Kreditpont és birkapörkölt

Folytatjuk a megyei szakcsoportok elnökeit bemutató sorozatunkat.
Béndek Ferenc, a Tolna megyei épületgépészeti szakcsoport elnöke annak ellenére általánosnak látja a szakmában a passzivitást, hogy ők viszonylag sok programot szerveznek és látogatnak. Ki lehet-e zökkenteni ebből az állapotból a gépésztársadalmat?


Tolna megyében évente kétszer jön össze az Épületgépészeti Szakcsoport tagsága, ami cirka 30 főt jelent. Tevékenységi körükbe tartozik ezen túl évi 2-3 továbbképzés megszervezése és a társ-szakcsoportok érdekesebb rendezvényeinek látogatása. Béndek Ferenc (SZAKMAI MÚLTJA LETÖLTHETŐ ITT) szerint az általános passzivitás mellett ennél többre nincs lehetőségük; a kollégák egy „sima”, oktató-továbbképző jellegű rendezvényre nem is jönnek be – vagy kreditpont kell, vagy birkapörkölt, azaz valami plusz.


És ha egy párórás továbbképzésre nem jönnek el, ahol csak passzívan befogadni szükséges, mit lehet várni akkor, amikor a tagnak kellene valamit megcsinálnia? Béndek Ferenc szerint a Tolna megyei tagság, a 30 fő kb. 90%-a vállalkozó, akik az eddigieken túl már biztosan nem terhelhetők – ahogy fogalmazott, „addig lennék én tagozati elnök, amíg ilyet nem kérnék tőlük”, legyen szó az önkormányzat számára társadalmi munkában végzett műszaki ellenőrzésről, tanácsadásról, vagy a vezető tervezői minősítésekről. A Kamara nem vállalhat pluszfeladatokat, a tagság nem tudja azokat ellátni! Létező veszély, hogy az MMK új irányvonala, a kilépés a műszaki-társadalmi életbe újra csak a vezetők, de nem a tagság feladata, ambíciója lesz – ez utóbbiak csak a mögöttes, néma erőt szolgáltatják majd.


Tolna megye egyébként is speciális helyzetben van Béndek Ferenc szerint, aki azt mondja, hogy Paks nélkül, ami megnyomja a statisztikákat, az apró Tolna nemhogy mondjuk Pest, de Szabolcs mögött, az utolsó helyen kullogna. Nincs a megyében munka, de van Pécs miatt rengeteg épületgépész mérnök, és óriási konkurenciaharc, egymásnak való aláígéréssel, olcsósággal. Itt is érvényes lehet az, hogy először segítsen az MMK tisztes, a megélhetéshez szükséges viszonyok kialakításában, az alapelvek érvényesítésében, és aztán, mikor már a létbiztonság megteremtése nem 24 órás munka lesz a tervezőnek, kérhet is tőle.

szerkesztő

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.