A mostanság elterjedt SARS-CoV-2, más néven új koronavírus elterjedésével egyre inkább előtérbe került a belső levegő minősége, mint épületgépészeti téma, illetve maga a szellőztetés témakör és a szellőzés fontossága.
Tanulmányainkból eddig is tudtuk, de a mai gyakorlat mindenképpen azt bizonyítja, hogy nem csak komfortérzetünk miatt fontos a belső levegő tisztasága, hanem saját egészségünk megőrzése érdekében is. Életünk kb. 90 %-át zárt térben, a négy fal közt töltjük, miközben a belső levegőt lélegezzük be. Az otthoni munkavégzések miatt ez az arány lényegesen meg is nőtt, az utóbbi időben nagyon sok ember napokat, heteket töltött zárt térben a saját lakásában. A belső levegő minősége ezért kiemelkedően fontos, annak frissnek és tisztának, jó minőségű levegőnek kell lennie.
Egy átlag lakásban/belső helyiségben keletkező belső szennyezőanyagok a belső aktivitástól függően az alábbiak lehetnek:
- a kilégzés során keletkező CO2 és vízgőz
- egyéb gázok és gőzök
- szerves anyagok bomlástermékei, építő és burkoló anyagok kipárolgási termékei
- formaldehid a bútorokból
- aerosolok (porok, lebegő anyagok, pollen)
- vírusok
- baktériumok és spórái (pl. legionella)
- gombák és spóráik
- főzés során keletkező szagok
Egy karbantartás nélküli légtechnikai rendszerben, vagy klímakonvektorban rengeteg szennyeződés halmozódhat fel, úgy mint: por, penészgombák, legionella és egyéb baktériumok és vírusok is.
1. ábra: Elhanyagolt fancoil karbantartás és tisztítás nélkül
A zárt térben a levegőben lévő szennyezőanyagokat szellőztetéssel a legjobb eltávolítani, de vannak esetek mikor nem mindig tudunk szellőztetni, vagy arra pl. nincs is lehetőség. Ilyenkor belső légtisztítással is tudjuk javítani a belső levegő minőségét – megjegyzem, a légtisztítás nem pótolja a szellőzést, tehát a friss levegő, oxigén bejuttatása természetesen ugyanolyan fontos a belső légtisztítók használatánál is. A levegőben lévő szerves szennyezőanyagok egy részét el lehet pusztítani UV fénnyel is, de hasonló hatást ér el és tisztítja a levegőt az ionizátor, vagy hidegplazma generátor is.
Az ionizátor működése: az ionizáció során negatív töltésű részecskék, anionok keletkeznek, ez létre jöhet:
- ionizáló sugárzás előállításával, amely természeténél fogva, saját energiáját felhasználva ionizálja a levegő részecskéit: erre a célra a legkevésbé egészségkárosító ultraibolya sugárzást szokták használni
- elektromos töltések létrehozásával: ún. „csendes koronakisüléssel”, amelyhez elektródaként rozsdamentes acéltűk vagy lapok szolgálnak
A Gallettinél kapható Jonix NTP hidegplazma generátorok elektromos töltést hoznak létre, amelyek a levegőben lévő sejtek, vírusok, baktériumok nagy részét elpusztítják.
2 ábra: az ionizátorral előállított szabadgyökök megtámadják a baktériumsejt membránját
A Jonix ionizátorral kísérleteket végeztek, melyek során mesterségesen beszennyezték a légcsatornát, ill. a fancoilok hőcserélőjét. Az eredmény: egy nap ionizátoros működés után a szobában lévő bakteriális szennyeződések ⅔-a pusztult el, és kb. 3 napos használat után a baktériumok 98-99%-a pusztult el a kiindulási állapothoz képest.
A Jonix ionizátor, mint opció már évek óta kapható a Galletti CETRA RPE hővisszanyerős szellőzőkhöz. A továbbfejlesztett ESTRO és FLAT parapet/mennyezeti ill. a DUCTIMAX, PWN, UTN légcsatornázható fancoilokba szerelhető ionizátor változatokat nemrég kezdték el gyártani. A Galletti valamennyi szabályzójához beköthető: vagy a ventilátor motorral párhuzamosan kötve (így ventilátor üzemmódban használva is aktív) vagy a szelepek vezérlésével párhuzamosan kötve (230V). A Jonix ionizátorokat 230V, 1 fázisú betáppal kell ellátni, a fancoilokba építhető verziónak 10W a villamosenergia fogyasztása, 0-60°C hőmérséklet között használhatók.
3. ábra: Jonix ionizátorok légkezelőben
4. ábra: különböző méretű ionizátorok (felül) és légcsatornába szerelhető Jonix ionizátor (alul)
Az ionizátorokat fancoilba szerelve a levegő áramoltatásával azok belső felületein is kifejtik ionizáló légtisztító hatásukat, mindenképpen jobb levegőminőséget eredményezve, mint légtisztítás nélkül – ezt kísérletek eredményei igazolják. Az ionizátor bizonyos mértékben a levegőben lévő szagokat is semlegesíti.
6. ábra: Jonix ionizátor fancoilban
Légcsatornába szerelve a rajtuk átmenő levegőben lévő kórokozók számát jelentősen csökkentik, hozzájárulva így a tisztább belső levegőhöz. Az ionizátorok nagyságát légszállítás alapján tudjuk kiválasztani táblázatból. Az új koronavírussal nem készültek kísérletek, de az ionizátorok hatása az influenza típusú vírusokra és baktériumokra bizonyított. A JONIX légtisztító ionizátorok megfelelnek a szükséges biztonsági és energiahatékonysági előírásoknak.

Katona Zoltán
gépészmérnök, mérnök-értékesítő
Columbus Klímaértékesítő Kft.
www.galletti.hu






Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.