. A nyári külső hőterhelés szempontjából is az üvegezés a legkritikusabb szerkezet. Az üvegezés és annak árnyékolása. Ha a hőtároló tömeg téli és nyári állapotban egyaránt az üvegezések felületéhez viszonyítottan fontos, akkor miért az alapterületre kell vonatkoztatni a hőtároló tömeg fajlagos értékét, és miért nem az üvegezések felületére? Nézzük meg a már említett magyar szabványt! Igen, az épület fajlagos hőtároló tömegét az üvegezés felületére vonatkoztatja. Miért kellett egy logikus mérőszám helyett egy szinte logikátlant bevezetni? (Költői kérdés.)

9. Épületszerkezetek fajlagos hőtároló kapacitása
De miért hőtároló tömeget használunk hőtároló kapacitás (m • c) helyett, azaz miért marad ki a fajhő? Azért, mert a szilikátbázisú építőanyagok fajhője csak kis mértékben tér el egymásétól. A nem szilikátbázisúaké viszont nagymértékben! Ezek közül a legfontosabb a faanyag, amelynek a fajhője kb. háromszorosa a szilikátbázisúakénak. Ezért a faanyagok hőtároló tömegét szorozzuk hárommal. Ez is a logarléces mérnök korszakból maradt eljárás. A számítógépes korszakban nem okoz gondot a fajhővel való szorzás, sőt az algoritmus egyszerűbb is, mint annak a vizsgálata, hogy az adott anyag faanyag-e. Tehát tisztább eljárás lenne a hőtároló kapacitás alapján besorolni az épületet. Szerintem egyébként nem kettő, hanem három kategória kellene. (Könnyű, közepes, nehéz)

10. Napsugárzási hőterhelés nyáron
A szakirodalomból jól ismert, hogy nyáron, a magas déli napállás miatt a D tájolású felületek hőterhelése kisebb, mint a K és Ny tájolásúaké (2. ábra).

2. ábra. A napsugárzás energiahozama függőleges falakra (Budapest, július 1-jén)
Forrás: dr. Bacsó Nándor: Magyarország éghajlata.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959.

Az MSZ-04.140/4 (klímaberendezések méretezése) szabvány is ezzel arányos értékeket tartalmaz (3. ábra), bár a tartalma nem ugyanaz, mint a 7/2006. TNM rendelet táblázatának. A szabvány méretezési csúcsértékeket tartalmaz, a rendelet pedig napi átlagértékeket.

3. ábra. A napsugárzás névleges intenzitása az MSZ 04-140/2 szabvány 1. táblázata szerint

A táblázatban:
ISRG – az egyrétegű, 3 mm vtg üvegen keresztül a helyiségbe érkező napsugárzás,
IDIR – a napsugárzás direkt (közvetlen) összetevője,
IDIFF – a napsugárzás diffúz (szórt) összetevője,
h° – Napmagasság.

Ezért helyesebbnek tartanám, ha a 7/2006. TNM rendelet is kisebb nyári hőterhelési értéket tartalmazna D tájolásban, mint K és Ny tájolásban. A rendelet átlag intenzitást tartalmaz.
A jelenlegi értékek a 7/2006 TNM rendeletben:

Célszerűnek látom az ÉK és ÉNY valamint a DK és DNY tájolások definiálását a „napsugárzásra vonatkozó tervezési adatok” táblázatban. A javasolt értékek:

11. Mi számít fűtött térnek?
Az energetikai ellenőrzés értelemszerűen a fűtött légtérfogatra vonatkozik, de mi számít fűtöttnek? Egyik lehetséges meghatározás: „ami rendeltetésszerűen fűtött”. Egy WC például akkor is fűtött, ha nincs benne fűtőtest. Az előírt 16 °C hőmérséklet a szomszédos fűtött terekből átáramló hő hatására kialakulhat. A kamra rendeltetésszerűen fűtetlen, de ugyanúgy kialakulhat benne 16 °C hőmérséklet. Társasházak lépcsőháza rendeltetésszerűen fűtetlen, de sok épületben van lépcsőház temperálás 10…12 °C hőmérsékletre. Ezek a lépcsőházak fűtöttek?
Legyen a fűtött tér definíciója, hogy „ahol a hőmérséklet legalább 16 °C”? Vagy 15 °C? A garázs a valóságban lehet fűtött, vagy fűtetlen, de szerintem nem tekinthető a lakás vagy irodaház stb. részének. Tehát csak azok a terek számíthatók be a fűtött térbe, amelyek az adott rendeltetéshez tartoznak?

