Egy közösségi fórum, mint az Épületgépész Mérnök online szaklap, nemcsak arról kell szóljon, hogy a szerkesztőség kommunikál az olvasókkal, interaktivitás esetén ez visszafelé, sőt, az olvasók között is működhet. Ennek egyik példájaként szeretnénk útjára indítani új rovatunkat, amelyben példaértékű tervezői honlapokat mutatunk be. Figyelem, nem reklámról van szó, hanem olyan oldalakról, ahol a kollégák fontos információkat és segítséget találnak!
Várjuk olvasóink ajánlásait további honlapok bemutatására.
A reklámsemlegesség miatt neveket nem nagyon szándékozunk írni ebben a rovatban, és első honlapunk készítője – fehér holló ritkaságú ez a mai világban – nagyban a kezünkre is játszik azzal, hogy még saját oldalán sem tűnik fel a neve. Feltűnik viszont annál több információ.
Most bemutatott honlapunk a „termelő” szféra site-jainak egyik végpontján helyezkedik el, már ami célját illeti. A mai céges oldalak – el nem ítélhető módon – a célból születtek, hogy az adott vállalkozás termékeit, szolgáltatásait mutassák be, propagálják. Az adott oldal annál jobb,
1. minél gyakrabban frissítik,
2. minél több általánosan is hasznosítható információt tartalmaz.
Kollégánk honlapjának az a kuriózuma, hogy semmit sem akar eladni – még önmagát sem, hanem altruista módon segítséget szeretne nyújtani épületgépész tervezőtársainak, akik elvben versenytársai(?). Erősen gondolkodtunk, hol lehet a csavar, de nem találtuk, így örömmel elfogadtuk, hogy egyszerűen a szakma jobbítása volt a szándék.
Az oldal így mutatja be magát: A lapról letölthető tömörített excel file-ok néhány mindennapos épületgépész számítást próbálnak megkönnyíteni egy gyakorló tervező megközelítésében.
A honlap a következő menüpontokat kínálja:
– Engedélyezési tervhez (segédletek), benne energetikai, víz-csatorna, t-x diagram és meteorológia letölthető dokumementumok.
– Kiviteli tervhez, itt a fűtéstől az akusztikán át a spinklerekig különböző programok találhatók.
– Végül pedig a Rndeletek menüpont alatt az épületgépészetre vonatkozó szabályozások tölthetők le.
Látogassanak el az oldalra, érdemes!
szerkesztő
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.