Az MMK vezetőségének kiemelt célja a rendezett működés biztosítása, ami magában foglalja a szervezetekre és a gazdálkodásra vonatkozóan a megfelelő, átlátható szabályozásokat, azok betartásának ellenőrzését, és a hozzá csatlakozó folyamatos és érthető tájékoztatást. Ebben a vonatkozásban előrelépést látnak, és visszamenőleg elvégezték a szükséges vizsgálatokat.
A kamara első elnökségi ülése határozatban foglalkozott az MMK FB által a Küldöttgyűlés elé terjesztett jelentéssel. Áttekintették az FB által megfogalmazottakat, azokkal kapcsolatban első teljes ülésén a Kamara határozatokat fogadott el, melyeket az FB korábbi és jelenlegi elnöke, akik az ülésen jelen voltak, tudomásul vettek.

Az Elnökség három ad-hoc bizottságot hozott létre az előzmények vizsgálatára:
– a kamarai szervezetet vizsgáló, Karsa Álmos által vezetett bizottságot, tagjai: Némethy Zoltán, Reich Gyula, Rónay István,
– a finanszírozás és a gazdálkodás vizsgálatát végző bizottságot Horváth Attila vezetésével. A bizottság tagjai: Dr. Lantos János, Rónay István. A bizottság a területi kamarák együttműködését is kérte, hogy az összkamarai finanszírozási kérdések vizsgálatához adatokat kapjon. A bizottság jelentésének határideje: 2009. október 19.
– Zarándy Pál alelnök vezette a korábbi elnökségi, választmányi, küldöttgyűlési határozatokat felülvizsgáló és a szükséges intézkedéseket meghatározó bizottságot. A bizottság tagjai: dr. Barna Lajos és Csete Jenő. (A bizottság végleges jelentését az október 14-i ülésre készíti elő.).
Azonnali feladatok: Az eddigi vizsgálatok eredményeképpen megvalósítás alatt van több időszerű, idevonatkozó feladat.
A Főtitkárság működésének fejlesztése érdekében a nyár folyamán több kérdésben is előrelépett a Kamara:
– A jogalkotás, illetve a Kamara jogi tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében elkezdődött a jogi kabinet kiépítése. A jogi kabinet vezetője Fazekas János, az ELTE-n tanársegéd, szeptember közepétől pedig felvételre került dr. Kiss Péter jogász. A kabinet munkáját támogatja szerződéses megállapodás alapján a Lászka iroda. A kabinet munkájában részt vesz a főtitkár és esetenként Makra Magdolna és Péter Annamária. December végéig heti egy alkalommal dolgozik dr. Füredy Jenő, elsősorban etikai ügyeken.
– A tagozati szakmai munka koordinálását és támogatását új tagozati titkár, Szarka Csaba végzi, aki a Kamara internetes megjelenésében, a hírek és információk összeállításában az előkészítésében is részt vesz.
– Az elnöki és elnökségi munka támogatására Pohankovics András titkár dolgozik szeptembertől, Renkó Istvánné (Marika) helyébe Deák Andrea lépett.
A Kamara hatékonyabban kell részt vegyen és tájékozódjék az uniós eseményekben is. Ennek érdekében a Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. keretében megkezdték egy esetleg egyéb területeken is hasznosítható uniós figyelőszolgálat kiépítését.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.