Évzáró-évindító elnökségi ülést tartott a MÉGSZ elnöksége, amelynek során Dankó Géza alelnök bejelentette, felfüggeszti alelnöki tevékenységét.
Az elnökség tagjai január első napjaiban a Wavin zsámbéki székházában tartott ötórás ülésen áttekintették a siófoki MÉGSZ-hétvége programját és néhány részletet pontosítottak. Fontos témaként Gyárfás Attila a kéményseprő tevékenységgel kapcsolatos minisztériumi egyeztető fórumon képviselendő álláspontot vitatta meg az elnökség tagjaival, amit a vita után jóváhagytak.
Dankó Géza alelnök kérte, hogy legyen napirend a személyét érintő tévériport és annak témája. Tájékoztatta az elnökséget a tévériportban bemutatott hőszivattyús kivitelezés részleteiről. Álláspontja szerint korántsem biztos, hogy a tervezés és kivitelezés során történt hiba, ugyanis a beépített hőszivattyú két mérés szerint sem adja le a gyár által megadott teljesítményt. A berendezés magyarországi képviseletétől nem kapott megfelelő segítséget a hiba kiderítésére és elhárítására. Mivel úgy érzékeli, hogy az őt ért elfogult és ellenséges reakciók a szövetségre is árnyékot vethetnek, a vita tisztázásáig a szövetség érdekeire tekintettel felfüggeszti alelnöki és szekcióvezetőségi tevékenységét. Az ülésen felolvasott levelében jelezte, hogy mint mindenkinek, neki is joga van az ártatlanság vélelméhez, vagyis ahhoz, hogy amíg az esetleges vétkessége nem bizonyosodik be, ne sározzák be a nevét.
Golyán László elnök hozzászólásában jelezte, hogy tudomásul veszi a döntést, magas etikai szintet tükröz a felfüggesztés, amely a szövetség etikai szintjét is jelzi. Kéri, hogy Dankó Géza az ügy teljes körű tisztázásáig tagként segítse tovább a szövetség munkáját. Domonkos László alelnök szerint az ártatlanság vélelme alapján nem indokolt a felfüggesztés, de etikailag igen.
Az elnökség tagjai áttekintették az Oktatási Intézet előző évi tevékenységét és annak eredményeit, a 2009-es év cselekvési programját és az áprilisi Hungarotherm szakkiállítás szervezési tennivalóit is, amelynek a MÉGSZ a fővédnöke. Bozsó Béla ügyvezető arról adott tájékoztatást, hogy 2008 elején 551 tagja volt a MÉGSZ-nek, ami évközben 642-re emelkedett.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
6 hozzászólás
Nagy kár, hogy az elnökség tagjai közül senki sem vizsgálta meg az inkriminált hőszivattyús rendszert, annak ellenére, hogy a tulajdonos segélykérő levelet küldött az elnök úrnak, és az ügyveznek. A levél még tavaly ősszel született, az intézkedés a mai napig várat magára.
Pedig érdekes tanulmány lenne egy helyszíni bejárás.
A családi házban kizárólag 80/60-ra méretezett lapradiátorok és BORDÁSCSÖVES hőleadók találhatóak.
Az Isten is hőszivattyús fűtésre teremtette az épületet, amely a Winwatt szerint „hőtechnikailag nem megfelelő”.
A hőtechnikai számítást is az ártatlanság vélelme alá vont alelnök úr készítette.
A hőleadók 45°C-os előremenőnél 21 kW teljesítményt adtak le!!
A 47 kW-os gép lépten-nyomon magasnyomás hibával kikapcsol. A hőszivattyú forgalmazója tavaly már kicserélte az egyik scroll kompresszort, így aztán nincs lehetőség elhárítani a felelősséget, a gépen pedig hiteles hőmennyiségmérő van.
Persze nem használja a tulajdonos a hőszivattyút, mert kétszer annyit fizetne a fűtésre, mint az öreg gázkazánokkal.
A magam részéről elhagyom az évközben már 642 tagot számláló MÉGSZ-t, szégyenletes ez a hozzáállás.
„Magas etikai szintet tükröz a felfüggesztés, amely a szövetség etikai szintjét is jelzi”
Ez valóban dicséretes, csak nem tudom kire értsem.
A vállalkozóra aki tisztában van vele hogy használhatatlan munkát végez?
Itt van mellettem a Hőszivattyú Bizottság Elnökének címzett segélykérő levél, amit végső elkeseredésemben 2008.02.11.-én adtam fel, és még csak válaszra sem méltattak!
