Közbeszerzések optimalizálása

Még tavaly év végén a Nemzetgazdasági Minisztérium várta azokat a frappáns, könnyen bevezethető javaslatokat, melyek elsősorban a hazai mikro- és kisvállalkozások vállalkozási környezetét javítanák, valóban kézzel fogható eredménnyel. Erre érkezett hozzánk egy izgalmas levél, amit most közreadunk.

Véleményem szerint az építőipari vállalkozásokat sokkal inkább a mindent behálózó korrupció sújtja, mint a hatóságok nem vállalkozóbarát munkája. Ezek főleg az állami megrendeléseknél és közbeszerzési eljárásoknál tapasztalhatók. A megfelelő politikai kapcsolattal rendelkező generálok nyerik meg a munkákat, majd erőfölényüket könyörtelenül kihasználva éhbérért dolgoztatják a valós kapacitással bíró alvállalkozókat. Szét kell nézni az országban, hogy a padlón lévő építőipar milyen jól el tud tartani jó pár csókos céget, miközben az előbb említett alvállalkozók sorra mennek csődbe. Nemhogy fejleszteni nem tudnak, de a napi megélhetés is problémát jelent számukra. Ilyenekre gondolok, mint a gépkocsik tankolása, gépek, eszközök karbantartása, cseréje, telephely fejlesztése, tanulók nevelése és esetleg tartalék képzése stb.

Sajnos úgy tűnik, ezeket a problémákat felsőbb szinteken nem látják, vagy nem akarják tudomásul venni. Csak meg kell nézni, hogy a különböző szakmai szervezetek élén kik állnak. Vajon nekik érdekükben áll a jelenlegi helyzetet megváltoztatni? Attól félek, nem.

A közbeszerzések lefolytatásával kapcsolatban az alábbi javaslatokat teszem:
– csak valós erőforrással (személyi és eszköz) rendelkező vállalkozások pályázhassanak – itt elsősorban a megfelelő létszámú fizikai állományra gondolok,
– szűnjön meg az „adok egy építésvezetőt és lenyúlok 20-30%-ot fővállalkozósdi” – a fővállalkozói hasznot maximálják 10%-ban,
– pályázatnál minimum a 3 fő szakipar (építész, gépész, villamos) kivitelezője legyen nevesítve. A pályázati anyagba kerüljön bele az alvállalkozói szerződéstervezet is. Ez utólag ellenőrizhető, és így elkerülhető a nyertes pályázónak az alvállalkozó lenyúlása – tehát így az alvállalkozók nagyobb biztonságban lesznek, a reális ár miatt javulni fog a minőség, mert nem lesz lehetőség az alvállalkozói árak letaposására,
– pályázatoknál zárják ki az átlagártól 20%-kal eltérő ajánlattevőket,
– pályázatoknál zárják ki a 2500 Ft rezsióradíj alatti ajánlattevő vállalkozásokat – ezt is nagyon egyszerű volna ellenőrizni,
– a fizetési határidő 45 napban legyen maximálva – késedelmes fizetés esetén automatikusan indulhasson a nem fizető bankszámlájának zárolása. Itt nagyon fontos az állam példamutatása,
– komolytalan, nem életszerű ajánlattevők legyenek kizárva,
– legyen maximálva a garanciavállalás időtartama 3 évben,
– a reagálási idő 6 óránál kevesebb nem lehet,
– késedelmi és meghiúsulási kötbér értékelési szempontként maximálva legyen,
– pozícióba hozni az eddig mellékvágányon tartott alvállalkozókat, akik egyébként a munkát elvégzik és finanszírozzák. Lehetőséget adni nekik, hogy az eddig pozícióba emelt, valós teljesítménnyel alig rendelkező cégek mellett munkához jussanak. Nem megengedhető, hogy a folyamatosan preferált cégek erőből diktáljanak az alvállalkozóknak.

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.