Március 17–20. között került volna sor a Mostra Convegno Expocomfort kiállításra Milánóban. A mintegy két és félezer kiállítót és több százezer látogatót vonzó eseményt a koronavírus Európában való megjelenésére miatt halasztják el.
A milánói Mostra Convegno Expocomfort nemzetközi épületgépészeti szakkiállítás megrendezésének új időpontja 2020. szeptember 8–11.
A COVID-19 koronavírus terjedésének állandó figyelemmel kísérése és az illetékes olasz egészségügyi hatóságok által kiadott összes irányelv szigorú követése után a Reed Exhibitions Italia úgy döntött, hogy elhalasztja az eseményt – ezt a tájékoztatást adta ki a milánói Mostra Convegno Expocomfort kapcsán a szervezők csapata.
A Massimiliano Pierini vezérigazgató által jegyzett tájékoztatás szerint számos megbeszélést folytatattak ügyfeleikkel és partnereikkel az elmúlt napokban, és ezek nyomán úgy döntöttek, hogy 2020. szeptember 8–11. között rendezik meg a kiállítást. – Nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, hiszen olaszországi ügyfeleink, partnereink és csapatunk hihetetlenül keményen dolgoztak az esemény megszervezésén, de a legfontosabb szempont az emberek egészsége. Továbbra is az a célunk, hogy a legjobb élményt nyújtsuk mindenkinek, aki részt vesz a szeptemberre halasztott vásáron – áll a közleményben.
e-gépész

Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.