Kivizsgálni? Megnézni miről is van szó? Minek!
Utolsó lehetőségként, a TV ügyvédjéhez fordultam aminek hatására az etikai szint oly mértékben emelkedett az elnökség berkein belül, hogy továbbra sem kaptam semmiféle visszajelzést.
Lehetséges hogy az egymással szembeni etikai mérföldkövek lerakása közben ráesett egy tégla?
És velünk károsult fogyasztókkal ki az etikus?
Javasolnám Az ETIKÁT mint fizetőeszközt bevezetésre javasolni a magyar kormánynál, és akkor szépen lehetne fizetni a HASZNÁLHATATLAN beruházás havi részleteit a tisztelt bizottságnak ha már annyi van belőle.
Remélem az ügy nyilvánosságra kerülése elősegíti a felhasználók panaszainak fokozottabb figyelembevételét, és az ilyen és hasonló esetek TELJES MEGSZűNÉSÉT!!!
Pontosítanám előző hozzászólásom, a Magyar Épületgépészeti Szövetség részéről nem történt visszajelzés, aminek vezető tagja a beruházást tervező kivitelező vállalkozó.
Az É.P.E. hőszivattyú bizottsága állapította meg a használhatatlanság tényét.
Egyetértek Kardos úrral, hasonló okok miatt én is mellőzöm a továbbiakban a MÉGSZ tagságot,a tagdíjat nem fizettem be.
Dankó Kft.,lassan 2 éve két hőszivattyút vásárolt cégünktől, mindkét esetben ugyanazok a problémák mint a TV riportban elhangzottak. Több szakértői vélemény is megállapította a Dankó Kft felelőségét, mint tervező, és mint kivitelező. A felhasználók sajnos nem tudnak a panaszukkal hova fordulni, mint bírósághoz.
Tehát a fenti eset nem egyedülálló!
A Dankó Kft. vélhetőleg senkinek sem fog tudni kártérítést vagy javítási díjat fizetni, és felelőségét továbbra sem ismeri el.
Hány porul járt ügyfél az a kritikus tömeg, amely már elgondolkodtatja a szakmai szereplőket, hogy így nem lehet ezt csinálni?
Jó ez a szakmának? Bárki telepíthet hőszivattyút? Bárki lehet a MÉGSZ-ben a megújuló szekció tagja? Mindenki elfordította a fejét amikor az elnökségi szavazás volt? Vagy tényleg nincs kompetens jelentkező a vezetőségbe, és a semminél bárki jobb?
De akkor minek a MÉGSZ? Ha tényleg baj van, miért nem azt csinálja amit az alapszabályzatban megállapított?
Utóirat: A Dankó Kft. továbbra is telepít hőszivattyús rendszereket.
Hőszivattyús rendszer jóságán lehet vitatkozni (persze csak egy ideig), de amikor egy cégnek féltucat használhatatlan kivitelezése összegyűlt (ennyiről van tudomásom, de én nem vagyok mindent-tudó), akkor már ott valami „bűzlik”.
Sebaj, lehet hivatkozni az ártatlanság vélelmére!
De akkor mire lehet hivatkozni, amikor Dankó Géza Dankó kft-je vásárolt nálunk 2007 szeptemberében egy napkollektort, 190 eFt + Áfa értékben, átutalásos számla ellenében.
Pénz nem érkezett, helyette 2008 januárban levél jött, melyben dankó „úr” egyoldalúan átütemezte a tartozását 2008 májusi határidőre.
Kivártam türelmesen a májust, nem hiába, szép napos idő érkezett , de a pénz, az nem jött meg.
2008 őszén megkíséreltem vásárolni a dankó kft-nél, de dankó „úr” átlátott a szitán, és nem is válaszolt az ajánlatkérésre.
2009 február 6.-án a Pest megyei Bíróság másodfokon elrendelte a dankó kft felszámolását.
Az ártatlanság vélelme nem szerepelt az indoklásban, csak az, hogy az ítélet jogerős.
Erre szoktuk mondani:
A sz’r munka meghozta gyümölcsét!
Sajnos nem egyedi az eset! Más vállalkozások is félrevezetik a médián keresztűl a leendő hőszivattyús tulajdonosokat! Lásd pl. az úgynevezett „légkazán” monovalens használatának igéretét 3év megtérülési idővel központifűtésre! A megoldás máris megszületett egyes fejekben:csak az telepíthessen hőszivattyús rendszert akinek van erre már működőképes referenciája!Igy megoldódnak a problémák?