12. A feltöltendő részletszámítások definiálása
Jelenleg nincs rá szabály, hogy milyen részletességgel kell feltölteni a részletszámításokat, ezért nagyon különböző tanúsításokat találhatunk a központi adatbázisban. Nem minden esetben követhető a számítás. A következő rendeletmódosítás alkalmával biztosan meg kell oldani ezt a problémát.

13. Építési hatósági hozzáállás
Az engedélyezési tervdokumentációhoz el kell készíteni az épület hőtechnikai ellenőrzését és a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy megfelel. Nyilatkoznak is rendesen, de én többnyire olyanokkal találkoztam, akik nem számolnak, csak nyilatkoznak. „Van egy sablon szövegem, amiben van két számérték. Egyik szám nagyobb, mint a másik, tehát megfelel. Mindig más számokat írok be, vigyázva arra, hogy melyiknek kell nagyobbnak lennie.” Az építési hatóság nem kéri a számítást, csak a nyilatkozatot. Amíg ez így marad, addig sejtelmünk se lesz arról, hogy az új épületek megfelelnek-e a hőtechnikai követelményeknek. Lehet bármilyen jó a rendeletünk, abból szinte semmi se valósul meg, amíg ez így marad. Csak az hozhat javulást, ha az építési hatóság bekéri a számításokat és azokat valaki ellenőrzi, mint az energetikai tanúsításokat.
Van olyan vélemény, hogy „nem baj, ha a tervezés szakaszában senki sem tartja (tartatja) be a törvényt, mert majd az elkészült épület energetikai tanúsítása során kiderül, ha nem felel meg.” Jelentem, nem derül ki, ugyanis nem kell energetikai tanúsítás ahhoz, hogy a használatba vételi engedélyt kiadják, utána meg már senki sem foglalkozik vele. Így arról sincs statisztikánk, hogy az új épületek milyen energetikai minőségűek.

Összefoglalás
Az épületenergetikai rendeletünk alapvetően jó. A tervezéshez nagyon bevált a háromszintű követelményrendszer. Az utólagos hőszigetelésekhez jó támpontot adnak a határoló szerkezetek hőátbocsátási tényezőjére vonatkozó követelmények. 1991 és 2006 között, amikor nem volt ilyen, nagyon hiányzott. A fajlagos hőveszteség tényező segíti az építész tervezőt, hogy maga az épület ne váljon gyenge láncszemmé energetikai értelemben.
Van azonban néhány pont, amit a tapasztalatok alapján érdemes újragondolni. Ilyen például a besorolási módszer, esetlegesen kettős skála alkalmazása, a tanúsított energiafogyasztás értékének kifejezése pénzben, a fajlagos hőveszteség-tényező követelményértékének a légtérfogat függvényében történő meghatározása. Van néhány pont, amelyek sajnos visszalépések a rendeletet megelőző magyar szabványhoz képest, rontva ezzel a számítás minőségét.
Sajnos az építési hatóság nem kényszeríti ki az épületenergetikai rendelet betartását.

Egy pont van, ahol nagyon sürgős intézkedésre van szükség, ez pedig az épületrész A/V arányának értelmezése, ami naponta több tucat családot félrevezet. Mivel a rendelet módosítása hosszú időt vesz igénybe, egy minisztériumi állásfoglalás vagy a már hivatkozott segédlet módosítása gyorsan megoldhatná a problémát.

Dr. Fülöp László