A Comfort Budapest Konferencia és Szakkiállítással foglalkozó cikkünkre megszületett az eseményt szervező Expositor Kft. válasza.
Tisztelt Szerkesztő Úr, Tisztelt Olvasók!
Számomra érthetetlen, hogy Comfort Budapest Épületenergetikai szakkiállítás és konferencia ilyen indulatokat váltott ki két épületgépész szövetségből, annál is inkább, mivel – mint ahogy már a kiállítás nevében is olvasható – deklaráltan NEM ÉPÜLETGÉPÉSZETI szakkiállításról van szó, hanem egy új ÉPÜLETENERGETIKAI Szakkiállításról. Annál is furcsább, mivel az épületenergetikai témakör évente számtalan hazai rendezvényen megjelenik, kezdve a Pécsi Pollack Expótól a Construmán át egészen a Renexpóig, ezekkel kapcsolatban mégsem születtek ilyen villámgyorsan állásfoglalások.
Mivel előbb történtek az állásfoglalások, mint hogy a kiállítás koncepciója megjelent volna, ezért engedjék meg, hogy röviden tájékoztassam a Tisztelt Olvasókat a konferenciaalapú Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás és Konferenciáról, és létrejöttének időszerűségéről:
1. Új kiállítás-szervezési filozófia, melynek legfontosabb elemei:
Nem kínálati, hanem keresleti koncepció mentén szervezzük a rendezvényeinket, azaz nem termék-, hanem célorientált alapon, jelen esetben az energiahatékonyság a cél, függetlenül attól, hogy építőanyag-gyártóról, megújuló energiával és/vagy egyéb épületgépészettel foglalkozó cégről van szó. (Nem beszélve arról, hogy egyre több olyan cég van, amely mindkét témakörben tevékenykedik, pl. tetőcserép-forgalmazóként napkollektort is kínál.)
Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az épületenergetikai hatékonysághoz a szigetelés, a nyílászárók, a fűtés- és szellőzési rendszer optimális megválasztása is szükséges, azaz az építészeknek és a mérnököknek együtt kell megtervezniük az épületek energiaháztartását.
„Kiállítási nyelven” egy olyan közös kínálati halmazról van szó, amelynek alkotói az energiahatékonyság növelésében játszanak szerepet, függetlenül attól, hogy építőanyagról vagy épületgépészeti termékről beszélünk.
Más szóval, mi nem a kiállított termékekhez keressük meg látogatókat, hanem a látogatói célcsoport igényeihez keressük meg a konferenciatémákat, e témákhoz pedig a kiállítókat.
A Comfort szervezéséhez is csak azután kezdtünk hozzá, amikor kiderült, hogy a februári sikeres Tetők-Falak-Homlokzatok+ Épületenergetikai Szakkiállítás (TFH+E) 6000 látogatója, köztük a konferenciákon is résztvevő több mint 2000 regisztrált építész és mérnök többsége úgy nyilatkozott, hogy szívesen részt venne egy következő, épületenergetikával foglalkozó, konferenciaalapú rendezvényen 2010 februárjában. (Egyébként a TFH+E rendezvényen több épületgépész cég is részt vett, sikeresnek ítélve részvételét.)
Mi a konferenciaalapú szakkiállítás lényege?
– A kiállítás és a konferencia súlya megközelítőleg 50-50%.
– A látogatói kör legalább 90%-a szakember, építész és épületgépész mérnök.
– A konferenciákon elhangzó szakmai előadások témái, termékei az egy légtérben levő kiállítói standokon azonnal kézzelfoghatók és megtekinthetők, azokról bővebb információk kérhetők.
– A kiállítás részvételi díjai költséghatékonyak, a hasonló jellegű rendezvények részvételi díjainak töredékét teszik ki.
A Comfort Budapest konferenciaprogramja véglegessé vált, minden napra van egy közérdeklődésre számot tartó témánk, amelyekre mind az Építész Kamara, mind a Mérnökkamara tagjait várjuk:
– idén 800 résztvevőt vonzó III. Magyar Passzívház Konferencia
– a 3. Weber Panelrehabilitációs Konferencia
– Isover Épületfizikai konferencia
– Nemzetközi kéménytechnikai szakmai találkozó
– Pellet Expo
Az ÉTE Épületgépészeti Szakosztály támogatásával, Magyar Zoltán közreműködésével tervezett 15. Fűtés és Légtechnikai Konferencia szervezését egyenlőre leállítottuk.
Biztos vagyok benne, hogy a piaci mechanizmusnak a kiállítási piacon is kell működnie, azaz ha nincs egy rendezvényre igény, az magától is megszűnik, viszont ha egy eseményre több ezer szakember kíváncsi, akkor annak befolyásolása, megakadályozása, tiltása a Versenytörvény megsértését jelenti.
Remélem megnyugtatóan sikerült tájékoztatnom a Tisztelt Olvasókat céljainkról, illetve arról, hogy a szakma érdekében tevékenykedünk, és mindenkit szeretettel várunk a Comfort Épületenergetikai Szakkiállításon és Konferencián 2010 februárjában.
Davidovics Iván
Expositor Kft.
A szerkesztő megjegyzése:
Nem szándékoztunk ekkora vihart kavarni cikkünkkel, és reméljük, nem is származik kára belőle senkinek a szakmában. Azt pedig különösen reméljük, hogy a 15. Fűtés és Légtechnikai Konferencia szervezése nem a cikk miatt állt le – ilyet önhittség is lenne feltételezni, ekkora hatalma (szerencsére) nincs a sajtónak. Mindössze annyi történt, hogy felkértünk két épületgépészeti civil szerveződést, hogy mondják el a véleményüket egy a szakma számára fontos kérdésről, amit ők dicséretes gyorsasággal meg is tettek. Nem biztattak, távolmaradásra, egyszerűen értékelték a helyzetet, és ismertették tagságuk véleményét. Megjegyzem, 2 éve, az Első Comfort Budapest idején bizonyos szövetségek akkor támogató szavai ellen nem történt tiltakozás…
Még két megjegyzés: a két szövetség felé való megkeresésünk akkor történt, amikor megkaptuk a Comfort Budapest hírlevelét, ami ismerteti a terveiket. Ez a hírlevél, gondolom, sok címre kiment, és mi úgy értelmeztük, mint koncepciót. Ez alapján születtek az állásfoglalások. A másik kérdés pedig az, hogy a Comfort Budapest épületgépész kiállítás-e vagy sem. 2 éve az volt, most az alapnév változatlan, a kiállítók jó része tervezetten épületgépész, a konferenciák pedig vagy tisztán épületgépészek, vagy részben.
Veresegyházi Béla, főszerkesztő
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.