Kis cégek országa

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2009. október 1-én kezdte el a vállalkozó építőipari kivitelezők regisztrálását. Az eltelt időszakban több mint 49 ezer vállalkozó kivitelező regisztrált az MKIK által vezetett elektronikus nyilvántartásban. A vállalkozások csaknem felének statisztikai létszáma 1 fő, csupán a regisztrált vállalkozások 9%-ának nagyobb a statisztikai létszáma 10 főnél, és csak kb. 0,1%-uknál magasabb a létszám 250 főnél.

Tudomásunk szerint az épületgépészetben is hasonlók az arányok, azaz a szakmabeli vállalkozások 90%-a mikrovállalkozás. Különösen igaz ez a tervezőcégekre.


Mi következik ebből?


– Minimális a tapasztalat átadása az idősebb generáció részéről a fiataloknak, ezért csökken a színvonal.


– Az egyes cégtagoknak több mindent is magukra kell vállalniuk a tervezői munkán felül, lásd menedzserkedés, ügyvédkedés, könyvelősködés, adósságbehajtás, amit megint csak a szakmai színvonal sínyli meg.


– A csekély tőkeerő miatt nő a kiszolgáltatottságuk a tervező cégeknek, mint alvállakozóknak. Nincs idő, pénz pereskedni az igazunkért, avagy kivárni a megfelelő ajánlatot, munkát.


– A nagy konkurenciaharc miatt az árak a béka feneke alá esnek, tisztelet a kivételnek. Szintén árcsökkentő hatású a közművesek (gáz, víz, csatorna) burkolt munkavállalása, akik állandó állásuk mellett olcsó árakat és garantált átvételt tudnak kínálni. Sokszor mindezt az archívumból elővett, minimálisan átrajzolt tervekkel. Mindez persze csak pletyka, ugye…


– Kis cégek, kis érdekképviselet, csekély lobbierő. Nálunk nincs olyan, hogy három gyógyszergyártó összefog, és felkínál bizonyos lobbistáknak pár milliárdot egy törvénymódosításért, mondjuk 0,5%-os támogatás-emelésért.


És így tovább…


Talán érdemes lenne elgondolkodnia a kamarának arról, hogy természetes személyek mellett cégek is beléphessenek, megteremtve ezzel egy gyakorlati, gazdasági, tevékeny érdekképviselet lehetőségét. A mostani vezetés első nagy sikere, a tervezési minimum és maximum megállapíthatósága jó irányban hat, de a végrehajtáshoz és ellenőrzéshez szükséges lenne a társaságok bevonása a hatókörbe.

VB

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.