A májusi választmányi ülés előtt megszaporodott a vezetőség munkája, hiszen az eddigi eredményeket rendszerezni és összegezni, a további terveket pedig vázolni kell. kovács István alelnök tájékoztatott minket a történésekről.
Tagozatok támogatása
Mint ahogy már korábban is megírtuk, a tagozatok az eddigiektől eltérő módon juthatnak pénzhez a Kamarától: egy alapon túl pályázat útján. Konkrétabban: évi 2 alkalommal, idén április 21-én és szeptember 7-én lesz döntés az ügyben. Érdemes hát folyamatosan gondolkodni, tervezni, mert a menet közben felmerülő jó ötletek is teret kaphatnak.
A Kamara szerint célszerű lenne az elvet a területi szakcsoportok esetében is alkalmazni.
Bizottságok
A Kamara tavaly megválasztott vezetőségének munkáját a munkatervük szerint és megvalósítása érdekében felállított bizottságok tevékenysége meghatározhatja. A bizottságok zömének teljesítési határideje pár héten belül lejár – az elnökség a jelentéseket megtárgyalja, és konklúziójukat a Választmány elé terjeszti. Az eredmények fontos területeket érintenek, mint például a kis- és középvállalkozások helyzetének javítását, avagy a közbeszerzési törvény módosítását. Ez utóbbi esetében a Kamara fontos módosító javaslatokat tett arra nézve, hogy az ajánlati tervdokumentáció ne csak a ma szokásos műszaki leírás és abból készített költségbecslés legyen, hanem kötelezően tartalmazzon terveket és sémákat, egyértelmű méretezést tegyen lehetővé, és ezáltal pontos tételes kiírást, beárazást.
MÉDI
Megjelent a 2010-es javasolt díjszabás, ami azért fontos, mert a Kamara a Közbeszerzések Tanácsánál kezdeményezte – más szakmai kamarákkal együtt -, hogy ez legyen a mérvadó, azaz a túl alacsony vagy túl magas árak, vita, egyet nem értés esetén döntő alapot képezhessen.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Egy hozzászólás
Azt hiszem mindannyian örülünk az új díjszabás megjelenésének. Ez rohanó, naponta változó világunkban talán az egyetlen biztos, szilárd pont. A honlapon megjelent adatok ugyanis pont azok, mint a tavalyiak, amik szó szerint egyeztek a tavalyelőttivel.