Piaci információk alapján jutott szerkesztőségünk tudomására, hogy a hazai kereskedelemben az eredetihez megtévesztésig hasonlító Grundfos szivattyúk kerültek forgalomba. Utánajártunk, megvizsgáltuk, összehasonlítottuk, lefotóztuk.
A hamisított Grundfos UPS 26-60 nedvestengelyű keringetőszivattyúk különböző apróhirdető portálokon az interneten is megjelentek. A felületes szemlélőnek első pillantásra fel sem tűnik semmi, ám egy eredeti termékkel összehasonlítva észrevehetők a különbségek.
Kezdjük a csomagolással. Egymás mellé állítva a két dobozt nyilvánvaló a különbség, ám ebből megállapítani, hogy melyik eredeti és melyik hamisítvány, csak az igazán szakavatottak tudják. A másolat csomagolásán három oldalon is termékfotó szerepel, amely azonban nem a dobozban szereplő szivattyút ábrázolja, az eredetin csak a Grundfos logó szerepel. Az eredeti szivattyú dobozát csak roncsolással, azaz feltépéssel lehet nyitni, a másolaté sérülés nélkül nyitható és vissza is zárható.

eredeti másolat
A dobozt megvizsgálva kiderül, hogy a másolt termék doboza vékonyabb hullámkartonból van. Az eredeti szivattyú csomagolásában megtaláljuk a termék rögzítését és védelmét szolgáló karton rögzítőelemet és két tömítőgyűrűt, míg a másolat csomagolása nem tartalmazza egyiket sem.

eredeti másolat
Mindkét dobozban található használati útmutató, amely szóról szóra megegyezik és az ábrák is azonosak, azonban az eredeti szivattyúhoz tartozó nyomtatvány színes, míg a másolaté fekete-fehér. További különbség, hogy az eredeti készülék használati útmutatója kisebb és harmónikaszerűen nyílik, míg a másolaté középen tűzött füzet, és a termék használatára vonatkozó figyelmezetetés csak 6 nyelven olvasható (az eredetiben tovább 20-on), főként a kelet- és észak-európai nyelvek kerültek elhagyásra.

eredeti másolat
A két vizsgált termék között a legszebetűnőbb különbség, hogy a másolaton a kapcsolódoboz a szivattyú jobb oldalán került elhelyezésre, míg ez az eredetin bal oldalon található, emellett az elektromos bekötésre szolgáló tömszelence felfelé áll, az eredetivel ellentétben, ahol ez lefelé néz. Ugyanígy a fokozatállító kapcsoló is ellentétes oldalon helyezkedik el, az eredetin fent, a másolaton lent. A szabályozó elektronikát rejtő kapcsolódoboz színe sem ugyanaz, míg az eredetin a szivattyű színével megegyező bordó, addig a másolaté fekete.

eredeti másolat
A járókerék légtelenítő csavarjai is különböznek, az eredeti szivattyún kb. fél centivel mélyebben ülnek, míg a másolat egysíkban vannak a szivattyú kerek adattáblájával, emellett a csavarok felülete és mérete is eltérést mutat, míg a másolaté fényes és nagyobb, az eredetié matt kiképzésű és kisebb. Az adattábla értékei sem azonosak, elrendezésbeli és tartalmi eltéréseket is tartalmaznak.

eredeti másolat
Jobban megvizsgálva a két terméket, kiderül, hogy az öntöttvas szivattyúház is különbségeket mutat, kialakításuk több ponton eltér, emellett a másolaton semmilyen sorszám nem található, míg az eredetin két helyen is megtaláljuk ezeket.

eredeti másolat
A két szivattyú súlya sem egyezik, a másolat közel 300 grammal könnyebb, mint az eredeti Grundfos termék.

eredeti másolat
Természetesen nem mellékes a két termék ára sem, amely szintén jelentős eltérést mutat. A másolatotot 16-17 ezer forintos áron kínálják, amíg az eredeti szivattyú fogyasztói ára ennek közel a duplája. Tehát ha túl olcsón kínálnak nekünk szivattyút, akkor nyugodtan kezdjünk gyanakodni…

az eredeti termék csomagolásán szereplő matrica

a másolat dobozára nyomtatott információk
Talán mondanunk sem kell, hogy milyen veszélyeket rejt magában a másolat beépítése, hiszen nyilvánvalóan semmilyen garanciális háttér nem áll a termék mögött. Felhívjuk minden kolléga figyelmét, hogy fokozott körültekintéssel, csakis megbízható forrásból vásároljon szivattyút és bármilyen más épületgépészeti terméket!
A Grundfos Hungária Kft. közleménye
A szivattyúhamisítással kapcsolatban a Grundfos Hungária Kft. közleményt adott ki, amelyet módosítás nélkül közlünk:
Az elmúlt időben tudomásunkra jutott, illetve több ízben tapasztaltuk, hogy sajnos a piacon a cégünk által gyártott és forgalmazott szivattyúkat külsőleg esetleg megtévesztésig utánzó, ám minőségben a tőlünk elvárt és megszokottól messze elmaradó termékek jelentek meg, amelyek azon túlmenően, hogy hátrányosan érintik a GRUNDFOS márkanév/védjegy jó hírnevét, cégünknek és a felhasználóknak egyaránt egyéb jelentős károkat is okoznak.
Társaságunk természetesen mind a jó hírnév sérelmének kiküszöbölése, illetve jóvátétele érdekében, továbbá a GRUNDFOS, mint világviszonylatban bejegyzett védjegy jogosultalan alkalmazása, a védjegybitorlás megakadályozása érdekében minden olyan lehetséges, a Ptk. és a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény által biztosított polgári jogi eszközt igénybe vesz, amely a vagyoni és nem vagyoni sérelmének orvoslására alkalmas, és amelynek valamennyi következményét a jogsértőnek kell viselnie.
Természetesen amennyiben az ügy súlya indokolja, így a jogsértő által megvalósított tényállás kimeríti a Btk. 292-294. §-aiban (rossz minőségű termék forgalomba hozatala), a 296. §-ában (áru hamis megjelölése), illetve a 329/D §-ában (iparjogvédelmi jogok megsértése) foglalt törvényi tényállásokat, amelyek megvalósítása egyébként alapesetben is 2, illetve 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, úgy a GRUNDFOS HUNGÁRIA Kft. a megfelelő büntetőjogi lépéseket is meg kívánja tenni. E körben megjegyezzük, hogy az iparjogvédelmi jogok megsértése esetén a büntetési tétel attól függően emelkedik, hogy a cselekmény milyen mértékű vagyoni hátrányt okoz, úgyszintén minősítő körülmény az üzletszerűség.
A hamis és rossz minőségű termékek piacról történő kiszorítása érdekében – a GRUNDFOS által támasztott minőségi követelmények és az általa kialakított értékesítési feltételek és jellemzők ismeretében – kérjük, hogy minden esetben körültekintően győződjenek meg a megvásárolt termék tényleges származásáról, forrásáról, minőségéről, és a fenti jogkövetkezmények szem előtt tartásával tartózkodjanak az ilyen hamis termékek beszerzésétől, értékesítésétől és egyéb jogsértő magatartástól, egyben a Ptk. 4. § (1) bekezdésében foglalt kölcsönös együttműködési kötelezettségre hivatkozással kérjük szíves tájékoztatásukat, amennyiben a piacon ilyen vagy hasonló jogsértő magatartást tapasztalnak.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.